-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-
🥀ℍ𝕒𝕟 𝕁𝕚𝕤𝕦𝕟𝕘🥀
Hamar megérkeztünk, aminek egyáltalán nem örültem. Hatalmas felhőkarcolók vettek körbe, melynek ablakai szinte mindenhol be voltak törve. Az utcákon szétroncsolt autók és egyéb járművek maradványai. Ami viszont megijesztett, hogy nem volt rajtunk kívül senki sem kint. Seungmin, ki előttem ment talán egy méterrel, vidáman fütyürészett és hátra sem nézve lépkedett egy elég gyors tempóban.
-Hol vagyunk? —kérdeztem félve, mire ő hátra sem nézve válaszolt.
-Egy városban.
-Ja, azt én is látom, de mi a város neve?
-Miroh.
Nem tudom, hogy a gondolattól, hogy nem Koreában vagyunk, vagy a város kinézetétől rettegtem egyre jobban. Miroh... Szerintem ezen a világon nincs ilyen nevű város. Ezen a világon... Hol is vagyok?
Seungmin válla fölött kilesve, megpillantottam, hogy egy hatalmas épület felé közeledünk, aminek minden sarkán egy-egy zászló díszeleg egy érdekes mintával.
-Mit fognak velem csinálni?
-Ha kussba maradsz, talán nem fognak még kinyírni.
Ahogy egyre közelebb értünk az épülethez, úgy kezdtek sokasodni az emberek. Legalábbis...embernek kinéző szörnyetegek. Nők és férfiak, kislányok és kisfiúk, kik látványomra összesúgtak és apró lépteket kezdtek felénk tenni.
-Szedd a lábad, ha nem itt akarod végezni. —szólt hátra Seungmin, majd egy gúnyos mosollyal szemeimbe nézett— Még a családod is tovább bírta.
Utolsó mondatára még a levegőt is elfelejtettem venni. Hogy jön ide a családom? Ők nem ismerték a vámpírokat! Arról én is tudnék!
-Akkor mégis mi a faszommal magyarázod azt, hogy évente eltűnt egy családtagod, drága kis Jisung? —fordult meg hirtelen Seungmin, majd a szokásos keserű nevetésével, folytatta mondandóját— Szerinted miért találkoztál Minhoval, huh? Azt hitted, végre találtál valakit magad mellé?! Az a nyomorék is innen jött, pont ugyanazért, mint amiért engem küldtek!
Ekkor már a torkomnál fogva emelt fel a levegőbe és szinte suttogta szavait, melyekkel apró sebeket ejtett, már így is halott szívemre.
-Ha tudnád, mennyire élvezte az öcsikéd kínzását... Vagy végig nézni, ahogy anyádnak az utolsó csontját is kettétörik.
Ez egy hazugság, Minho nem tenne ilyet! Hisz...ő mondta. Seungmin, lassan tett vissza a földre, majd elindult a hosszú lépcsősor felé, ami az épületbe vezetett.
🥀𝕃𝕖𝕖 𝕄𝕚𝕟𝕙𝕠🥀
-Miért nézel így, Minho? Fáj még valahol?
-Seungmin el fogja neki mondani.
-Jeongin édesem, le tudnál menni Felixékhez? Mindjárt mi is megyünk, okés? —puszilt Hyunjin, barátja homlokára, majd megveregetve annak combját, intett a távozásra.
