6

1K 54 15
                                    

•~•~•~•~•~•~•~•

Namjoon szemszögéből:

Én:-JÉZUSOM.-kiabáltam fel mikor megláttam Yoonmin párost csókolózni.

Yoongi gyorsan leszállt Jiminről, majd Jimin is felpattant és egymásra néztek aztán rám és utána elpirulva pedig elkezdték a cipőjüket tanulmányozni.

Jimin:-Én..-vakarta meg a tarkóját mire elmosolyodtam.

Én:-Ne is magyarázkodjatok, láttam amit láttam.-tettem fel a kezeim.-És ha lehetséges menjetek szobára.-mondtam, majd nem is kellett több, Yoongi már el is húzta onnan Jimint.-Aztán legyetek halkak.-kiabáltam utánuk majd leültem a konyhába.

Hoseok:-Csoda, hogy előjöttél.-mondta karba tett kezekkel.-Akkor végre elindulhatunk?-vágott mérges fejet majd elkezdtem kuncogni.

Én:-Hát szerintem a YoonMin páros csak most kezdett bele a fekete levesbe.-mondtam, majd hátradőltem a széken.

Jiwoo:-Sziasztok.-mondta mosolyogva.

Hoseok:-Hali.-intett, majd tovább bújta a telefonját.

Jiwoo:-Nam..-jött oda hozzám.-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk randizni valahova.-ült le mellém mosolyogva.

Én:-Jiwoo.. A fiúkkal jöttem nyaralni, velük szeretném tölteni ezt a hetet.-mondtam szintén mosolyogva.

Jiwoo:-Nam..-mondta maga elé meredve, mire hirtelen felkaptam a fejem.-Van valakid?-kérdezte, mire megállt bennem az ütő és Hoseok is felkapta feltűnően a fejét.

Én:-Nincsen.-

Oh dehogyisnem. A világ legszebb és legszélesvállúbb a szeretőm aki nem mellesleg fiú és már egyszer le is cumiztam, amit mindketten élveztünk..

Jiwoo:-Rendben.-vonta meg a vállait majd elsétált mire a bent tartott levegőt végre egy nagy sóhaj kíséretében ki tudtam engedni.

Hoseok:-Mi van köztetek Jinnel?-kérdezte, majd hirtelen rá néztem. Ő tudja?

Én:-Tessék?-.

Hoseok:-Azt kérdeztem, hogy mi van köztetek Jinnel.-sóhajtott fel.-Eléggé feltűnő volt, hogy Jin elhúzott téged kézen fogva majd egy ideig nem jöttetek elő.-

Én:-Nem tudom, Hobi.-ráztam meg a fejem.-Vele sokkal jobban érzem magam mint Jiwooval és már régen éreztem ilyet.-

Hoseok:-Szerintem belezúgtál Jinbe.-mosolygott perverzen.

Én:-Meglehet.-bólintottam beleegyezően majd bementem a szobánkba ahol megláttam Jiwoot miközben az ágyon ül és telefonozik.

Jiwoo:-Akkor betartod az ígéreted?-nézett rám boci szemekkel. Csak Én nem értem, hogy milyen ígéretről beszél?

Én:-Hm.-hümmögtem, arra célozva, hogy fogalmam sincs miről beszél.

Jiwoo:-Tegnap este azt mondtad, hogy ma lefekszünk.-mondta, mire megfagyott bennem a vér is. Nem akarok vele lefeküdni..

Én:-Oh.-

Jiwoo:-Ma már nem fogadok el más kifogást.-mosolygott perverzen, mire elkezdtem pánikolni.

Én:-Menstruálok.-mondtam ki hirtelen, mire realizáltam, hogy mit mondtam, majdnem kitört belőlem a nevetés.

Jiwoo:-Oh.-nevette el magát.-Akkor is megígérted.-mondta. Nem vagyok olyan aki nem tartja be a szavait szóval meg kell most tennem azt amire kér, le kell vele feküdnöm..

****************

Jiwoo:-Ez oltári jó volt.-feküdt ki mellém lihegve.

Én nem fáradtam bele és még nem is élveztem. Az egész olyan megszokott és unalmas volt. Kell nekem egy kis változás és mást is ki akarok próbálni.. Mondjuk fiúval és mondjuk Seokjinnal. Legjobb párosítás lenne.

Azt nem tudom, hogy elmondjam-e Jiwoonak, hogy van valakim vagy csak hagyjam magam sodródni az árral... Azt sem tudom, hogy hogyan fogok így Jin szemébe nézni, miközben lefeküdtem a barátnőmmel.. Mondjuk abba nagyobb kaland volt, hogy lecumiztam mint ebben a szexben.

Utamat a fürdőbe vettem, hogy lemossam magamról ezt az egész dolgot. Jiwoo nem vette észre, hogy nem kedvel és boldogan csináltam hanem már a sírás szélén álltam? Vagy észre vette csak nem érdekelte? Igaz, hogy a barátnőm de most olyan undorítónak érzem magam és tükörbe sem merek nézni. Hiányzik Seokjin...

Lefürödtem, majd törölközővel minden pontot megtöröltem, aztán magamra húztam a göncöm. Ma nem mentünk sehova, mivel az idő is rossz így szerintünk értelmetlen kimenni akár hajókázni, akár fürdeni. Yoongi és Jimin már egy ideje nem jöttek ki a szobájukból, szóval gondolom Ők össze jöttek. Vagyis össze fognak..

Hoseok:-Szia.-intett nekem mosolyogva, majd amikor látta, hogy nincs jó kedvem ide rohant hozzám.-Mi történt?! Nagyon sápadt vagy.-

Én:-Lefeküdtem Jiwooval.-gördült le egy könnycsepp az arcomon.

Hoseok:-Héj, és abba mi a rossz?-simogatta meg hátam.

Én:-Az, hogy már nem szeretem.. Hoseok, Én szerelmes lettem Jinbe és amikor lefeküdtem Jiwooval, úgy éreztem mintha Jint megcsaltam volna.-sírtam el a végére magam. Milyen férfi vagyok Én?! Aki ennyitől elsírja magát.. Úgy érzem vagy tényleg menstruálok vagy elpuhányodtam. Szerintem a második valószínűbb mint az első.

Hoseok:-Én már az elején tudtam, mikor egymásra néztetek, hogy lesz valami..-.

Jin:-Lefeküdtél Jiwooval?~

2020.06.06.

A Szerető | NamJin ff.Where stories live. Discover now