Két fal között

11. fejezet

-Conor-

Conor kezdett egyre fáradni.

Igazából hazugság volt amit mondott. Legszívesebben azonnal visszafordult volna, hogy egészen a Falig szaladjon, ahol aztán feladná magát. De ezt azért mégsem mondhatta. Miközben elindultak Luy mellé lépett azzal a céllal, hogy kifaggassa olyan dolgokról mint például az a furcsa kirohanás a nyakláncával kapcsolatban. ~Talán Ewiheiben még furcsább ha az ember nyakláncot visel~ töprengett magában, miközben a keze a kötélre fonódott. Beérte Luyt, és már készült feltenni a kérdéseit.

- Mi az? - fordult felé a lány. 

- Te nem vagy fáradt? - próbált valami beszégetést kezdeményezni. Ő csak megrázta a fejét. Conornak kezdett kényemetlen lenni a csend így rászánta magát, hogy megkérdezze amit eredetileg akart.

- Miért viselkedtél olyan furcsán a nyakláncommal kapcsolatban? - Luy megtorpant és a bal mutatóujjához érintette a kezét. Conor egy ezüst gyűrűt látott megcsillanni a napfényben.

- Hosszú történet. A lényege az, hogy ismerős volt - vágta rá gyorsan a lány. - Amúgy honnan van a nyakláncod?  - Conor erős késztetést érzett arra, hogy ő is kikerülje a választ, de muszáj volt valahogy elérnie, hogy a lány beszéljen. Nagy levegőt vett. 

- Még kiskoromban kaptam a szüleimtől.

- Ismertem egy embert akin hasonló nyaklánca volt - mondta el Luy. Conornak feltűnt, hogy múltidőben beszél. - És hasonlított rád. Kristiannak hívták. - Conor emlékezetében a név előhozott egy emléket.

Csönd van és sötét. Az ajtó zárva. Ő félénken megszólal.

- Hol vannak anyáék? - Kérdezte sírós hangon.

- Anyáéknak dolga van - hangzott egy idősebb fiú hangja. Lehetett rajta hallani, hogy mindjárt sírni fog. A fiú lehajolt, így az asztalon lévől lámpa fénykörébe került. A fekete haja pont olyan kócosan állt mint Conornak. Kék szeme szinte világított, és karikái láttatni engedték, hogy rég nem aludt egy jót. A fiú benyúlt az egyik zsebébe, és valami kis tárgyat húzott elő.

- Ezt anyáék akarták, hogy nálad legyen. Vigyázz rá, és semmikép se add oda senkinek! - A tárgy egy kis nyaklánc volt. Fekete bőrzsinóron lógó apró kis medál amibe egy sas vonalait vésték. Conor elvette az ékszert, és feltette a nyakába. A másik fiú bólintott majd elindult a lakás ajtaja felé.

- Hova mész?

- Nem mondhatom el. De minden rendben lesz igérem.

- Conor! - Húzta vissza egy hang az emlékből. Ő pislogott párat, összeszedte magát és Luy felé fordult. A lány kicsivel magasabb volt nála, így fel kellet emelnie az állát. Luy kíváncsian fürkészte őt. Conornak olyan érzése volt, hogy azok a sötétbarna szemek átlátnak rajta.

- I-igen?

- Minden rendben? Az előbb mintha lefagytál volna.

- Persze, minden rendben - hazudta, miközben elraktározta magában az információt, hogy Luynka van egy bátyja akit Kristiannak hívnak. És egyáltalán nem hasonlít Luyra már amennyire azt abból meg tudta ítélni, hogy amíg neki aki elvileg hasonlít Kristianra fekete haja, és kék szeme van, addig Luynak sötétvörös haja, és mélybarna szeme.

- Luy, Night gyertek! - Hangzott valamennyire előlük Asriel hangja, aki idő közben lehagyta őket. A fíú egy dombtetőn állt, és feléjük integetett. A fiút a nap a háta mögül világította meg, így nem nagyon lehetett látni mi van a füves dombon túl, ami csak pár méterrel volt magasabban, viszont távolságra talán egy-két mérföldre is elért. Ők gyorsítottak és pár perc múlva ott álltak ők is. A dombról lefelé a völgyben, egy kis falu pihent. Amennyire Conor meg tudta állapítani mindegyik ház nagyjából a saját országa épületeihez hasonlított. Már épp elkönyvelte magában, hogy itt egy átlagos falu Hondolra hasonlít, mikor egy robot lépett az utcára. Conor meglepetésében majdnem felkiáltott, és hátrált pár lépést. Asriel kajánul elvigyorodott, és felé fordult.