Secret Love

8.rész

- Izgulsz? - fordulok Harry felé.
- Nem, kellene? - nevet rám.
- Csak kíváncsi voltam - mosolygok.
Tényleg nincs oka izgulni, hisz már számtalanszor léptünk fel közönség előtt, ez sem lesz most más. Talán csak annyiban, hogy idén egy párként állunk színpadra, habár ezt senki nem fogja tudni. De számunkra különlegesebb lesz ettől az évi koncert. Holnapután este végre túl leszünk rajta, és már nem kellesz többet idegeskedni miatta. Nem mintha most annyira lekötné a gondolataimat, miközben Harry ölében fekszem. Hátamat a mellkasának döntöttem, és próbálok valahogy túljutni végre egy matek példán, de mivel nem megy, inkább hagyom, hogy a gondolataim szabadon csapongjanak.
- Elmehetnénk valahova, miután vége a koncertnek. Mit szólsz? - pillantok fel rá.
- Ez hogyan kapcsolódik matekhoz? - húzza fel a szemöldökét.
- Sehogy - vigyorgok.
- Mire gondoltál?
- Egy romantikus vacsira kettesben - kacsintok.
- Louis Tomlinson, csak nem egy randira hívsz éppen?
- Még az is lehet - nyomok egy puszit az állára.
- Hmm, hadd gondolkodjak - húzza össze a szemét.
A füzetet arréb lököm, és szembefordulok vele, kezeit pedig a fenekemre vezeti, ahogy kényelmesen elhelyezkedem.
- Szóval nálad ez gondolkodás tárgya - rázom meg a fejem. - Ez nem szép dolog.
- És ha igent mondok? Akkor is az? - incselkedik.
- Főképp akkor - majd az ajkaira hajolok és lágyan megcsókolom.
- Benne vagyok, elvihetsz egy randira.

~~~

- Esküszöm haver, azt hittem ki fog nyírni - sopánkodik Jason ahogy a folyosón sétálunk a következő órára.
- Lehet, hogy ijesztő egy tanár, de embert azért még nem öl - nézek rá, aztán hirtelen megtorpanok. - Persze egyszer mindent el kell kezdeni, és te kiválló alany lennél rá.
Rémültem rám kapja a tekintetét, én pedig továbbra is csak állok ott és mereven bámulok rá.
- Ne szórakozz Louis - lök rajtam egyet, mire elnevetem magam. - Nagyon para az a tanár.
- Igazad van, viszont nekem is abban, hogy simán te lehetsz az, akit elősször kinyír. Mindketten tudjuk, hogy már az első naptól kezdve rühell téged.
- Csak tudnám miért - húzza fel sértődötten az orrát.
- Igazad van, tényleg igazi rejtély - nevetek rajta, ahogy belépünk a terembe és leülünk a szokásos helyünkre.
- Ezzel most mire célzol?
- Oh, nem is tudom. Talán arra, mikor rögtön az első napodon ebben a suliban, betörted az orrát - rántom fel az egyik szemöldököm.
- Az baleset volt! - kiált fel.
- Ezt neki mond.
- Te is láttad hogyan történt, nem tehetek róla, hogy pont ott állt, mikor kinyitottam az ajtót. És nem tört el, csak eléggé fájt neki...
- Ha te mondod - ütögetem meg a vállát.
- Rendben gyerekek, mostmár ide figyeljetek! - szólal fel a biosz tanár, és ezzel meg is kezdődik az óra.

