Hozzád Tartozom //Taekook//

3.

Éjfél körül járt az idő, amikor Taehyung leparkolt egy hotel parkolójában. A négy órás útból több mint hat lett. Többször is meg kellett álljon, hisz vagy annyira remegett, hogy félő volt, elveszti az irányítást az autó fölött, vagy könnyeitől nem látta tisztán az utat, ami tekintve, hogy majdnem mindenhol csupa jég több volt, mint életveszélyes.

Fáradtan szállt ki az autóból, majd szinte bevonszolta magát az épületbe. A recepciós szinte azonnal haptákba vágta magát, mosolyogva várta Taehyung fáradt alakját, hogy a pulthoz érjen. Taehyung kért egy szobát két napra, majd fizetés után elvonszolta magát és a táskáját a liftig, majd a harmadik emeleten a harminkettes szobába. Ahogy érkezett, úgy esett be az ágyba, majd pár perc után már mélyen aludt.

Reggel - a kialvatlanság ellenére - a megszokottnál korábban kelt, majd egy gyors reggeli szekrényben talált instantkávé után a fürdőszobába vette az irányt. Út közben telefonja hangos rezgésbe kezdett. Taehyung szusszanva kotorta elő a takarója alól a készüléket, majd felvette a telefont.

- Jó reggelt.

- Neked is! - szólt a telefonba Jimin megkönnyebbült hangja. - Épségben leértél? Minden rendben, ugye? - kérdezősködött az idősebb. A háttérben gyerekzsivaj, illetve halk sercegés hallatszott.

- Minden rendben, jól vagyok. - bólintott Taehyung, közben besétált a fürdőbe. - Hanbin hogy van?

- Minden a legnagyobb rendben, játszanak Jieunnel, néha Yoongs is beszáll.

- Mit mondtál neki?

- Hogy érted?

- Arról, hogy hova megyek.

- Hogy éppen az apukáját keresed egy kalózhajón. - Taehyung halkan felnevetett a hazugság hallatán. Jimin hangján is tisztán hallható volt a mosolygás, miközben épp az egy taggal bővült családnak készített reggelit. - Azóta kalózosat játszanak, és már háromszor megtalálták Yoongit.

Taehyung akaratlanul is elképzelte a jelenetet. Hanbin épp egy fakanállal hadonászva, a hód plüssel a hóna alatt szaladgál kiabálva, majd nagy hévvel Yoongi nyakába ugrik, és győztesen kiáltva tudatja az egész utcával, hogy ő bizony nyert, és megtalálta az apát. A békés családi jelenetben szereplő Yoongit hamar felváltotta Jungkook.

- Megreggelizünk, ó, és Minhyuk keresett. Majd hívd vissza. - Taehyung elköszönt, majd letette a telefont, és mosolyogva lépett be a zuhanyfülkébe, majd megengedte a vizet, és tovább fantáziált Jungkookról.

Szemei hirtelen kipattantak. Te jó ég, hiszen neki vőlegénye van! Az esküvő fele meg van szervezve, a nyáron házasodik, nem gondolkozhat így az exéről! Ami egyszer kettejük közt volt már véget ért, lezárták, elfelejtették. Az egyetlen ok, amiért ilyen közel állnak egymáshoz, az Hanbin. Ő az, aki még most is összeköti őket, ő az egyetlen kötelék kettejük között. S bár sejtette, talán mégsem csak Hanbin az egyetlen kötelék, feltörekvő gondolatait mélyen elnyomta, majd kiszállt a víz alól, és egy törölközővel a derekán visszament a szobába.

Minhyuk valóban kitartóan próbálta elérni Taehyungot tegnap éjjel, ez látszott a tíz nem fogadott hívás, és a huszonegy üzenetből. Taehyung sóhajtva kezdett pötyögni, és miután tisztán leírta; csak vasárnap megy haza, visszadobta a telefont az ágyra, majd felöltözött.

-°-

- Jó napot. A nevem Kim Taehyung. Jeon Jungkookhoz jöttem.

- Parancsoljon, kettőszázhármas szoba. - nyomta a recepciós hölgy Taehyung kezébe a látogatói kártyát, majd egy csábos mosoly után az utána következő nőhöz fordult. Taehyung elég bizonytalanul indult el a folyosón, de félúton utolérte egy alacsony, kontyba kötött hajú ápoló.

- Kim Taehyung, igaz? - kérdezte nagy szemekkel. Taehyung bólintott. - Felkísérem, erre tessék. - mutatott maga elé a nő. Taehyung lazán meghajolt, majd elindult. Pár perc múlva már a szobaajtó előtt álltak mindketten. Az ápoló elköszönt, Taehyung pedig egyedül maradt, az ajtóval farkasszemezve. Perceken át állhatott ott, mire rászedte magát, hogy bekopogjon.

