Regulus Black és nap, mikor...

... először érezte magát teljesen egyedül

1971. 09. 01.

Regulus egy utolsót intett a bátyjának, mielőtt Sirius és anyjuk, Walburga hoppanáltak a King's Cross állomásra, ahonnan Sirius a Roxfortba igyekezett. Orion fent a dolgozószobájában olvasta a Reggeli Prófétát, nem volt ott, nem köszönt el. Regulus egy pillanatig csak bámulta a semmit, majd megérezte a nedvességet a szemében. Gyorsan felrohant a szobájába és rádobta magát az ágyra. A mágiája becsapta maga mögött az ajtót. Egy pillanattal később Orion rontott be.
-Regulus!- nyitott be hirtelen az apja.-Oh, rendben. Azt hittem valami baj van.
-Nincs semmi probléma apám. Kissé fáradt vagyok. Pihenhetek egy keveset?- nem nézett az apjára, nehogy a férfi meglássa a könnyes szemét. Nem akart bűntetést kapni.
-Hát, persze.- csukta be az ajtót Orion és Regulus hallotta a dolgozószoba ajtaja nyikorgását, ahogy az apja visszament. Regulus behunyta a szemét, kisebb golyóba húzta össze magát és érezte a forró könnyeket lassan lefolyni az arcáról a párnára. Nem akart sírni, de egy év hosszú idő, hogy ne lássa a bátyját. Sirius mindig ott volt. Mindig megmentette a helyzeteket, mindig kihúzta a bajból, mindig kiállt érte és nála jobb testvért Regulus el sem tudott volna képzelni. Sirius minden reggel ráugrott az ágyára, -persze nem korán, mert a fiú legalább kilencig aludt- és felébresztette. Regulus minden éjjel átmehetett hozzá, mikor nem tudott aludni, vagy rémálmai voltak és Sirius mindig mesélt neki valami bohókás történetet, majd Regulus mindig Sirius ágyaban maradt és együtt aludtak el, visszafojtottan nevetve. Sirius mindig nyitva hagyta az ajtaját előtte, amit nyolc évvel ezután becsapott az öccse előtt. Nyitva hagyta az ajtót, amin át Regulus elmenekühetett a saját démonjai elől.
Regulus mégjobban rákezdte és azt sem vette észre, mikor elaludt.
Látta magát, ahogy a lépcsőn ülve sír és kérleli a bátyját, hogy ne menjen el.
"Sirius, el fogsz menni, szerzel barátokat és elfelejtesz majd. Ne menj el! Várj még egy évet és együtt mehetnénk!" Kérte bátyját kétsegbeesve Regulus.
"Reg nem várhatok egy évet!" Ellenkezett Sirius, Regulus pedig egy kis, szipogó gömbbe húzta össze magát.
"Kérlek szépen! Nem akarom, hogy itt hagyj! Nem akarom, hogy elfelejts!" Regulus szinte suttogott, de Sirius meghallotta.
"Reg, ha akarnálak, sem tudnálak elfelejteni! Az öcsém vagy! Tudod mit? Ígérem, sosem felejtelek el. És- minden nap írni fogok! Észre se veszed majd, hogy elmentem!" Sirius megígérte, de Regulus már most érezte, mennyire fogja hiányolni a bátyját. Eddig az álom még egy emlék volt. Az emlék, amibe Regulus oly' nagyon kapaszkodott egy egész évig.
A kép átváltozott és Regulus végignézte, ahogy pár griffendéles nyakkendőben lévő fiú kirángatják Siriust a szobából, aki nem is ellenkezik. Nevetve hagyja ott őt egyedül. Mielőtt becsukná az ajtót, még visszanéz.
"Nem vagy az öcsém. Semmim sem vagy." Regulus csak nagyokat pislogva bámulja az ajtót, ahogy Sirius lassan becsukja. Az utolsó, vékony kis fénycsík is eltűnik és sötétség borul a szobára. Regulus az ajtóhoz rohan, de nem tudja kinyitni. Sirius hangos nevetése hallatszik az ajtón át, Regulus fejében pedig visszhangzik Sirius hangja. Nem vagy az öcsém. Semmim sem vagy.

Regulus felriadt. Már sötét volt. Felpattant, az ajtó kinyílt előtte és egyenesen átrohant Sirius szobájába. Berontott az ajtón és meglátta az üres szobát. Legszívesebben ott helyben a padlóra borulva zokogott volna, de nem tehette. Nem akart bűntetést kapni a szüleitől. Visszarohant a szobájába és próbálta felidézni Sirius történeteit, de nem sikerült egyre sem emlékeznie. Rájött, nem is a történetekért ment át mindig Sirius szobájába. Inkább a fiú társaságáért.
Újra könnyezni kezdett, felhúzta az orráig a takarót és csak azt suttogta; Megígérted. Megígérted.

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□

Két napja összedobtam ezt és mivel nekem tetszik, kirakom, hátha nektek is fog.

Puszi!😘