11.

923 47 6
                                    

•~•~•~•~•~•~•~•~•

Namjoon szemszögéből:

Reggel hamar keltem fel ugyanis megbeszéltem este Jiminnel, hogy már reggel nyolckor elindulok venni valami szép ékszert Jinnek. Mikor felkeltem a mellettem lévő már nem volt mellettem, szóval nagy nehezen leballagtam a konyhába ahol meg is találtam a szerelmem. Odaléptem hozzá, majd hátulról átkarolva megöleltem és adtam egy csókot a nyakára. Szembe fordult velem így végre az ajkaira is tudtam hinteni egy csókot.

Jin:-Te sosem szoktál ilyen hamar felkelni.-kezdett el méregetni miközben kuncogott.

Én:-És neked merre lett az ablaktörlő nevetésed?-nyomtam bele a hasába az ujjam amire végre felkuncogott ablaktörlősen.

Jin:-Azt hittem nem szereted azért meg szerettem volna változtatni.-pirult el. Nem szeretném ha bármi is megváltozna ezen a gyönyörű fiún. Egyszerűen tökéletes, nem kell miattam változnia hiszen így tökéletes számomra.

Én:-Nehogy megváltozz miattam.-ráztam meg a fejem, majd nyomtam egy puszit az orrára.

Jimin:-Jó reggelt!-jött ki a szobából.

Én:-Szia Jimin.-intettem neki.

Jimin:-Te öltözz és indulunk, 10 perced van vagy itt hagylak.-kezdett el mutogatni, majd ahogy láttam Jimin már fel van öltözve és a haja is be van állítva, gyorsan nyomtam egy puszit Jin ajkaira majd befutottam a fürdőbe.

Gyorsan beálltam a zuhany kabinba majd megengedtem a vizet és élveztem ahogy a langyos cseppek le folynak a testemen. Hajamat is megmostam majd kiléptem a kabinból és felöltöztem, majd beállítottam a hajkoronám. Beszaladtam a szobánkba majd felkaptam a pénztárcám és kimentem a nappaliba ahol már mindenki fent volt és a veszekedő Yoonmin párost nézték. A Taekook páros megint csak külön ült és egymásra sem néztek. Nagyon nem tetszik ez nekem..

Jimin:-Nem, Yoongi Te szépen elmész és bevásárolsz a boltban, mi meg Namjoonnal elmegyünk a plázába, majd jövünk.-fogta meg a kezemet, majd kirángatott a házból. Jintől egy "ez meg mi" fejet kaptam amit tudok, hogy ha nem azért mennék, mert ékszert veszek neki akkor elverne egy fakanállal. Sokszor mesélte Hobi, hogy fakanállal szokott fenyegetőzni, egyszer egy haverjukat meg is vert egy fakanállal..

Beültünk a kocsiba, majd elindultunk a pláza felé, odafele úton nem beszélgettünk Jiminnel, szerintem mindketten gondolkoztunk, hogy mit kéne adni Jinnek.

Én:-Te Jimin.-néztem rá a fiúra az anyós ülésen, aki egyből rám pillantott.-Nem tudod, hogy mi van Taehyunggal és Jungkookkal?-kérdeztem tőle. Megrázta a fejét majd rám nézett.

Jimin:-Állítólag Jungkook egyik exe felkereste Jungkookot és találkozni akar vele és ezt Kook el is fogadta és Taehyung pedig féltékeny.-rántotta meg a vállait.

Én:-De Jungkook minek találkozik az exével?-kérdeztem.-Egyáltalán ki az exe?-vontam fel az egyik szemöldököm. Azt tudom, hogy volt valakije Taehyung előtt de azt nem tudtam, hogy így visszajött most Jungkook életébe.

Jimin:-Nem tudom Én sem, valami Lisa.-forgatta meg a szemeit, mire kérdőn ránéztem.-Megcsalta Jungkookot és nem akarta elmondani Jungkooknak meg akkor sem amikor Kook tudta a teljes igazságot.-forgatta meg a szemeit.

