Hozzád Tartozom //Taekook//

1.

— Jungkook! Jungkook, hahó! — Taehyung hosszú percek óta kopog az említett ajtaján, bal kezével kisfia piciny kezét szorongatva, aki halkan szipog. Már bőven elmúlt négy óra, de Jungkook még csak életjelet sem adott magáról. — Jungkook én vagyok az, Taehyung!

— Meg Hanbin! — hüppögte a csupán négy éves fiúcska, majd pici, kesztyűbe bújtatott ökleivel törölgetni kezdte a szemeit. — Miért nem mehetünk be apához? — sírt tovább a fiú. Taehyung szíve összefacsarodott a látványtól, majd leguggolt, és letörölgette a kisfia pufi arcán végiggördülő könnycseppeket.

— Nem tudom Binnie... — sóhajtott a felnőtt. — Ne sírj, picim! Felhívom apát, rendben? — vette elő sokadjára a telefonját Taehyung, majd Jungkook helyett a legjobb barátját, Yoongit hívta, miután kikereste a négjegyzékből.

— Beszélhetek apával én is? — szipogott még mindig a pici. Taehyung a füléhez emelte a telefont, a fiúcska fekete tincsei közé simított, majd felállt, és az ajtónak dőlt.

— Igen, tessék! — szólt bele a telefonba az említett Yoongi.

— Szia, Taehyung vagyok. — válaszolt reménnyel teli hangon a fiatalabb. — Nem zavarlak?

— Most fejeztem be egy műtétet egy tíz perce, nem zavarsz! — válaszolt mosolyogva a vonal másik feléről az orvos. Yoongi és Jungkook is Szöul központjában található kórház sebészeti osztályán dolgoztak, már hosszú évek óta. Taehyung úgy gondolta, Jungkook ott lehet, és túlórázik, hisz nem egyszer csinált már ilyet. Ráadásul most, hogy nyakukon az összes téli ünnep, még többet kell dolgoznia azért a két hét szabadságért. — Hogyhogy hívtál? Minden rendben?

— Az az igazság... — nyelt egyet Taehyung, bár a torka teljesen ki volt száradva. Izgult, ideges volt, abban reménykedett, hogy Jungkook ott lesz, és csak azért nem veszi fel a telefont, mert éppen műt. — Jungkook nem nyit ajtót, és a hívásaimra sem válaszol. Bent van még? Vagy esetleg te tudsz róla valamit? — a vonal másik végéről hangos sóhaj hallatszott.

— Sajnálom Taehyung. Én sem tudok róla semmit. Senki nem hallott felőle vasárnap óta. — a fiatalabb lehajtott fejjel, összeszorított ajkakkal bólintott.

— Értem... — motyogta Taehyung. Hanbin apja pólójába markolva próbálta felhívni magára a figyelmet, miszerint ő is beszélni szeretne vele. — Köszönöm.

— Ha bármi hírt kapok, értesítelek.

— Köszönöm. Szint úgy. — mosolyodott el Taehyung, majd Hanbin hüppögését kezdte csitítgatni, amint a fiú ismét sírni kezdett.

– Le kell tennem, megbeszélésem lesz. Ne aggódj Taehyung, minden rendben lesz! — az orvos ezután elköszönt, amit Taehyung motyogva viszonzott. Gondterhelt sóhajjal hallgatta végig, amint a másik bontja a vonalat, majd visszacsúsztatta a készüléket a zsebébe.

— Gyere Bin, indulunk haza. — nyújtotta kezét Taehyung. Hanbin hatalmas, könnytől csillogó szemekkel pislogott rá, de nem fogta meg a kezét.

— De én apához... — fordult az ajtó felé értetlenül a pici.

— Apa nincs itthon. Gyere, majd holnap felhívom újra. — Hanbin bármennyire is nem akarta, megfogta Taehyung kezét, és visszasétált az autóig. Szipogva hagyta, hogy apja bekösse, majd vigasztaló puszit nyomjon a fiú homlokára. Amint apja beült az volán mögé, és beindult a motor, Hanbin észvesztve kezdett integetni a csukott ajtónak, ami előtt fél órát ácsorogtak.

—°—

— Sziasztok! — a bejárati ajtó becsukódott, majd a hang gazdája belépett az előszobába.

