🧷Ismeretlen; jikook™ Átírás Alatt

Nem igaz hogy itt van!

Felöltöztünk mindketten persze külön-külön, utána pedig Jungkook reggelit készített nekem meg magának ami igazán szép gesztus volt tőle.
El is olvadtam volna ha van alkalmam rá.

-Miután ezt megettük hazaviszlek.-pillantott rám.

Kénytelen voltam mihamarabb elnézni, nem tartósan bámulni őt. A gyengém az ha valaki pont annyira jól bánik velem mint ő.

-Rendben, és még egyszer nagyon szépen köszönöm hogy segítettél.-emeltem fel a bekötött kezemet.

Csak biccentett, aztán a müzlimhez öntött még tejet, lehet be kéne fogadnom őt személyes gondozómnak. Oké, elismerem ez azért beteg egy gondolat.

A kocsiban az ablakon át kémleltem az utat egészen hazáig, nem szóltunk egymáshoz de ez egyikünknek sem volt baj, inkább kellemes csend honolt. Vele minden olyan nyugis, és már most bízom benne.
Nagy őrültség mert nem kéne.

-Jimin, megérkeztünk.- állította le a kocsit.

-Na nee, pedig majdnem elaludtam.-nyögtem fel kínomban, nem akarok kiszállni innen.

-Lesz még alkalmad itt ülni.-pillantott a visszapillantó tükörbe, az utat nézte.

Már éppen szálltam volna ki a kocsiból mikor a csuklómra fogott.  Meleg tenyere, simán körbe érte az én vékony csuklómat. Ha akarta volna…remélem nem ..akkor simán el tudta volna törni.

-A kenőcs, amit az orvos adott.- nyújtotta felém a tubust.

Eszembe nem jutott volna, ha nem adja most a kezembe, simán felejtésbe merült volna.

Érintésétől hangos ketyegésbe kezdett el verni a szívem. Az őrületbe visznek a gondolataim.

-Majdnem itt hagytam, kösz. motyogtam vörös arccal.

Másnap reggel nem tudtam, hogy mit csinàljak ezért lementem a földszintre hátha ott tudok csinálni valamit ami lefoglal, végül a tévé előtt kötöttem ki amiben fogalmam sincs mi ment.
Dél körül csengettek amit Sebastian egyből ki is nyitott nagy lelkesedéssel követve. Feldulva mentem inkább ki az udvarunkra ahol egy hintaágyba leülve hallgattam zenét, én az a természetű ember vagyok aki nem szeretni nagyon a társaságot. Ezért inkább menekül.
  Tegnapi történteken gondolkodtam, szokásom hosszasan elemezni valamit aminek nincs értelme.
Miért ilyen rendes velem, minek törődik velem....lehet hogy ő egy ilyen természetű ember aki segít másokon?
De én nem kérek segítséget!
És ha közel is engedném magamhoz akkor tönkre tenném őt, vagy jelen esetben ő engem.

Tétlenül álldogálni sem akartam, ezért vettem rá magam hogy elinduljak egy szórakozóhelyre.
Elég jól kicsíptem magamat még sminket is tettem magamra, kisúranva a házból gyalog mentem, egészen a hozzánk pár utcára lévő bárba, ahol piálással akartam kezdeni így szokásomhoz híven odamentem a pulthoz és vártam hogy megjelenjen a kiszolgáló.
Amúgy megjegyezném hogy a bár tök üres volt most, egy-két ember lézengett itt de azok is mind kimenek mikor végeztek, vagy megunták a lassú zenét.

-Jimin, hát te?-jelent meg személyesen Jeon Jungkook.

-Inni jöttem, néha el kell engedni magunkat.-egy kis szóló beszéd után, előre fordultam. Nem igaz hogy itt van!