Hozzád Tartozom //Taekook//

9.

— Tessék. — rakta le a gőzölgő csészét a dohányzó asztalra Jungkook. Taehyung a kanapén ült, keresztbe tett lábakkal, kezeit összekulcsolva az ölébe ejtette. Meleg mosollyal pillantott Jungkook sötét íriszeibe, majd a kezébe vette a teát, és fújni kezdte.

A vásár után még nagyon sok helyre elmentek. A vidámpark ugyan zárva volt az ünnepek alatt, de az óriáskerék pár napig még működött. Természetesen ott is minden karácsonyi díszekben pompázott, még egy-egy mézeskalácsot is kaptak azok, akik jegyet vettek. Taehyung és Jungkook is felültek, majd halkan beszélgetve, egymás mellett ülve bámulták Szöult. 

Később Jungkook meghívta Taehyungot vacsorázni, majd ahelyett, hogy a vacsora után hazavitte volna Taehyungot, meghívta magához teázni. Bár Taehyungnak nem volt ínyére a pénzköltés, minden egyes apró pillanatot meg akart ragadni, hogy Jungkookkal lehessen. Úgy érezte, visszaesett egy félénk kamasz fiú szintjére, aki ha szerelme közelébe kerül, vagy csak meglátja, már elpirul, tág szemekkel, és lankadhatatlan figyelemmel hallgatja minden egyes szavát, és hevesen dobogó szívvel élvezi a közelségét. Úgy érezte, nem lehet boldogabb, így hezitálás nélkül mondott igent a teázásra is. Elhatározta, hogy beszélni fog Jungkookkal, mert beszélnie kell arról, hogyan érez.

Letette a csészét, majd hátradőlt, és már vette a levegőt, hogy megszólaljon, de Jungkook abban a pillanatban állt fel a kanapéról, és a tévéhez sietett. Bekapcsolta a hangszórót, majd rácsatlakoztatva a telefonját halk zenét kapcsolt, és Taehyung elé sétált.

— Szabad egy táncra? — kérdezte halkan a fiatalabb, majd kinyújtotta a kezét. Taehyung pár másodpercig szugerálta a hosszú ujjakat, majd Jungkook tenyerébe csúsztatta a saját kezét, és felállt a kanapéról. A szobában félhomály uralkodott, illetve kettejük halk nevetései, pár szavas beszélgetései hallatszottak. Egymáshoz simulva lézengtek a nappaliban, teljesen megfeledkezve időről és térről, csak ketten voltak egymásnak, senki más. Taehyung azonban egy idő után feleszmélt, így kissé megfeszült, ami Jungkooknak is feltűnt.

— Jungkook... — kezdte halkan Taehyung, majd Jungkook vállára hajtotta a fejét. — Ne haragudj rám. Tudom, mennyit dolgoztál, hogy eltarts minket, tudom, mennyit túlóráztál, mennyire hajottad magad. Gyerekesen viselkedtem, amiért egy ilyen semmiség miatt el akartam válni, hisz meg is beszélhettük volna.

— Ezért ne kérj bocsánatot. Igazad volt, többet is foglalkozhattam volna veletek, a munkám ellenére is. — Jungkook finoman Taehyung hajába vezette ujjait, majd fejbőrét kezdte masszírozni.

— Nem, ez nem a te hibád. Ez az én meggondolatlanságom miatt volt, sajnálom. — Taehyung felnézett Jungkook csillogó szemeibe. — Szeretnék adni egy új esélyt, mert megérdemled, és mert... Szeretlek. Úgy érzem-

— Csitt. — súgta Jungkook, majd mutatóujját az idősebb ajkaira tette. — Semmi baj, Taehyungie. Köszönöm. És én is. — mosolygott lágyan a fiatalabb, mire Taehyung is elmosolyodott, és Jungkookhoz bújva lötyögtek tovább a zene halk és finom ütemére.

A tánc később másba torkollott. Minden pici puszikkal kezdődött, amiket Jungkook hintett Taehyung nyakára. Majd egy lágy, szerelmes csókba invitálták egymást, ami egész gyorsan mély és szenvedélyes lett, és azon kapták magukat, hogy Jungkook a  kanapén ül, ölében Taehyunggal. Amint a fiatalabb feleszmélt, felkapta az ölében ülőt, és felsietett a lépcsőn a hálószobába, majd óvatosan lerakta Taehyungot.

— Miért nem maradtunk ott? — kérdezte suttogva, fátyolos tekintettel Taehyung, majd Jungkook meztelen mellkasát kezdte simogatni. A fiatalabb lehajolt egy csókra, és Taehyung oldalát kezdte simogatni.

— Így romantikusabb. — hajolt vissza Taehyung ajkaira, majd miután a többi ruhától is megszabadultak, a szobában már csak kéjes kérlelések visszhangoztak.

