Gyűlöllek, de szeretlek (Finn Wolfhard Fanfiction) /Szünetel/

7. rész

Igaza volt Millienek. Tényleg jó buli volt. Bár a fiúk elég feltűnően bámultal, de ehhez egy óra alatt hozzá szoktam. A legviccesebb az volt az egészben, hogy akárhányszor egy fiú rám nézett, Finn olyan pillantást vetett rá, mintha élve fel akarná falni. Mellesleg akárhányszor kettesben indultam Finnel valahova (italert, vagy cipőt cserélni) senki sem jött utánunk. Ezt az elején az alkohol hatásának tudtam be a fiúknál, de később az a gyanúm támadt, hogy Millie és Sadie tartják távol tőlünk a többieket ilyenkor. Éjfél volt, mikor Finn vigyorogva hozzám lépett. Szerencsére nem volt berúgva, de ez nem rajta múlt, hanem én akadályoztam ebben.
- Kimegyünk az udvarra? - kérdezte meg mindig mosolyogva.
- Persze, menjünk - bólintottam, majd követtem őt ki a teremből. A füvön Finn hirtelen megállt, majd hanyatt feküdt.
- Gyere! - nézett fel rám, és én egy  pillanatnyi habozás után követtem. Sokáig csak néztük a csillagokat, de először ő szólalt meg.
- Én ezt nem bírom, Em.
- Mégis mit? - volt egy sejtésem, de nem mertem kimondani.
- Azt hogy akit szeretek, nem érez többet irántam barátságnál.
Csend. Mély csend. Végül megszólaltam:
- Tudod, én mindig arra vágytam, hogy jöjjön egy fiú, aki majd meghódítja a szívem, és szeretni fog.
Kézfejünk összeért.
- És... Eljött az a fiú? - kérdezte egy kis szünet után a fiú. Ujjaink egymásba fonódtak.
- Igen. És neked eljött az a lány, akire mindig is vágytál?
- Igen. És ki az a fiú?
- Először mond el te...
Egy pillanatig csend, majd teljesen egyszerre mondtuk ki azt a szót, ami mindent megváltoztat majd:
- Te...

Hirtelen megöleltem őt, ő erre megcsókolt. Valamiért nem ellenkeztem, sőt örültem is neki.
- Kérlek bízz bennem.
Én pedig csak mosolyogva bólintottam...

Immár a szálloda előtt álltunk, teljesen tanácstalanul. Ugyanis nem volt kulcsom a szobához, mert a szüleim elvitték magukkal fogalmam nincs hova, de nemrég mentek el.
- Aludhatnál nálunk - vetette fel Finn. Végül is nekem sem volt más ötletem, így beleegyeztem. Útközben végig fogtuk egymás kezét. Nagyon fura volt, hogy ő mostantól a barátom. Mikor a háza elé értünk, egy pillanatra megállított.
- A szüleim nincsenek itthon, de Nick igen. Szépen csendben felmegyünk a szobámba. Oké?
- Rendben.
Finn halkan benyitott, és a lépcsőn felé osontunk, mikor Nick kiabált ki vélhetően a nappaliból:
- Szia Finn! Jó volt a buli?
Finn nem válaszolt, csak csendben mentünk tovább. Már majdnem a lépcsőn voltunk, mikor kinyílt egy ajtó és kilépett rajta Nick Wolfhard.
- Finn! Miért nem válaszo...? - kezdte, de megakadt a szeme rajtam, máj D tovább siklott az össze kulcsolt kezünkre, majd elvigyorodott.
- Nocsak Finn, ki is ez a lány?
- Nick, ő itt Emili, Emili, ő itt a bátyám Nick.
- Örülök hogy megismerhetlek. - szóltam.
- Én is, Finn barátnője - vigyorgott tavabbra is az idősebb Wolfhard fiú.
- Hé! - fortyant fel Finn, de én csak nevetve felhúztam őt a lépcsőn.
- Ez az én szobám. - húzott be az egyik helyiségbe. - Ott a fürdő, fürödj meg, aztán gyere aludni...
Gyorsan elvégeztem mindent, amit alvás előtt kell, de mikor le akartam feküdni, megtorpantam. Én hol is fogok aludni?
- Gyere, bújj be! - intett Finn maga mellé az ágyba. Én kicsit félve bemásztam. Ő erre atkarolta a derekam. Odabújtam hozzá, mire ő még szorosabban magához ölelt.
- Jó éjt, Em...
Én pedig, hónapok óta először, mosolyogva aludtam el...