Secret Love

9.rész

- Elnézést a zavarásért, a nevem David Benson. Az unokahúgom is fellépett, de ez most nem számít. A lényeg az, hogy nagyon tetszett amit ma itt előadtak. Zenei menedzser vagyok, és örömmel fogadnám, ha ezentúl én képviselhetnélek titeket!
Először csak nagyokat pislogok, fel sem fogva, hogy mi történik.
- T-tessék? - nyögi ki Harry.
- Az a helyzet fiúk, hogy tehetségesek vagytok, és nagy jövő várhat rátok a zeneiparban.
- Azta, wow, nem is tudom, hogy mit mondhatnánk - nézek Harry-re, majd anyáékra is, de látszik, hogy ők is nagyon meg vannak lepődve.
- Most még nem is kell. Adok nektek egy névjegykártyát, azon rajta van a számom. Gondolkodjatok, de én azt javaslom, hogy ne sokáig. Hiszek benne, hogy sztárt tudok faragni belőletek - azzal mindkettőnknek átnyújtja, majd már tovább is ment.
Értetlenül nézünk egymásra, nem akarjuk elhinni, hogy mi is történt pontosan pár másodperccel ezelőtt.
- Drágáim, gyertek ide! - húz hirtelen magához anya, miközben Anne ugyanezt teszi Harry-vel, majd cserélnek. Könnyeiket törölgetve néznek ránk.
- Mi mindig is mondtuk, hogy sztárok lesztek egy szép napon, ki hitte, hogy ma fog elkezdődni mindez - mondja Anne.
Mi még mindig teljesen lesokkolva állunk ott. De igaza van. Most elkezdődhet valami, rajtunk áll, hogy mi lesz most.