~~~

- Hangosabban, gyerünk - noszogat minket Mr. Davis, ahogy beéneklünk.
Fél óra múlva végül úgy ítéli, hogy mostmár kezdhetjük az igaz munkát, ezért azonnal külön szed mindenkit, hogy tudjunk is haladni.
Mi Harry-vel szokás szerint az egyik hátsó sarokba vonulunk, hogy nyugodtan tudjunk próbálni.
- Mintha egy kicsit idegesebb lenne a szokásosnál - húzódik mosolyra a szája.
- Nem csoda, holnap már koncert. Ilyenkor bármi azonnal ki tudja akasztani.
- Jobb is lesz, ha kezdünk.
Azzal valóban pár másodperc múlva már éneklünk is. Vagyis csak énekelnénk, merthogy akaratlanul is mosolyogni kezdünk, ha pár másodpercnél tovább nézzük egymást. Ez az egész odáig fajult, hogy a végén már csak nevetünk, ami Mr. Davisnek is szemet szúrt, és idegesen, összeszorított szájjal közeledik felénk.
- Fiúk! Mégis mire véljem ezt? Nektek igazán példát kéne mutatni, erre itt nevetgéltek, mikor holnap már előadás.
- Igazán sajnáljuk Tanár úr - nézek rá bocsánatkérően. - Ígérem, hogy innentől kezdve komolyak leszünk.
- El is várom - azzal már tovább is viharzik.
Egymásra nézünk Harry-vel és kitör belőlünk a nevetés, amit próbálunk elfolytani, hogy nehogy ismét szembe találjuk magunkat a tanárral.
Nagy nehezen aztán sikerül erőt vennünk magunkon, és végre sikeresen tudunk gyakorolni.

~~~

Másnap nyugodtan sétálok a folyosón, mikor valaki oldalról megragadja a karom, és behúz egy üres tanterembe. Mikor felpillantok, egy gyönyörű zöld szempárral találom szembe magam.
- Csak nem hiányoztam? - döntöm neki a fejem az ajtónak.
- Meglehet - lép közelebb, miközben a kezeit a csípőmre teszi.
- Te is hiányoztál nekem - mondom, aztán a tarkójánál fogva magamhoz húzom egy csókra. Ujjaim elvesznek a göndör fürtjeiben, miközben ajkaink egymásra tapadnak. Egy nyögés kíséretében a homlokomnak dönti a sajátját, kezei szorosan tartanak.
- Már alig bírom ezt a bujkálását - néz rám szomorúan.
- Nemsokára vége, már csak két nap és vége a sulinak. Utána itt a nyár, és szabadok leszünk - próbálom tartani benne a lelket.
- Igazad van - mosolyog rám. - Ma este fellépés, aztán csak egy nap. Nemsokára találkozunk.
Egy újabb csókot nyom a számra, majd kint is van a teremből, amin csak egy jót nevetek.

Szerencsére az utolsó két órát a koncert miatt elengedték, hogy fel tudjunk készülni. Otthon gyorsan lezuhanyzok majd felöltözök. Mr. Davis ragaszkodik az ünnepélyes megjelenéshez, ezért fekete farmert veszek és egy fehér inget. Nálam ennyi a maximum. Miután a hajamat is sikerül megcsinálnom, felhívom anyát, mert vele már csak a suliban fogok találkozni, egyenesen munkából fog jönni. Megbeszélem vele amit kell, aztán már indulok is vissza.

Óriási a nyüzsgés a színpad mögött. A tornatermet ketté választották, míg az egyik részen a nézőtér kapott helyet, addig a másikon a színpad és mögötte minden ami kell. Tíz percet bolyongok mire sikerül megtalálnom Harry-t. Elkapom a karját, és ijedtem rám kapja a tekintetét.
- Már mindenhol kerestelek, hol jártál? - kér számon.
- Szerinted hol, én is téged kerestelek.
- Az a szerencséd, hogy én találtalak meg előbb, nem Mr. Davis, már lassan a haját tépe. Mi kezdünk.
- Akkor hajrá - majd gyorsan körülnézel és amikor megbizonyosodom, hogy senki sem figyel ránk, egy gyors puszit nyomok a szájára.

A színpadon állva teljessen átadom magam a zenének, nincs más ott és akkor csak én, illetve Harry. Szabadjára engedem az érzéseim, a dalban mondom azt el, amit egyébként nem tudok. Harry-re tekintve pedig ugyanezt látom rajta is. Tökéletesre sikerül a szám, majd pár emberrel később ismét Harry áll színpadra. Mosolyogva figyelem, aztán utolsóként én lépek fel. Mindent beleadok, majd egy utolsó sóhajjal hagyom el színpadot.

Miután vége lett, azonnal megkeressük anyáékat, akik egy-egy ölelésbe vonnak minket.
- Gratulálok fiúk, nagyszerűek voltatok! - mosolyog Anne.
- Köszi anya - mondja Harry.
- Büszkék vagyunk rátok - szól anya is.
Már épp nyitnám a számat, hogy én is megköszönjem, mikor egy ismeretlen férfi áll meg hirtelen mellettünk.
- Elnézést a zavarásért, a nevem David Benson. Az unokahúgom is fellépett, de ez most nem számít. A lényeg az, hogy nagyon tetszett amit ma itt előadtak. Zenei menedzser vagyok, és örömmel fogadnám, ha ezentúl én képviselhetnélek titeket!

Ne haragudjatok, hogy múlthéten nem hoztam részt, de egyszerűen nem jutottam a végére. Remélem tetszett ez a rész, és nem lett túl unalmas. Köszi, hogy elolvastad😘