Én:-És ezek után Jungkook szeretne találkozni Lisával?-kérdeztem tőle egy nagy sóhajjal miközben egy parkolót kerestem a pláza közelében, hogy ne kelljen sokat sétálni.

Jimin:-Nem tudom Namjoon, nem igazán beszélek Jungkookkal mióta elkezdett újra beszélni Lisával.-rántotta meg a vállait.

Én:-Miért?-nagyon sok mindenről le maradhattam Jiwoo miatt, kiváncsi vagyok mi ez az egész.

Jimin:-Lisa nem egyszer próbált meg rám hajtani is, még akkor is amikor tudta, hogy meleg vagyok.-rázta meg a fejét miközben kiszálltunk a kocsiból.

**************

Én:-Nem hiszem el Jimin, már 2 órája sétálunk a plázában és sehol sincs egy tökéletes ékszer sem.-temettem a kezemet a fejemre.

Jimin:-Namjoon, nézd.-futott oda egy bolthoz ahol a kirakatban egy gyönyörű nyaklánc volt egy kis szivecske medállal. Jinnek tökéletes lesz.

Bementem és megmondtam a pultosnak, hogy melyik nyakláncot szeretném. Mikor ki is fizettem ezt a drága ékszert vissza ültünk a kocsiba majd elindultunk hozzánk.

Én:-Jimin nagyon izgulok.-néztem le a combjaimra amik úgy remegtek mintha napok óta nem ettem volna.

Jimin:-Ne a combod nézd, mert neki megyünk egy kocsinak és akkor már nem fogsz izgulni az biztos.-kuncogott.-De szerintem nem kell izgulnod, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neki és igent mond.-mosolygott rám bíztatóan, mire Én bólintottam egyet.

Leparkoltam a kocsival, majd bementünk Jiminnel a házba. Először a nappali tárult elénk ahol Yoongi tévézett Hobival. A többiek pedig gondolom a szobában vannak. Odamentem Yoongi elé majd megköszöntem, hogy bevásárolt, utána pedig mentem be a szerelmemhez.

Én:-Szia Jin.-nyitottam ki az ajtót, majd mentem be hozzá a szobába.

Jin:-Szia.-mondta miközben fel sem nézett a laptopjáról.

Én:-Mi jót csinálsz?-ültem be mellé majd odabújtam a mellkasához. Szerintem kicsit mérges rám, hogy szó nélkül itthon hagytam.

Jin:-Nem sok mindent, nézegetem a közösségi oldalakat.-mosolygott rám majd a hajamba puszilt.

Én:-Jinnie.-néztem fel rá.-El jössz velem ma sétálni?-kérdeztem tőle nagy szemekkel mire kuncogott majd bólintott egyet.-Akkor öltözz fel, nem kell elegánsan de ne is lengén.-mondtam, majd oda mentem a szekrényhez és elkezdtem kipakolni az Én ruhám és el is mentem lefürödni majd felkaptam a ruhákat és egy kis kölnit is fújtam magamra. A hajammal nem kezdtem sok mindent csak hátra fésültem.

Mikor kimentem akkor már Jin is készen volt. Egy szakadt fekete farmer volt rajta és egy bordó ing amit most azonnal letépnék róla. Annyira jól áll rajta és annyira szexi így. A haja szépen be volt állítva a közepén elválasztva. Igazából tökéletes mint mindig.

Gyorsan beszaladtam a kis dobozért a szobánkba, majd zsebre tettem és indultam is vissza a szerelmemhez. Kézen fogva elindultunk, majd intettem Jiminnek és Yoonginak. Mikor Mi elindultunk Jinnel, utánunk Jiminék is elindultak. Nagyon hálás vagyok nekik..

Remélem igent fog mondani..

2020.07.19.

A Szerető | NamJin ff.Where stories live. Discover now