Gyűlöllek, de szeretlek (Finn Wolfhard Fanfiction) /Szünetel/

8. rész

- Finn Wolfhard! - hallottam meg egy kiabáló hangot, amire rémülten felébredtem. Oldalra néztem, és láttam, hogy Finn is felült, és az ajtóra szegezte a tekintetét. Az hirtelen kicsapódott az ajtó, és ott ált Mrs. Wolfhard.
- Finn! Miért nem szóltál nekünk, hogy őt is haza hozod? Legalább Nick tudott volna róla!
- De hát Nick látott minket, és beszéltünk is vele! - háborgott Finn.
- Rendben, akkor nincs baj. Azt hittem, nem tud róla. Na mindegy. Hogy is hívnak? - fordult hozzám immár mosolyogva Mrs. Wolfhard.
- Emili vagyok.
- Rendben Emili, ha akartok gyertek le, kész a reggeli.
Majd kiment az ajtón. Én ránéztem Finnre, aki viszont csak vigyorgott.
- Most mivan? - néztem rá értetlenül.
- Elég szerencsésen megúsztad. Mikor egy lányt rajongóm felkeresett itt a házban, anya nagyon dühös volt. Téged elég jól vett, szerintem szimpatikus vagy neki.
Gyorsan bementem a fürdőbe, és átöltöztem. Egy egyszerű világoskék rövid farmer, és egy fekete póló. Mikor kiléptem, már Finn is fék volt öltözve.
- Finn - szólaltam meg halkan. - Mi most akkor együtt vagyunk?
- Igen. Ha te is szeretnéd.
- Szeretném.
Finn oda lépett hozzám, és megölelt.
- Csak a világ előtt tartsuk még titokban. Nem akarom, hogy az emberek nagy felhajtást csapjanak. Képzeld el őket, amikor kiderül, hogy nekem barátnőm van, miközben évek óta azt mondom, hogy szingli vagyok!
Ezen én is elmosolyodtam. Tényleg milyen lenne, ha kiderülne, hogy én vagyok Finn Wolfhard barátnője...

Nagyon boldog voltam. Finnel minden nap szórakoztunk, ráadásul még Vancouvert is megmutatta nekem. Sokszor találkoztunk a többiekkel, és ilyenkor Millie és Sadie furcsán vigyorogtak. Mintha sejtenénem valamit. De hát a lányok már csak ilyenek...
Lassan itt volt a nyár vége, mindjárt kezdődik a suli. Ráadásul holnap megyünk haza. Ezt a "csodás" hírt ma reggel közölték velem, mire én félbe hagytam a reggelim, és át rohantam Finnhez. A kopogásomra Nick nyitott ajtót.
- Szia, Finnt keresed? Még fent van a szobájában...
Rögtön felsiettem a szobájába, hol épp felvette a pólóját.
- Szia, Em! - köszönt mikor észrevett.
- Helo! Van egy rossz hírem - kezdtem bele, mire Finn riadt fejet vágott.
- Már nem akarsz a barátnőm lenni?  Zavar hogy senki sem tud róla? Vagy esetleg... - és mindezt egyszerre hadarta el. Muszáj volt nevetnem rajta, annyira édes volt.
- Nem nincs semmi ilyesmi, csak haza kell mennem.
A fiú erre megölelt, így nem láthattam az arcát, de a hangján hallottam, hogy szomorú.
- Semmi baj. Majd tartjuk a kapcsolatot. Én mindig itt leszek neked.
Egész nap együtt voltunk. Filmet néztünk, szivattuk egy kicsit Nicket, egyéb hülyeségek. Ennek azonban este nyolckor vége lett, ugyanis haza kellett mennem össze pakolni. Finn ki kísért az ajtóig, majd ott egy puszit adott az arcomra. Én pedig azzal a gondolattal léptem el mellőle, hogy csak nagyon sokára fogom viszont látni...

Másnap:

Épp a reptéren álltunk, hisz mindjárt kilenc óra, indul a gép.  Ekkor azonban valaki a nevemet kiáltotta.
- Em! - körülnéztem, és megpillantottam egy felém rohanó alakot. Finnt. Rögtön oda szaladtam hozzá, és megöleltem.
- Csak nem hitted, hogy hagylak elmenni? - kérdezte vigyorogva Finn, majd a zsebéből egy kis dobozt húzott elő. Kinyitotta, és abban egy gyönyörű, szívecskés nyaklánc feküdt.
- Ez a tiéd - mondta, és a nyakamba akasztotta. Én pedig hirtelen megcsókoltam. Több száz ember előtt, egy reptéren.
- Viszlát, Em! - suttogta Finn egy utolsó öleléssel. - Szeretlek!
- Én is téged, Finnie! - mondtam ki könnyekkel a szememben. Most először hívtam Finnienek, eddig mindig csak Finn volt. Még egyszer meg simítottam az arcát, majd a  szüleim után mentem. Bárcsak soha ne kellene elmennem...