- Szabad. - hallotta tompán az ismerős hangot. Nagyot nyelt kiszáradt torka ellenére is, majd benyitott a szobába.

A falak hófehéren virítottak, az ajtóval szemben lévő fal teljesen üvegből volt, a kilátás pedig a havas városra, illetve a tengerpart egy részére nyílt. Bal kéz felé a mosdó, jobb kéz felé egy akasztó, ahova Taehyung rögtön fel is akasztotta a kabátját, majd beljebb lépkedett. Bal oldalán egy asztal és két szék, jobb oldalt a falon egy polc, aranyos virágokkal. Tekintete amint körbejárta a szobát, azonnal az ablak melletti ágyra siklott.

- Szia. - köszönt egy rekedtes, túl ismerős hang. Taehyung szíve összefacsarodott, a hang hallatán, majd az egyik széket az ágy jobb oldalára húzva leült.

- Szia, Jungkookie. - fogta meg gyengéden az említett sebes kezét Taehyung. - Hogy érzed magad?

- Őszintén, pocsékul. - horkantott fel a fiatal, majd csillogó tekintettel Taehyung szemeibe nézett. - De már jobban, hogy itt vagy. - Taehyung mosolyogva, Jungkook kezét óvatosan simogatva fogadta a mondatot. Ő is örült, hogy láthatja őt, elvégre egy hosszú hétig aggódott érte.

- Hogy történt... ez? - pillantott az idősebb az előtte fekvő sínbe rakott bal csuklójára, és felpolcolt bal lábára.

- Nos, múlt hét szombaton kicsit többet ittam a kelleténél. Vasárnap beteget jelentettem, mert a másnapos énem nem lett volna képes egy műtétre. Aznap, a városon kívül voltam épp, amikor a velem szembe jövő autó sofőrje áttért az én sávomba. Telibe kapta a bal oldalt, sajnos nem tudtam elég hamar kitérni előle. - Taehyung könnycseppjei hamar utat törtek maguknak, és Jungkook kezét bámulva halkan sírt. - Legalábbis, ennyire emlékszem.

- Hogy érted ezt? - nézett fel Taehyung könnyes tekintettel Jungkook szemeibe. A fiatalabb finoman letörölgette a sós cseppeket, majd ujjait összefűzte Taehyungéval.

- Az első három napban eszméletlen voltam. Miután felébredtem, amnéziával küszködtem- persze azt tudtam, hogy hívnak, meg hogy honnan jövök, de a balesetre egyáltalán nem emlékeztem. A napokban kezdtem el szépen lassan visszanyerni az emlékezetem. - Jungkook hüvelykujja óvatosan körözött Taehyung kézfején. - Az első dolog ami beugrott, az Te és Binnie volt. Aztán szépen lassan már mindenre emlékeztem veled kapcsolatban. Ekkor megkértem egy nővért, hogy adjanak egy telefont, és felhívtalak. Sajnos a sajátom odaveszett. - mosolygott halványan a fiatalabb. Végig maga elé bámulva mesélt, próbált emlékezni a részletekre. Taehyung még mindig könnyes tekintettel fürkészte az előtte fekvő lényét.

- Nem derült ki, ki volt a sofőr?

- Nem tudom. Ha igen, nem emlékszem rá. - rázta a fejét Jungkook.

- Meddig maradsz bent? Nem helyeznek át Szöulba?

- Nem tudom, pár hét. - Jungkook tekintete Taehyung szomorú arcára siklott. - És nem hiszem, hogy áthelyeznek Szöulba. Majdnem tele vagyunk így is. - sóhajtott a fiatalabb. Csukott szemmel döntötte oldalra a fejét, a munka terhe pedig szépen lassan nyomni kezdte a vállait.

- Ne a munkán gondolkozz. Most pihenj. Ne foglalkozz vele.

Taehyung egész nap bent maradt nála. Jól érezték magukat egymás társaságában. Taehyung repesett az örömtől, hogy végre láthatja a fiatalabbat, és Jungkook is boldogabb volt, hogy Taehyung ennyire félti őt, és már másnap reggel láthatta. Este felé járt az idő, amikor Jungkook szülei bekopogtak az ajtón. Taehyung meghajlással üdvözölte őket, majd pár percet kért, amíg elköszön.

- Nem muszáj menned. - motyogta Jungkook. Nem akarta, hogy az idősebb elmenjen mellőle, páratlanul boldog volt, amikor Taehyunggal volt.

- Meglátogatlak még, ne félj. Holnap is jövök. - simított a fiatal fejére Taehyung.

- Taehyung?

- Igen?

- Szeretlek.

🌹

lemondok arról, hogy hetente rakok ki részt 😂 jó olvasást, remélem tetszik! :3