Gyűlöllek, de szeretlek (Finn Wolfhard Fanfiction) /Szünetel/

2. rész

Csak álltam ott, és néztem Őt. Pont úgy, ahogy Ő nézett engem. Nem tudom, mi történt, de egyikünk sem mozdul. Gyönyörű barna szeme csillogott ahogy rám nézett. A másik fiú csak ide oda kapkodta a fejét, nyilván nem értette, mi ez a hirtelen jött érzelmi közelség Finn és köztem. De minket ez sem zavart meg. Csak gyönyörködtem a szemében, figyeltem a kis szeplőit, a göndör haját. A csendet végül ő tirte meg.
- Rajongó vagy gyűlölő? - kérdezte immár vigyorogva. Láthatóan nem tudta eldönteni, hogy mit is érzek iránta, ugyanis próbáltam a pillantásomba sűríteni minden szeretetemet, és gyűlöletemet, amit iránta éreztem.
- Mindkettő - válaszoltam kicsit nyersen, majd megfordultam, és a szálloda felé indultam. Mikor elmentem Finn mellett, a kezem véletlenül súrolta az ő kezét. Éreztem, hogy utánam akar kapni, de nem tette. A szememből könnyek csurdultak ki. Nem tudom, mi esett rosszul, talán hogy ilyen volt az első találkozás, vagy nem is tudom. Valahogy nem így képzeltem el. Talán hogy egy koncert után oda megyek hozzá. Vagy valami ilyesmi. Leültem egy padra. Némán zokogtam. Nem tudom, hogy miért. Hisz rég nem sírtam. Vagy már egy éve. De most előjött minden fájdalom, amit az az egy év alatt átéltem, és most ez fájt. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Anya volt az. Mikor felvettem, rögtön jött a szokásos le cseszés, hogy...
- Mégis hol vagy? Már vagy egy órája elmentél! Most azonnal gyere haza, vagy többet nem mehetsz sehova!
Tényleg egy órája elmentem? Ennyi ideig figyeltük egymást Finnel? Érdekes. Mindenesetre jobbnak láttam indulni. Nem akartam, hogy ne jöhessek ki többet. Pedig tudhattam volna, hogy ez az ítélet úgy is megszületik...

Este

Ma este lesz koncertje Finnek. És én ki akarok szökni hozzá. Mikor eljött az idő, csendben ki osontam a házból, nehogy észre vegyenek. Csak egy kis pénz, és telefon volt nálam. Hisz másra nincs is szükség. Hatalmas tömeget pillantottam meg. Ez már biztos a koncert. Szerencsére sikerült legelőre furakodnom, pont a színpad elé. És ekkor feljött a színpadra Finn. Körülnézett a rajongóknál, és egyenesen az én szemembe nézett. Elvigyorodott. Aztán gitározni, majd énekelni kezdett. Közben a rajongóihoz hajolt, hogy azok elérhessék a kezét. Ujjaival épp hogy csak a többi rajongó kezéhez ért, azonban mikor hozzám ért, egyenesen megfogta a kezem. Egy végtelennek tűnő pillanatig fogta a kezem, mintha nem akarna elengedni. Végül kész kicsusszant az enyémből, és tovább siklott. Boldogan mosolyogtam. Rég nem voltam ilyen boldog. De tudhattam volna, hogy minden boldog dolognak szomorú vége lesz.