-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
🥀ℍ𝕒𝕟 𝕁𝕚𝕤𝕦𝕟𝕘🥀
Először figyelmen kívül hagytuk telefonjainkat, amik megállás nélkül csörögtek, ám mikor már másodjára szólaltak meg, kénytelenek voltunk elengedni egymást. Minho, szemeivel ölni tudott volna, majd kisétált a nappaliba, telefonjával a kezében.
-Jisung, Jisung, Jisung! —kiáltotta bele a telefonba, Felix— Nagyon figyelj rám, oké?! Chanie azt mondta, hogy a házad környékén látott egy két tanács tagot!
-Igeeen, és? Nem tudnak bejönni?
-Jisung nem érted! Seungmin is ott lehet!
-Nem értem Felix, miért vagy ennyire beparázva. Minho itt van vel... —kezdtem volna mondatomba, ám ahogy a nappaliba sétáltam, az említett személy helyett egy nyitott erkélyajtót találtam— Ne haragudj Lix', le kell tennem.
-Jisung, nehogy kime–
Telefonomat az ágyra dobva sétáltam ki a szobából, Minhot hivogatva. Amint kinéztem az erkélyre, kezeimet egyből a szám elé szorítottam. Pár perce még az ölében ültem, és ajkait ízlelgettem, most pedig egy vértócsában látom feküdni. Nem gondolkoztam, ami a végzetemhez sodort: kirohantam mellé és könnyeimmel áztatva mellkasát értetlenül vizslatni kezdtem, a hasából kiálló tőrrel együtt.
-Minho, kérlek mondj valamit! Ugye nem haltál meg? Nem te nem halhatsz meg így, igaz? —szólongattam alig hallható hangon, mikor a semmiből, egy fiú alakja rajzolódott ki, Minho feje mellett.
-Kérlek, nem tudom ki vagy, de segíts rajta! A barátom haldoklik! Ha kihúzom a tőrt, lehet elvérzik, de kórházba meg ne– —ezúttal már hangosabban szólaltam meg, viszont az újonnan érkezett fiú az arcomat kezdte simogatni.
-Oh Jisung, te ártatlanabb vagy, mint ahogy rebesgetik rólad. —jelentette ki, majd kuncogva álta el az utat a lakásomhoz.
Ahogy hallgattam keserű nevetését, hamar felismertem. Ő az, akitől a srácok próbáltak megmenteni. De most hol van mindenki? Chan miért akarta, hogy én itt maradjak? Talán ennyit érnék nekik? Lehet, hogy...Minho is ezt akarta?
-Ó dehogy akarta! Szerinted, mi a francért kellett nekem eljönnöm érted? —kérdezte gúnyos hangvétellel, amin eléggé meglepődtem, hisz a többiek nem tudnak mások fejében olvasni.
Amint a fiú leguggolt elém, íriszeimet figyelve, megfogta a Minhoból kiálló tőrt és megtekerte azt.
-Könyörgöm kérlek ne tedd ezt vele! Inkább veled megyek!
-Nem is lett volna nagyon más váasztásod, édesem. A véred többet ér, mint a nyavajás lelked, így, ha nem jöttél volna velem, nem tököltem volna sokat!
🥀𝕃𝕖𝕖 𝕄𝕚𝕟𝕙𝕠🥀
Hallottam mindegy egyes szavadat. Éreztem az összes könnycseppedet. Tudtam, a béna hősködésem, veszélybe fog sodorni. Ezek után...nem szeretném, hogy bocsáss meg.
Mikor a telefonom képernyőjére néztem ami az 'Ismeretlen szám' nevet dobta fel, már tudtam, ki hív.
-Mit akarsz, Seungmin?
-Minhooo! Szia! Csak gratulálni szerettem volna az új kis barátodhoz. Tudod, a kórházban nem engedted, hogy ezt elmondajm.
-Rohadj meg... Azt kérdeztem, mit akarsz?!
-Tudod nagyon szexi, ahogy csókolóztok. Ha tudnád, hogy a kis Jisungnak micsoda gondolatai vannak!
Dühtől vezérelve fordultam az erkélyhez, aminek korlátján, ott ült maga a sátán. Szinte pillanatok alatt történt minden. Azt hittem, most talán sikerülhet megölnöm, de a múlt ismételte önmagát.
-Ejnye Minho, azt hittem tanultál pár új dolgot Chantól. Talán...ha a tanácsban maradtál volna, nem lennél ennyire puhány kisfiú.
A karóval, mely a hasamból kiállva díszelgett, teljesen lebénított.
Jisung sírását hallani azonban sokkal fájdalmasabb volt, mint a bénító érzés. Barátom nem adta magát könnyen, a végsőkig ki akart mellettem tartani, viszont Seungmin nem a kedvességéről volt ismert. Élvezte, hogy fájdalmat okozhat nekem és a tudatot, hogy Jisung ettől meg fog törni.
-Könyörgöm kérlek, ne tedd ezt vele! Inkább veled megyek!
Barátom kijelentésére szívem, amit sikeresen életre keltett, összeszorult, a mérhetetlen fájdalomtól. Seungmin még utoljára oldalba rúgott és jobb csuklómra ráállt, csak, hogy Jisung utolsó könnycseppeit is kipréselje, majd eltűnjön vele a csendes éjszakában.
(...)
-Felix, jól figyelj rám, egyszerűen csak húzd ki belőle. Ne ijedj meg, nem fog elvérezni.
-Jeongin, a biztonság kedvéért hozd ki az elsősegély csomagot.
Nem tudom meddig voltam eszméletlen, de azt hittem, már meghaltam. Felix, Changbin utasítására kihúzta belőlem a karót, aminek hatsára visszatért belém az "élet". Nem sokáig élvezhettem ugyan, mert Changbin ökle, arcomon pihent meg egy darabig.
-Binieee! Ne csináld!
Azokban a pillanatokban kedveltem igazán Felixet, amikor hatni tudott barátomra, aki nélküle egy sorozatgyilkos lehetne már.
-Jobb lesz, ha inkább elmennétek. Innentől Jeonginnal boldogulunk. —paskolta meg Felix vállát Hyunjin, majd hozzá is látott a sebeim gyógyításának— Te jó ég, Minho, mi történt veled? Ilyenkor már rég el szoktak múlni a hegeid. Inie gyere már kérlek!
A fiatal fiú, hamar kiszaladt az erkélyre, ám sikerült a saját lábában elbotlania, így Hyunjin karjai közé esett.
-Ó hát, mi lenne veled, nélkülem, én kis szeleburdim!
-Örülnék, ha sietnél, Jinie. —szóltam rá, bár nem tudom, hogy a sebeim fájdalmától, vagy a látványtól, hogy itt sem tudnak elszakadni egymás ajkairól. Bár, még mindig jobbak voltak, mint Changbinék.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