Úgy döntöttünk Harry-vel, hogy a tervezett randit elhalasztjuk, rengeteg megbeszélni valónk van. Anne hazament, Harry pedig velünk jött, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, így nálunk is fog aludni. A szobámba felérve az első amit teszünk, hogy végig fekszünk az ágyon, és csak bámuljuk a plafont. Oldalra fordítom a fejem, és Harry-t kezdem figyelni. Pár pillanat múlva megérzi, hogy nézem, mire ő is rám tekint, és ahogy csak nézünk egymás szemébe, kitör belőlünk a nevetés.
- Te el tudod ezt hinni? - ülök fel hirtelen, és ő is követi mozdulatomat.
- Őszintén? Mintha egy álomba csöppentem volna. Egyszer csak odajön, hogy le akar velünk szerződni. Ez annyira hihetetlen - túr bele a hajába.
- Tudom, ez valóban az. De mit gondolsz? Vállalod, nem?
- Igen, gondolom. Hiszen ez tényleg óriási lehetőség. Szerintem hülyék lennénk, ha nem hívnánk fel. Vagy te nem így gondolod?
- De igen, csak olyan hirtelen jött ez az egész. Gondolj bele, a gimit nem fogjuk befejezni, legalábbis nem itt. Ha minden jól megy és tényleg olyan tehetségesnek tart, akkor akár egy éven belül lehet saját albumunk is.
- Ez így tényleg ijesztő. De mindig is ez volt az álmunk - rázza meg a fejét.
- És most valóság is lehet. És együtt fogjuk csinálni - mosolygok rá.
- Ahogy terveztük - hajol közelebb egy csókért.

~~~

Másnap reggel mikor felébredek, moccani sem tudok. Ahogy kinyitom a szemem, rájövök, hogy Harry a mellkasomon fekszik, egyik karjával átölelve a derekam, miközben lábaival teljesen lefogja az enyémeket. Felemelem a karom és óvatosan végigsimítok egy ujjammal az arcán. Érintésemre megrezzen, de még nem kel fel. Ezután az ajakira tévednek, mire ébredezni kezd.
- Lou... - nyögi ki álmos, rekedtes hangján, ami nagyon is szexi.
- Jó reggelt Hazza - nyomok egy puszit a feje búbjára.
- Neked is - mondja, de mégis visszacsukja szemeit, és mégjobban hozzám préselődik.
- Ideje lenne felkelni - cirógatom tovább az arcát.
- De nem akarok. Kényelmes így - ad egy puszit a mellkasomra.
- Elhiszem, de akkor sem feküdhetünk egész nap az ágyban - nevetek.
- Csak figyelj - nyújtja ki rám a nyelvét, még mindig csukott szemmel.
Úgy döntök, hogy ideje drasztikusabb megoldáshoz folyamodnom, szóval erőt veszek magamon, és fordítok magunkon egyet. Meglepetten nyitja ki a szemét, amit én csak egy ártatlan mosollyal jutalmazok.
- Ahogy mondtam, ideje felkelni - puszilom meg az orra hegyét.
- Mégis rajtam fekszel, ezzel teljesen ellehetetlenítve, hogy felálljak - húzza fel a szemöldökét. - Persze egyéb értelmezésben, pont megfelelő ez a pozíció.
Majd egy pimasz vigyor és egy kacsintás kíséretében nekem nyomja altestét.
- Az okfejtéseddel nem lehet vitatkozni - lehelem. - Azonban tényleg ideje felkeltünk.
Gyors csókot nyomok a szájára, magamat is meglepve, hogy mekkora önuralmam van, ahogy leszállok Harry-ről.
- Nem pont erre számítottam - biggyeszti le a száját.
- Ilyen az élet - rántok egyet a vállamon, miközben felkapok egy pólót magamra.
Csakhogy a következő pillanatban egy párna kerül közelebbi kapcsolatba az arcommal. Nagyokat pislogva nézek fel Harry-re, aki csak ártatlanul tekint vissza rám.
- A békesség érdekében most úgy teszek, mintha ez meg sem történt volna.
- Nem tudom miről beszélsz - játsza az ártatlant még mindig.
- Hihetelen - rázom meg lemondóan a fejem, és inkább ott hagyom, hogy végre ő is elkészüljön.
A konyhában leülök anyával szemben az asztalhoz, de előtte még készítek két csésze kávét.
- Jó étvágyat! - mondom.
- Köszönöm, te nem akarsz esetleg reggelizni? - kérdi.
- Nekem ez a reggelim - emelem fel a kávéscsészét.
- Jó reggelt Jay! - huppan le mellém Harry, én pedig elé tolom a másik poharat.
- Neked is! Gondolkodtatok az ajánlaton, ugye?
- Persze, szinte egész este erről beszélgettünk. Igazából még rá is kerestünk a fickóra és elég nagy név. Jókat olvastunk róla.
- És mikor hívjátok fel? - néz ránk felváltva.
- Suli után - felel neki Harry.
- Remek! Viszont siessetek készülni, el fogtok késni - zavar el minket, mire mi nevetve engedelmeskedünk.

Unalmasan telnek az órák, a gondolataim pedig folyamatosan a nagy lehetőségünk jár. Végre megismerheti mindneki a nevünket, és nemcsak azok leszünk, akik a netre töltik fel a dalaikat, de sosem lesznek híresek. Mert mi megfogjuk csinálni. Nem lehet másképp.
Harry-vel megegyeztünk, hogy Jason-nek közösen mondjuk el a nagy hírt. Így amikor ebédnél találkozunk, nehezen bár, de tartom magam, hogy ne áruljam még el.
- Úgy nézel ki, mint akinek fájdalmai vannak. Jól vagy? - néz rám aggódva.
- Persze, csak várom Harry-t - rázom a lábam türelmetlenül.
- A hős szerelmes. Egy órát nem bírtok ki egymás nélkül - rázza meg a fejét. - Reménytelenek vagytok.
- Most nem erről van szó.
- Akkor miről?
- Semmi - vágom rá túl gyorsan.
- A semmi nem így szokott kinézni. Na, mondjad csak.
- Majd ha Harry is itt lesz.
- Ki tudja még mennyit kell rá várnunk. Tudjuk, hogy milyen lassú Harry.
- Mi van velem? - érkezik meg végre.
- Itt van, most már mondhatod - hagyja figyelmen kívül Jason.
- Szóval - köszörülöm meg a torkom és jelentőségteljesen Harry-re nézek. - A helyzet az, hogy tegnap este ott volt egy menedzser is egy lemezkiadótól és azt mondta, hogy nagyon tehetségesek vagyunk. Felajánlotta, hogy leszerződhetnénk.
- Komolyan? - esett le az álla. - Ez fantasztikus, srácok! Gratulálok.
Felpattan és egy ölelésbe von mindkettőnket.
- Köszönjük - nevet Harry.
- Híresek lesztek - néz ránk hitetlenkedve.
- Azért még ne szaladjunk ennyire előre. Még nem mondtunk neki igent, tegnap annyira le voltunk sokkolva, hogy azt sem tudtuk, hogyan is kell beszélni. De ma felhívjuk, és megbeszélünk mindent.
- Viszont valamit ne felejtsetek el - komolyodik el hirtelen.
- Mit? - kérdi Harry.
- Hogy van egy nagyon jóképű, szingli barátotok, akit majd be lehet mutatni, egy-két csinos lánynak, ha már híresek lesztek - dől hátra vigyorogva.
- Te teljesen meg vagy húzatva - nevetünk mindhárman.

Suli után a szobámban ülünk és épp arra készülünk, hogy végre megejtsük a telefonhívást.
- Gyerünk, hívd már - sürget Harry.
- Jól van na, csinálom - azzal rányomok a hívás gombra.
A szívem a torkomban dobog, amíg arra várok, hogy felvegye.
- Igen? - szól bele aztán egy hang.
- Jó napot Mr. Benson. Louis Tomlinson vagyok, a tegnap esti iskolai koncertről.
- Áh, igen. Gondolom sikerült döntenetek.
- Igen. És természetesen nagy örömmel elfogadjuk az ajánlatát! - mondom remegő kézzel.
- Pompás! Akkor mit szóltok hozzá, ha holnap délután bejönnétek az irodámba, aztán mindent megbeszélünk részletesen?
- Tökéletes lenne, nagyon köszönjük!
- Akkor elküldöm a címet, holnap találkozunk - azzal le is rakja.
- Na? - néz rám Harry.
- Holnap találkozunk vele Harry. Érzem, hogy ez egy csodálatos kezdet lesz.