Két fal között

7. fejezet

-Conor-

Conor élete első bálja borzalmas volt

- Nem jó - Hangzott fel -mára századjára- a mondat a tánctanár szájából. Conor újra elkalandozott, úgyhogy kezdhette előről. Bocsánatkérő pillantást vetett a tanárra majd újra Sarához lépett, az egyik karját a derekára rakta a másikkal meg megfogta a lány kezét. Felhangzott a zene és ők újra elkezdtek táncolni. Conor pár percig tudott figyelni de utána újra máshol járt. 

Ez lesz élete első bálja, így nyilván nagyon izgul. És nem elég, hogy táncolnia is kell ezenfelül meg kell figyelnie mindenkit, hogy kik lehetnek nem idevalósiak. Az Ewiheiekről az össz. infomráció az volt, hogy egy vörös lány, és egy barna hajú fiú lesz a kettő betolakodó. Amikor ez kiderült Conor megkérdezte, hogy miért nem fújják le a bált mire ezt a választ kapta:

- Pánikot keltenénk az emberek között. Ezenfelül meg az Ewiheiek rájönnének, hogy kémünk van a soraikban. - Miközben ezt mondták Bendzsó a sarokban bólogatott. A régiségkereskedő. Conornak mindig ökölbe szorul a keze ha az eszébe jut. Bár igaz miatta van most étele, szállása, ruhája azért miatta kapták el, és tisztában volt vele, hogy ha nem mutatna egyetértést akkor azonnal letartóztatnák betörésért, rongálásért, rablásért. Így úgy tett mint aki mindenben egyetért, bár gyűlölte ezt a Hondoliak által kirobbantott háborút ami már évtizedek óta tart.

- Megint! - És vissza a jelenbe ahol egy őszülő férfi próbálja őket keringőzni tanítani miközben egy ér egyre vészesebben lüktet a homlokán.

- Bocsánat - motyogta. Válaszul csak egy sóhajt kapott majd a zene újra kezdődött, ők pedig újra táncolni kezdtek

Fél óra múlva amikor már mindenki álmából is felkeltve tudta volna a lépéseket a tánctanár elengedte őket azzal a felszólitással, hogy fürödjenek le, mert délután ruha, és fegyverválasztás lesz a két nap múva esedékes bálra. Miközben felfelé mentek Conor kinézett egy ablakon. A belső udvart vörös, zöld, barna, és egyéb őszi színekben pompázó levelek díszítették. Conor emlékezett, hogy amikor kicsi volt, ilyenkor mindig kiment a házuk kertjében és a levelekkel játszott. Akkor még minden rendben volt. Akkor még éltek a szülei, boldogok voltak, és a háborút észre sem vették. Egészen addig amíg a szülei hívást nem kaptak ebbe a nemzetközi irattárba, hogy tudnának e pár dologba segíteni. Aznap este látta utoljára a szüleit. Conor keze ösztönösen a nyakában lógó bőr nyakláncra fonódott és behunyta a szemét.  Így állt pár percig, majd újra kinyitotta a szemét, és elindult tovább felfelé a lépcsőn. Mikor beért a szobába Pavle, Adam, és Alexander az ágyaikon ülve vártak rá.

- Mit gondolsz? - Állt fel Adam. Conor kíváncsian nézett rá. Négyük közül legtöbbször őt szokták kérdezni, mert szerintük ő a legokosabb. Várta, hogy most mivel állnak elő.

- Ennyire bíznak bennünk, hogy fegyvert adnak a kezünkbe? - Conor bólintott. Ez már neki is eszébe jutott. Leült az ágyára és belefogott a magyarázatba.

- Dehogy. De itt mindenki bűnöző. Rendőrökkel fognak körülvenni, és ha bármi lázadásra utaló jelet mutatunk azonnal letartóztatnak. - A másik három fiú egyetértően hümmögött. Úgy tűnt ők is ilyesmire gondoltak. 

- Fürödj le aztán gyere! - Állt fel Pavle. Conor szófogadóan bólintott, és elindult a kis fürdő felé. Pár perc múlva úgy-ahogy lefürödve tiszta fehér ingben és tiszta nadrágban indult a fiúk után. Amikor belépett a terembe pár emberen kívül mindenkit ott talált. Akik ott voltak egy, egy széken ültek egy nagy asztal körül. Conor is odalépett és helyet foglalt. Pár perc múlva már teljes létszámmal ott voltak.  Amíg vártak Conornak volt ideje jobban körülnézni. Egy fehér nagy terem célzótáblákkal, bábukkal és fegyverekkel.