Singularity(BTS/Ff.)

1.Rész (Ideiglenes búcsú)

Remélem már fent vagy! – kiáltott anya a folyósón.
- Fent vagyok – halkan nyögtem ki a szavakat.

Lassú kapálózással keresgélni kezdtem a telefonom. Amikor a kezembe akadt lassan rá néztem az órára.

- Még csak 7 óra van... Miért kiabálsz ilyen korán? – kérdeztem anyámtól miközben fel ültem az agyában.
- Az apád ma megy el külföldre ennyire lyukas az agyad? – nézett rám miközben a frissen mosott össze hajtott ruhákat a kezében tartotta.
- Omo! Tényleg... - néztem rá nagy szemekkel.
- Öltözz fel és gyere reggelizni te mamlasz. – mosolygott rám majd becsukta maga után a szóbám ajtaját.

(Aigo~ Ki ment teljesen a fejemből hogy apa ma utazik el.... anyának biztos nehéz)

Lassan el készültem meg fésülködtem fogat mostam fel vettem egy ruhét majd a konyha felé vettem az irányt.

- És meg érkezett a hercegnő! – kiáltott apukám.
- Apa... - nevettem el magam.
- A hercegnő túl el van lustulva. – Ült le anya velem szembe az asztalhoz.
- Omo! A királynő ma elég zsémbes. – szólalt meg halkan apa.

Mind a ketten elkezdtünk kuncogni amit anya nem nagyon díjazott.

- Ugyan már. Miért vagy úgy letörve drágám? – kérdezte apa anyától.

Anya egy szót se szólva el kezdte meg inni a kávéját.

Én lassan fel álltam az asztalhoz mert úgy éreztem hogy egy-két dolgot meg kell beszélniük.
Mielőtt még be csuktam volna magam mögött a szobám ajtaját egyszer még vissza néztem a szüleimre akik egymás sorosan álltak a nappaliban.

(AIGOOO!!! Szerelmes madárkák....nem túl öregek már ők ehez?)

Mosollyal az arcomon csuktam be magam mögött az ajtót majd az órára nézve el kezdtem kapkodni hiszen pár perc múlva el kell kezdenem a meg igért videot a blogomra.

Gyorsan össze szedtem magam megcsináltam a hajam egy halvány sminket fel raktam magamra majd a gépen elé ülve be állítottam a fényeket és már indítottam is a videot.

- Sziasztok! Ebben a videóban ahogy még tegnap meséltem nektek az apukám külföldi útjára való indulást fogjuk végig kísérni. Egy gyors kérdés. Létezik-e igaz szerelem és hogy idősebb kórban is ugyan úgy izzik-e a szerelem mint egy középiskolás románcban? A válaszokat, felvetéseket lent a kommentnél fejtsétek ki nekem.

/Műsor vége/

A repülő téren állva kapcsoltam ki a műsort miután apa integetve el tűnk az emberek között. Lassan anyára terelődött a tekintetem aki próbálta tartani magát.

- Ugyan már Kang asszony! Nem is örülsz hogy a lányoddal lehetsz? – Öleltem át szorosan. – Amúgy is csak 1 hónapra ment el nem végleg. Hidd el gyorsan el fog telni az idő és ahogy apát ismerem minden alkalmat megfog ragadni hogy hívjon minket tudod milyen. – Mosolyogtam rá.
- Tudom. Olyan kis mamlasz. – mosolyodott el ő is.

Be szálltunk a kocsiba majd el indította anya kocsit és el indultunk hazafelé.

- El meséltem már neked hogy ismertem meg apádat? – kérdezte tőlem érdeklődve.
- Nem anya csak 6 éves korom óta pár alkalommal. – gúnyolódva adtam meg neki a választ.
- Te kis... - gyengéden rá vert egyet a vállamra miközben el nevettük magunkat.
- De meséld el megint úgy szeretem hallgatni.
- Középiskolások voltunk. – kezdett bele a történetbe. – Én nem voltam valami népszerű akkoriban mindenki azt mondta magamnak való vagyok hiszen senkihez sem szóltam egész nap csendben ültem a padomban. Ám egy reggel új diák jött az osztályunkba és az az új diák..
- Apa volt. – vágtam rá mosolyogva.
- Igen apukád volt. – mosolyodott el. – Na szóval csak mellettem volt szabad hely ezért a tanár mellém ültette miután egy igen kínos bemutatkozáson esett túl azt hitte hogy vicces volt de senki nem nevetett. Miután le ült mellém egyenesen rám nézett és meg szólított azt kérte hogy legyünk barátok és pedig nem értettem mitől ilyen jó kedvű. Hetekig üldözött a jó kedvével bárhol jártam mindig utánam kiáltott egy idő után már nem bántam hogy folyton velem akart lenni főleg azért mert mindig meg nevetettet. Sokan gúnyolták mert nagypapás viccei voltak amiket senki nem nevetett csak én. Egy idő után a barátság amit éreztem át fordult szerelembe de nem mertem bevallani. Majd amikor végzősök lettünk el érkezett a születésnapom el jött hozzánk és a nagyszüleid és a bácsikád előtt vallott nekem szerelmet. Az volt életem legkínosabb pillanata de egyben a legszebb is...
- Tudom miután szerelmet vallott a bácsikám ki hívta egy futó versenyre hogy ha legyőzi akkor járhat veled apa le győzte a bácsikámat és te a barátnője lettél... - hadartam el.
- Igen. – anya mosolyogva nézett rám miközben pirosat kaptunk.
- Abba sosem gondoltál bele mi van ha nem nyer apa akkor? – kérdeztem tőle érdeklődve.
- Vesztett akkor.
- Micsoda? – kerekedett ki a szemem.
- A bácsikád csak tesztelni akarta hogy mennyire elszánt és mivel látta hogy minden erején azon van hogy nyerjen a bácsikám le lassított így az apád nyert.
- Wow....ezt nem is tudtam. – döbbentem le. – Ezt apa tudja?
- Dehogy..Ő a mai napig henceg ezzel amikor találkozik a bácsikáddal.
- Akkor ezt motyogta a bácsikám múltév karácsonykor. – nevettem el magam amikot hirtelen meg szólalt a telefonom.

Ki vettem a táskámból a mobil majd rá néztem a képernyőjére.

- Alice? – halkan szólaltam meg.