Prológus

2K 75 11
                                    

~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~

Ez a napom is ugyan úgy kezdődött mint a többi. Felkeltem majd a páromra néztem unottan. Mostanában nem tudom, hogy mi bajom van vele. Nem kívánom se az együtt létet, se a csókját és undorodok vele aludni.

Félreértés ne essék, nagyon kedves és aranyos lány és a konyhában is ügyes. Két éve vagyok vele együtt, az egyetemen ismerkedtem meg vele. Mindketten elsőévesek voltunk, de a páromnak ott kellett hagynia az egyetemet, mert végül nem azon a szakon akart tovább menni így át iratkozott egy másik iskolába.

Én:-Jó reggelt.-próbáltam egy mosolyt csalni az arcomra de sajnos csak egy erőltetett lett belőle.

Jiwoo:-Jó reggelt szerelmem.-mondta nyálas hangon, majd beletúrt a hajamba.. Felfordult a gyomrom. Nem akarom Őt megbántani, hiszen mégis csak velem él már lassan egy éve. Az egy éves évfordulónkon döntöttem úgy, hogy megkérem, hogy költözzön velem össze, amire persze boldogan igent mondott. Lassan elhúzódtam tőle, majd az utamat a fürdőbe vezettem. Fogat mostam, majd átöltöztem, hiszen már nem szeretek Jiwoo előtt öltözni.

Én:-Na szia Jiwoo.-mentem be a konyhába, hogy elköszönjek tőle.

Jiwoo:-Hova mész?-kérdezte miközben a reggelit csinálta.-Szombat van.-húzta fel a szemöldökét, majd csalódottságot véltem felfedezni íriszeibe.-Akkor a mostani szombat is kimarad.-suttogta, majd úgy tettem, mintha ezt nem hallottam volna.

Én:-Be kell mennem a stúdióba.-mondtam mosolyogva, majd gyorsan kirohantam, mivel nem szeretem ezt a "puszi" dolgot. Minek az? Egyszer úgy is hazajövök.

Igazából nem is a stúdióba mentem, csak kicsit sétálni. Szombatonként mindig elmentünk Jiwooval randira vagy valami szórakozó helyre. Már három szombatot ki hagytunk. Régebben minden este szeretkeztünk, kivéve mikor Jiwoonak megvolt. Mostmár rágondolni is rossz, hiszen felfordul a gyomrom. Valami megváltozott, viszont nem tudom, hogy mi..

Utamat egy kisebb kávézó fele vettem. Mint minden szombat reggel. Kikértem a tipikus kávémat, ami egy jegeskávé sok tejjel, hiszen nem igazán szeretem a keserű ízt, amit szoktam érezni mikor egy sima kávét iszom.

Nem volt igazából nagy hazugság amit Jiwoonak mondtam, hiszen az utamat ez után inkább a stúdióba vettem, minthogy a legjobb barátomhoz, Yoongihoz. Neki merek mindent elmondani, és a dolgokat is tudja otthon, hogy már nem kívánom a barátnőm.

Igazából egyszer már Yoongi elvitt egy olyasféle bárba, ahol sok volt a "jó" nő, hátha kedvet kapok végül Jiwoora egy másik lány után, de miután beléptem és egy lány hozzám dörgölte magát, majdnem el hánytam magam. Undorító ahogy kellette magát így végül vissza mentünk Yoongshoz.

Yoongit sosem értettem, hiszen Ő meleg. Amikor azt mondta, hogy tud egy bárt amiben "jó nők" vannak eléggé meglepődtem. Erre a válasza csak az volt, hogy "mielőtt megtudtam, hogy meleg vagyok ide jártam". Inkább rá hagytam egy váll rántással.

Mikor végre megérkeztem a stúdióhoz bebattyogtam és letettem a táskámat az asztalomra, majd át mentem az egyik haveromhoz, Hoseokhoz. Belépve az ajtón láttam, hogy nem egyedül van. Egy magas, mondjuk nálam nem magasabb barna hajú egyeddel beszélgetett, mikor be nyitottam egyből mindketten rám néztek.

Ahogy az a szempár rám nézett, egyből egy hatalmasat dobbant a szívem és már itt tudtam, hogy kell nekem Ő..

Itt kezdődött a mi történetünk...

2020.05.25.

A Szerető | NamJin ff.Where stories live. Discover now