-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
🥀ℍ𝕒𝕟 𝕁𝕚𝕤𝕦𝕟𝕘🥀
Seungmin agyarai kíméletlenül hatoltak nyakamba és kezdték szívni véremet.
-Ez...fáj...kérlek ne csináld...
Nem érdekelte a szavaimból sugárzó fájdalom és szenvedés. Önző volt, és pszichopata. Csak úgy, mint Minho. A fiú, kinek nevére gondolva a hasam görcsbe áll és a pillanatnyi erő is kimegy lábaimból...vajon hol lehet? Hősiesen erre felé tart, hogy kimentsen és bocsánatot kérjen? Mert akkor inkább itt szeretnék meghalni.
-Komolyan akkor szeretnél inkább meghalni? —kérdezte egy gúnyos mosollyal az arcán, mikor elhajolt nyakamtól— Csak egy szavadba kerül és úgy elteszlek láb alól, hogy Minho meg se fog találni.
Szavai hallatán könnyek szöktek a szemembe, ám amint szólalni akartam volna, egy kintről érkező hatalmas erő betörte a cellám ajtaját.
-Vedd le rólad a kibaszott kezeidet! —kiáltotta Minho, majd megfogta Seungmint és kidobta a folyosóra— Maradj itt, Chan mindjárt jön érted.
A dolgok olyan hirtelen történtek, hogy reagálni sem tudtam rájuk. Sosem láttam még őt ennyire vadnak, de a mai nap után, már azt sem tudom, hogy ismerem e. Abban igaza volt, hogy Chan jön értem, ám nem úgy fogadott, mint ahogyan vártam.
-Hol a faszban van Minho?! Az az barom ki fogja magát nyírni! —dühöngött Chan, majd végre rám nézett és egy csettintésre vette vissza hangerőjét— Gyere, menjünk ki innen.
Vállamnál fogva kezdett vezetni az épület folyosóin, ám a furcsa zajok, kiáltások hatására nem léphettem le innen kérdések nélkül.
-Mi folyik itt?
-Changbin kicsi balhét kevert az aulában tartózkodók között, így nem fognak minket észre venni, ha elmegyünk. Persze Minhonak muszáj volt eltérnie a tervtől...
Amint kiértünk, Hyunjin, majd Changbin is csatlakoztak hozzánk, ám Minho sehol sem volt. Lehet, hogy Chan nem mondta végig a tervüket, így nem tudom, minek kellett volna történnie, de éreztem, hogy ennek nem jó ez így. Az újonnan érkezett kérdések és a korábbi sebek miatt, lábaim feladták a futást.
-Jisung gyere már!
-De...mi lesz vele?
-Vissza fog jönni, hidd el, csak most hősködni akart! Changbin kérlek hozz már valakit, aki vissza tud minket vinni!
Mielőtt bármit is szólhattam volna, már egy ismeretlen, félig halott vámpír állt mellettünk, és egy szempillantás alatt visszavitt minket Szöulba. Nem vártak sokáig, a srácok megérkezésünk után, egyből meg is ölték a férfit, ki áthozott minket.
🥀𝕃𝕖𝕖 𝕄𝕚𝕟𝕙𝕠🥀
Kihasználtam és becsaptam őket, de nem tehettem mást. Amint beértünk egy mellékbejáraton, úgy hagytam ott Chant és Changbint, hogy hamarabb odaérjek Jisunghoz. Tökéletesen tudtam, merre van a fogdája, hisz az elődjeit is oda zárták be. Ahogy közeledtem felé, annál jobban hallottam gyors szívverését, ami arra adott következtetni, hogy van vele valaki. Ki más lett volna, ha nem Seungmin. Mikor betörtem az ajtót, mind a ketten rémülten néztek rám, viszont Seungmin hamar elvigyorodott. Gusztustalan arcára csak elég volt rápillantom és máris nem voltam önmagam.
-Vedd le rólad a kibaszott kezeidet! —kiáltottam Seungminre, majd nemes egyszerűséggel hajítottam ki a folyosóra, egyenesen neki a falnak— Maradj itt, Chan mindjárt jön érted.
Miután otthagytam Jisungot, tudtam, hogy biztos kezekben lesz, ezért ideje volt az általam legutáltabb személyre koncentrálnom. Próbáltam minél messzebb vinni a cellától, ám ő mindegy egyes esésnél felnevetett.
-Mi a faszomon röhögsz ennyire?!
-Pont úgy élvezed ezt, mint Jisung öccsének a megölését! —nevette el ismét magát Seungmin, mire nyakánál fogva bedobtam egyenesen a tanács termébe.
Az ott ülő három vámpír volt a legidősebb és leghatalmasabb személy, akiknek minden egyes szavára hallgattak társaim. Rajtuk kívül csak egy vámpír volt az, aki olykor ellenszegülhetett nekik. Amíg el nem jöttem, ez a személy én voltam, most viszont Seungmin az.
-Tisztelt tanács, engedélyt szeretnék kérni, hogy megölhessem ezt a barmot.
-Mire megy ki a kis játszmád, Minho kedvesem? —kérdezte egyikük— A barátaidat is elárultad, de miért?
-Alkut jöttem kötni. Engedjék el véglegesen Han Jisungot és azt csinálnak velem, amit szeretnének. Na meg persze még mindig ki akarom nyírni Seungmint.
Egy pár perces sugdolózás után, ismét felém fordultak, mind a hárman.
-Akkor engedjük el Hant, ha utána örökre itt maradsz Mirohban és visszafoglalod a titulusodat.
Szavaik hallatára egy pillanatra ledöbbentem, de számítottam rá, hogy ezt fogják kérni. Lassan letérdeltem, majd fejemet lehajtva mondtam el eskümet, ezzel tulajdonképpen beleegyezve az ajánlatukba.
-Elsőként kérlek, ne legyél ilyen illetlen Seungminnal. Biztos vannak utolsó szavai, így halála előtt. —mosolyodtak el egyszerre velem a tanácstagok.
-Baszódjanak meg! Mindannyian!
Szörnyen éreztem magam, de fantasztikus volt. A hang, ahogy kitörtem a nyakát, majd letéptem a fejét, nyugtatóan hatott a szívemre. Ahogy ilyen dolgokra gondoltam, lassan eszembe jutott Jisung is. Mi lehet most vele? Jól van?
-Minho drága, ugye nem feledkeztél meg arról, hogy ki kell törölnünk az emlékezetedből az elmúlt időszakot? Tudod, mindenkinél így van.
-De...Jisungnak is kitörlik, ugye?
-Természetesen.
-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