—°—

— Chiminie! Itt van apa! — sikított Hanbin, majd szinte felborulva a férfi felé rohant. Jungkook vigyorogva guggolt le, karjait szélesre kitárva, majd Hanbin nevetve csapódott a mellkasának, rövidke karjait a férfi köré fonva. Jungkook felállt, karjait szorosan a kisfiú köré fonva, majd széles mosollyal hallgatta Hanbin szétszórt mondandóját.

— Jungkook, kávét? — kérdezte Jimin. Yoongi és Taehyung is hevesen bólogatott Jimin mögött, így Jungkook is rábólintott. A kék hajú csupán pár percig sürgött-forgott a konyhában, és mind a négyük előtt egy friss csésze kávé gőzölgött.

— Hogy érzed magad? — érdeklődött a kék hajú, majd keverni kezdte a cukrot a kávéjában.

— Jól, köszi. Már nem fáj semmim, és végre láthatlak titeket. — dőlt előre Jungkook, így az asztalon könyökölt. Kezével megérintette Taehyungét, majd mosolyogva felnézett az említettre. — Semmiben nem szenvedek hiányt.

— Ezt miért Taehyung szemeibe nézve mondtad? — kérdezte a kávéját szürcsölve Yoongi.

— Nos... — tette keresztbe a lábait Taehyung, majd összefűzte az ujjait Jungkookéval. — Mi... igazából újrakezdtük. — Yoongi tág szemekkel, mozdulatlanul bámult Taehyungra, Jimin pedig a kávét félrenyelve kezdett köhögni, de még Jungkook is meglepődve nézte a mellette ülőt.

— Mi?! — nézett fel ziláltan Jimin. Yoongi nyújtott neki egy szalvétát, majd miután a kék hajú rendbeszedte magát, Taehyung és Jungkook között kezdte kapkodni a tekintetét.

— Ne nézzetek így rám! — fordult mindenki felé Taehyung. — Mindenki tudott róla, nem nagy meglepetés.

— Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beleveted magad ilyesmibe. Most zavartad el Minhyukot. — mondta Yoongi.

— Most ugye csak viccelsz? — a kérdő hanglejtés sehol nem volt a mondatban. Taehyung komoly, kissé aggódó arccal nézte az előtte ülőket, majd Jungkookra vezette a tekintetét, aki érzelemmentesen pillantott Taehyungra, majd vissza Jiminre. Jimin felkuncogott, majd Yoongira nézett.

— Én megmondtam. Mondtam, hogy egy pillanatig se fognak várni. — Yoongi ciccegve elfordította a fejét, ami még jobban arra ösztönözte Jimint, hogy nevessen. Taehyungnak lassan kezdett összeállni a kép.

— Jimin ugye nem? — hangjából ismét hiányzott a kérdő hanglejtés, a kék hajú pedig még mindig csak nevetett. — Ugye nem fogadtatok?! — tört ki belőle a kérdés, amire Jimin csak mégjobban nevetett, és ez elég volt egy válaszra. Yoongi még mindig duzzogva figyelte a már fuldokló párját, egészen addig, amíg Jungkook be nem szállt a nevetésbe.

—°—

— Hannie, indulunk haza! — kiabált be a nappaliba Taehyung, mire a kisfiú felpattant, és az előszobába futott, hogy felöltözzön. Elköszöntek Jiminéktől, majd az autóba szállva elindultak hazafelé.

— Apa? — szólt Hanbin, azonban a kérdésre senki nem felelt. Általában Jungkookot hívta apának, Taehyung pedig apuka volt, de miután Jungkook elköltözött, Taehyung vette át az apa szerepet. Az elől ülő két férfi egymásra nézett, sokat mondó pillantásokkal, majd végül Taehyung sóhajtott.

— Mondd, picim.

— Most vissza fogod vinni apát a kórházba? — kérdezte halkan a fiú. Jungkook felkuncogott, majd amennyire tudott, hátra fordult.

— Már nem megyek vissza. — válaszolt mosolyogva Jungkook. — Itthon maradok veletek. — Hanbin először nem hitt az apjának, de kis győzködés után hamar sikítozni kezdett a hátsó ülésen, örömét kifejezve, a szülők nagy örömére. Bár Taehyung más esetben rászólt volna Hanbinra, hogy ne sikítozzon, most mégis hagyta, hagy hallassa a hangját. Ugyanezt érezte belül, végtelen boldogságot és megnyugvást egyszerre.

Alig tíz perccel később Hanbin már bent volt az előszobában. Ledobta magáról a cipőit, majd berohant a nappaliba.

— Apa nézd, milyen ruhája van a hódomnak! — kiáltott fel, majd felrohant a lépcsőn, és eltűnt a szobájában. Taehyung mosolyogva lépett be a lakásba, majd megfordult. Jungkook könnyekkel küszködve nézett végig az ismerős helyen, majd az előtte állóra pillantott, és remegő ajkakkal ugyan, de Taehyungra mosolygott. Az idősebb Jungkook elé lépett, majd az arcára simított.

— Üdv itthon, Jungkookie.

🌹