Gyűlöllek, de szeretlek (Finn Wolfhard Fanfiction) /Szünetel/

4.

Mikor elválunk, a padon a tőle lehető legmesszebb húzódtam tőle.
- Mégis mi volt ez...? Oké, örülök, meg minden, de csak így egy csók a semmiből...? Te azt sem tudod, hogy ki vagyok! Most láttál először! Miért, Finn, miért?! - itt és most kimondtam mindent, amit éreztem. Talán életemben először. És lehet, hogy nem kellett volna...
- Azt mondod, nem ismerlek? Hát oké. Lehet, hogy nem teljesen ismerlek. De tudom ki vagy. Nagyon is tudom. Nem volt esetleg egy fiú barátod, aki rögtön eltűnt, amint megkezdődött a Stranger Things forgatása?! - kérdezte Finn halkan, az én gondolataim pedig mintha csak egy nevet tudták volna...
- David... - suttogtam. Hogy erre én hogy nem jöttem rá? Arra, hogy David nem is az akinek mondja magát. Hogy soha nem akart tömegbe menni. Ahol felismerhetik. De akkor még fogalmam sem volt, hogy ki Finn Wolfhard. Még csak a nevét sem hallottam. És ezért fel sem ismertem. Ott is minden ugyan úgy kezdődött mint most. Neki mentem, aztán barátok lettünk. Csak egy "kis" hazugsággal. És mikor forgatták az első filmjét, akkor eltűnt. Nem írt többet. Nem keresett. Először azt hittem, én vagyok a hibás. Lehet hogy megbántottam. Aztán minden nap hívtam. És később rájöttem, hogy én már nem kellek neki. Hogy biztos talált egy nálam sokkal jobb lányt.
- Mond hogy ez nem igaz... Mond hogy ez csak egy rémálom... - a könnyek újra lecsordultak az arcomon. Még ő is hazudott nekem. Azokban az években, mikor ott volt velem, nem bíztam meg senki másban, csak benne. Mert azt hittem, ő nem hazudna nekem. És hogy mekkorát tévedtem! És ezért lehetett olyan ismerős a tévében. Mert tényleg ismertem. Nem tudtam, hogy ki az, de ismertem. És most is itt van. - Miért hazudtál? Miért nem hívtál vissza, miért nem kerestél? Tudtad, tudtad, hogy hívlak, hogy hiányzol, de te ott hagytál! Te sem vagy különb a többi hülye "barátnál"! Miért teszed ezt velem, Finn Wolfhard?!
A hangom hisztérikusan cseng, ahogy kiadom magamból a fájdalmat.
- És most megcsókoltál! Oké, hogy már akkor is tetszettél, mikor nem tudtam, hogy ki vagy, de legalább meg magyaráztad volna!
- Figyelj rám, én sajnálom! Tényleg sajnálom! Csak kérlek legyél velem! Hiányzik az a lány, aki mindig segített nekem! Kérlek Emili!
Miközben beszélt, én megpróbáltam felfogni a hallottakat. David nem is létezik, hanem végig Finn Wolfhard volt. Tehát én ismertem Finnt, és még barátok is voltunk. Csak nem merte elmondani hogy hires. Mert egy egyszerű ember akart lenni. És szeretett engem. Ezért csókolt meg. Mert már akkor régen is volt köztünk valami.
- Mikor nekem jöttél, először nem tudtam, még nem tudtam, hogy ki vagy. De mikor a szemembe néztél, rögtön felismertelek. Hogy az a lány, akinek évek óta nézem az Instagram oldalát, ő pont a karjaimba szalad. Annyi ideig vártam erre!
- Figyelj, Finn, én meg tudok bocsátani neked, de a múltat nem tudom elfelejteni. De kapsz tőlem még egy esélyt. Egy utolsót. De kérlek ne vidd túlzásba ezt a szerelmet. Ez nekem túl sok. Majd szépen eljutunk addig. De ez így túl furcsa. Csináljuk úgy, mintha régi barátok lennénk. Vagy így vagy sehogy. Dönthetsz.
- Veled maradok. - szólt Finn.
Volt valami különleges ebben az éjszakában. Talán hogy kiderült ez a titok...