Két fal között

1. fejezet

Conor-

Conort már majdnem megint elkapták...

Idegesen rohant a kacskaringós utcákon fel-fel döntögetve a kukákat, hogy legalább egy kis előnyre szert tegyen. Egymás után kerülte ki a macskaköves utca görönygyeit, pocsolyáit, oda se kellett nézni, Hondolnak ezt a részét jobban ismerte, mint a tenyerét. Hátranézett, azzal a te reménnyel, hogy lerázta őket, de azok még a nyakában lihegtek. Egyáltalán nem tudta mire ez a nagy felhajtás. Nem más a többi ötven utcagyereknél akik kenyeret lopnak a piacról. Megrázta a fejét. Sietnie kell. Gyorsabb tempóra kapcsolt, és annyira lefoglalta őt a szökés, hogy észre sem vette, merre megy, így egyenesen belerohant egy falba.

- Zsákutca - sziszegte, és felnézett a falra, azt mérlegelve, hogy van-e elég ideje átmászni rajta. A téglából felhúzott, nagyjából két méteres falon bőven akadt akadt kapaszkodó, de nem messze tőle kutyacsaholást hallott.  körülnézett, majd jobb ötlet nem révén beugrott az előtte álló kukába. Hogy ez mennyire mennyire rossz ötlet, az csak akkor jutott eszébe, amikor az üldözői beértek a sarkon, és keresni kezdték. Idegesen próbált lejjebb csúszni a zsákok között úgy, hogy közben ne halljanak semmit a zsaruk.

- Nézzük meg a kukákat - hallott egy zsarut, mire megfagyott ereiben a vér. Ha most elfogják bajban lesz. Az eddigi tettei alapján még börtönbe is csukhatják. Becsukta a szemét, és próbált felkészülni az elkerülhetetlenre, miközben üldözői lépteik egyre közelebbről hallatszottak az őt rejtő kukához. Még négy kuka, három, kettő, egy...

- Maguk meg mit keresnek itt? - hallott meg egy hangot, mire lassan kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.

- Egy fiút keresünk. Lopott. Nem látta errefelé? - hallott egy érces hangot, ami szerinte a főnüküké.

- De! Éppen láttam, hogy jobbra futott előttem az a pimasz kölke! - mondta az a hang, amiben Conor a megmentőjét vélte.

- Köszönjük - mondta valaki más, majd futó lépteket hallott, amiből arra következtetett, hogy elmentek.

- Na gyere elő te éhenkórász! - Nevetett a megmentője, mire ő nagy nehezen előmászott, majd rámosolygott Bendzsóra, a régiségkereskedőre. Ő volt az, aki minden utcagyereknek segített, és ha a kölyköknek szerencséje volt, még ételt is adott.

- Jut is eszembe! - Csapott a homlokára Bendzsó. Conor meglepetten pillantott rá. - Boldog szülinapot öcskös! - Vigyorgott, és összeborzolta a
fekete haját. - Gyere be, csinálok neked teát, és hozok vajat, sőt, ha akarod, választhatsz valamit ingyen!

Ingyen... ez a szó felért egy varázslattal Conor agyában.

 - Jövök! - Vágta rá azonnal. Bementek a zsákutca jobb oldalán lévő kis boltba, ahol kellemes félhomály és dohányszag fogadta. Leült a nagy mahagóni asztalhoz, majd türelmesen várta, hogy Bendzsó elkészítse a teát. Mikor készen volt, leült az asztal másik végére, majd fürkésző tekintettel nézett Conorra, miközben hozzálátott  a teájához, kisujját elegánsan eltartva. A Conor által lopott kenyérből levágott egy szeletet, megvajazta, majd Conor felé tolta.

- Egyél! Úgy nézel ki mint egy csontváz - mosolygott rá. Conort nem kellett nagyon noszogatni egymás után tüntette el a szeleteket. Bendzsó mosolyogva nézte ahogy teleeszi magát miközben a teáját szürcsölte. Mikor Conor a tizedik kenyér után úgy érezte tele van elégedetten hátradőlt, majd miután kifújta magát, feltette azt a kérdést Bendzsónak ami már nagyon fúrta az oldalát.

- Teljesen szabadon választhatok bármit? - kérdezte.

- Igen - vont vállat Bendzsó, mint akinek ez természetes lenne.

Conor felállt és lassan körbesétált a boltban. Mindent alaposan megvizsgált, de semmi sem tűnt elég értékesnek ahhoz, hogy elkérje. Valami olyat akart amiből lesz egy kis pénze. Mikor már úgy érezte körbejárta az egész szobát, az egyik sarokban valami megcsillant. Odalépett és lehajolt hozzá, hogy megvizsgálja. Egy gyönyörű ezüst tőr volt aminek a markolatát smaragdok díszítették. Conort biztos volt benne, hogy azok a kövek nagyon sokat érhetnek. Mosolyogva emelte fel a tőrt, meglepődve annak nehézségétől.
~Biztos azért ilyen nehéz mert igaziak a kövek ~ gondolta. 

- Ezt kérem- mondta magát is meglepő magabiztos hangon. Bendzsó bólintott, majd felállt, hogy elbúcsúzzon vendégétől.

-Vigyázz magadra- paskolta meg a vállát.- Ja és ha van egy kis időd nézz be a Nemzetközi Irattartóba- mosolyodott el majd mielőtt Conor bármit mondhatott volna, kitolta az üzletéből, és becsapta az orra előtt az ajtót. Conor értetlenkedve meredt maga elé. Ha be is lehetne törni abba az erődítménybe akkor is túl sok az ahhoz a helyhez kötődő emlék. De mégis miközben óvatosan kisietett a sikátorból már a terven gondolkozott.