— Hyukie! — ugrabugrált a férfihoz a négy éves pici, majd szorosan átölelte a lábát. A férfi mosolyogva simogatta meg Hanbin buksiját, majd kilépett a cipőjéből. A kisfiú amint elujságolta nevelőapjának, hogy talált egy új ruhát a hód plüssének, azonnal felrohant a szobájába, hogy megkeresse az említett játékot.

Az egész jelenetet Taehyung mosolyogva nézte. Miután a pici elrohant, közelebb lépkedett a férfihoz, majd karjait a nyakába csavarta.

— Szia, Minhyuk. — az említett lehajolt párjához, majd lágy csókba invitálta. Minhyuk már lassacskán két éve nevelőapja a kis Hanbinnek, és két éve alkotnak párt Taehyunggal. Minhyuk nem vesztegetett sok időt, alig egy éve ismerték egymást, de ő boldogan, hevesen dobogó szívvel térdelt le szerelme elé. Azóta Taehyung hordja az egyszerű, mégis csodálatos ezüst gyűrűt.

— Még mindig semmi hír Jungkookról. —  vacsora után voltak, Taehyung épp mosogatott, vőlegénye pedig a kanapén ült, egy üveg sör társaságában. Kisfiuk a tv előtt éppen az ismét felöltöztetett hóddal, és a fehér nyuszival próbálta leutánozni az értelmetlen karácsonyi reklámokat a tv-ből. Minhyuk hangosan felkacagott.

— Lehet talált magának valakit, és szarik a fejedre. — húzta meg a kezében lévő zöld üveg tartalmát. — Kinézem belőle.

— Jungkookie nem olyan. Ezt te is tudod. — zárta el a vizet Taehyung, majd kezét törölgetve állt a nappali és a konyha közti küszöbre. — Mindig vigyáz Binniere ha megkérem, egyszer sem utasított vissza. Nem csinálna ilyesmit.

— Taehyung két éve nem ismered, csak néha látod. Honnan tudod, milyen most? — emelte tekintetét a kanapén ülő az ajtóban ácsorgóra. — Lehet csak szarik rá a saját gyerekére, és cseszett ajtót nyitni.

— Minhyuk! Ezt légyszíves ne itt! — mutatott szolidan a földön játszó fiúra Taehyung. — És különben is, senki nem látta vasárnap óta.

— Lehet itthagyott mindent és mindenkit a picsába. Megtenné, hidd el nekem van akkora tuskó. — Taehyung pár másodperc alatt Minhyuk előtt termett, majd nagy hévvel kivette vőlegénye kezéből az italt.

— Szerintem elég lesz az ivásból. — az üveggel a kezében kiviharzott a konyhából, majd levágta az étkező asztalra. Lerakta a rongyot a kezéből, és visszalépett a nappaliba. — Gyere Hannie, megyünk lefeküdni.

— Taehyung, szívem, ne csináld ezt. — állt fel a kanapéról az idősebb. Taehyung farkasszemezve állt vele szembe.

— Godnolkozz el azon, amit mondtál. — fogta meg Taehyung Hanbin kezét, majd felsiettek a lépcsőn. Bár Taehyung tudta, Minhyuk mennyire féltékeny, nem hagyhatta, hogy Jungkookról így beszéljen bárki is. Ha valaki ismerte őt, ha valaki ismerte Jungkook minden egyes kis szokását, minden rezdülését, az Taehyung volt.

Mindketten elsők voltak egymásnak. Első szerelem, első csók, első szex, első nagy veszekedés, majd megbocsátás. Tűzbe tették volna egymásért a kezüket, feltétlenül támogatták egymást, bármi is történt. Aznap, mikor Jungkook hazaállított Hanbinnal az oldalán, mindketten sírtak. Jungkook azért, mert félt, párja mit fog szólni a felelőtlenségéért, Taehyung pedig örömkönnyekkel áztatta a kanapét, hiszen örült a kisfiúnak. Jungkook aznap este ha lehetett, mégjobban beleszeretett Taehyungba.

Taehyung gondolatai még mindig Jungkook körül forogtak, még Hanbin lefektetése közben is. Betakargatta a picit, majd mesélt neki a hódos mesekönyvből, és sok jó éjt puszi után elhagyta a szobát. Egy pillanatra megtorpant, majd a lépcső felé pillantott. Még mindig haragudott Minhyukra. Persze tudta, holnap reggelre nyoma sem marad a mostani haragnak, ma azonban jobbnak találta, ha egyedül alszik. Betipegett a hálószobájukba, majd bemászva a franciaágy bal oldalára szinte azonnal elaludt.

🌹