-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
🥀ℍ𝕒𝕟 𝕁𝕚𝕤𝕦𝕟𝕘🥀
Mindig is volt egy olyan rossz szokásom, hogy az éjszaka kellős közepén felkelek. Nem kellett hozzá, rémálom, vagy vihar. Ilyenkor a szobámban lévő ablakot általában résnyire nyitva találtam, de ezt a rozoga állapotára fogtam. Nem is tudtam volna más indokot mondani. Valaki felmászik minden este? A tizedik emeletre? Azt megtapsolom.
Ébresztőmre pillantottam, ami ismét kedvesen az éjféli órát tükrözte vissza rám. Elmosolyodva sétáltam ki mókusos papucsomban az erkélyre, hogy egy hatalmas nyújtózkodás kíséretében nézzek le az elém tárulkozó városra. Volt egy idő, amikor komoly tériszonnyal küzdöttem, de senki sem hitt nekem, mikor egyik napról a másikra "kinőttem" azt. Eleinte én sem hittem el. Vajon van még olyan ember, aki fent van éjszaka? Akinek van esze, az nincs. Eddig legalábbis azt hittem.
Hiába törölgettem fáradt szemeimet, az alak, aki a szemben lévő ház tetején állt, csak nem akart eltűnni. Van ez így. Rengeteg fiatal mászkál ki ilyen épületek tetejére, hogy ezzel bizonyítsanak a társaiknak. De ő egyedül van. Az erkélyem falának dőlve figyeltem, ahogy az épület szélére sétál, szorosan tartva velem a szemkontaktust. Elment az eszem. De neki is. Remek.
Mi van akkor, ha alvajáró és le fog esni? Vagy ha most lesz öngyilkos?! Oda kellene szólnom neki!
-Úgy sem fogsz hallani az autóktól, de–
Ha nem hallom a saját fülemmel, el sem hiszem. Mihelyst kimondtam a mondatot, a járművek zaja úgy csendesedett, majd halkult el végleg, ezzel egy halálos csöndet generálva az egész városra.
-Gyere le, kérlek! Le fogsz esni! —szólítottam fel normál hangerővel, mert, ha nekiálltam volna kiabálni, egy két szomszédom biztos őrültnek nézett volna.
Elhangzott szavaimra csak egy gyermeki kuncogást kaptam, amin nem kicsit sértődtem meg.
-Jó, tudod mit? Maradj ott, én viszont bemegyek. Nincs kedvem végig nézni a halálodat. 'Éjt!
-Ne felejtsd el becsukni az ablakod, Sungie.
Ebben a pillanatban ismét rengeteg kép ugrott be. Én ismerem őt. A hangját, minden este hallom. Mindig így becéz engem, ettől pedig halvány pír szokott szökni pufók arcomra, ami az ilyen májusi hideg éjszakáimat, felforrósítja. Ha ilyenkor megfordulok, ő már nincs ott. Eltűnik akár egy szuperhős. Ám neki egy sötétebb aurája van. Valami olyan...megmagyarázhatatlan.
Miért pont velem történnek ilyenek? Ez is valamilyen iskolai zaklatás akarna lenni, ami...ha lehunyom a szememet, eltűnik és amikor felkelek, akkor a nyitott ablakon kívül, mást nem találok?
Ez nevetségesen fájdalmas.
Ilyen az életem.
🥀𝕃𝕖𝕖 𝕄𝕚𝕟𝕙𝕠🥀
Ennek fordítva kellene történnie. Engem nem ezzel bíztak meg, mégis nézd meg mit teszel. Ez az egész a te hibád. Mikor otthon rólad beszélgettünk, még nevettem, hogy ismét lesz egy új ember, akivel nekem kell végeznem, de most már a nemlétező szívemet szorítod össze, akárhányszor rád pillantok. Mondd, hogy tudnám tovább húzni az időt? Biztos észrevetted már, hogy kitörlöm magam az emlékezetedből. Sajnálom. Én csak meg akarlak óvni tőlük...ettől...magamtól.
-Minho? Mi van, nem ettél még? —kérdezte legidősebb lakótársam, miközben a bejárati ajtón lévő, közel tíz zárat csukta be.
-Nincs semmi baj, Chan, már ettem. —próbáltam leplezni régóta tartó aggodalmamat- Inkább mesélj te! Hol van Changbin?
-Remélem ez költői kérdés volt...
-Már megint annál a srácnál van? És Hyunjin?!
-Az is... Ha egyszer elkapják őket, nekünk annyi.
-De Hyunjin még nem... Ugye?
-Nem, ő még nem szállt olyan messzire, mint Changbin. —fújta ki a levegőt barátom, majd egyből vonult is be a szobájába, aludni.
Ismét egyedül maradtam a gondolataimmal, amik lassan, de felemésztették az egész testemet. Ahogy a hajnal egyre gyorsabban bukkant elő, barátaim is sorban jöttek haza. Changbin véres ajkaira és Hyunjin fülig érő vigyorára már rá sem kérdeztem. Ők is teljesen tisztában voltak a helyzettel, hogy naponta szegik meg a legfontosabb szabályt: emberek és vámpírok nem léphetnek semmilyen kapcsolatba.
-Hey, Minho, ki fogod törni a nyakadat, ha megtudod mit mondott ma nekem Felix! —kiáltotta nekem Changbin, majd egy rövid hatásszünet után, folytatta— 'Lix és a te kis megfigyelted egy osztályba járnak!
Leblokkoltam. Tudtam, hogy Jisungnak az osztályából két nagyon jó barátja van és az egyikük külföldről érkezett, de sosem hittem volna, hogy a világ...ennyire kicsi.
Akkor Felix titkolja a Changbinnal folytatott kapcsolatát? És Jeongin?!
-Látod, Jinnie, mondtam, hogy le fogja sokkolni a hír! —mondta nevetve Changbin, mire haragomban, alkarommal a nyakát nyomva toltam a falhoz.
-Ha bármit is akarsz Jisunggal művelni, esküszöm, hogy kinyírlak! —fenyegettem meg lakótársamat, ám ő csak kihívóan mosolygott— Vagy...lehet a kis kurváddal kellene valamit csinálnom...
Ekkor Changbin szemei rubint vörössé változtak majd amint átlökött a szoba másik végébe, megragadott a nyakamnál és a levegőbe emelt.
-Egy ujjal se merj Felixhez érn–
-A kurva életbe már, hogy egy hónapja nem aludtam és amikor akarnék, akkor is két rohadék szabotálja terveimet... Takarodjatok máshova, baszki!
Chan haragos felszólalására, mindannyian szobáinkba mentünk, ám nem akart álom szökni szemeimre. Folyton Ő járt a fejemben.
Ez szánalmasan édes.
Ilyen az életem.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
