Regulus Black és nap, mikor...

... leesett neki, Sirius nem jön vissza

1975. 12. 26.

Regulus csendben túrkálta az előtte lévő ínycsiklandozó pulykát, miközben hallgatta, hogyan ültetik le az újonnan megérkezőket a szülei. Karácsony volt. És emiatt a szülei egy hatalmas összejövetelt rendeztek. Mint mindig...
Felemelte a fejét és ránézett az előtte lévő üres székre. Valahol, legmélyen remélte, hogy Sirius ott ül majd a helyén. Az asztal másik oldalán lévő szék mindig Siriusé volt. Az egyik oldalon Walburga és Sirius, velük szemben pedig Regulus, az asztalfőn Orion ült. Így volt ez már azóta, mióta Regulus megtanult járni. De most már Sirius nem volt ott. Nem ült a helyén és nem mutatott neki hülye fejeket, de csak úgy, hogy senki ne láthassa a kettejükön kívül, nem vigyorgott rá többet, miközben a szülei beszélgettek, és nem küldött Regulus felé aggódó pillantásokat, mikor éppen vele ordítoztak.
Nem. Sirius elment és nem is jött már vissza, csak a nyárra. Akkor pedig bezárkózik a szobájába és naponta kétszer kijön, hogy hozzon magának valamit enni.

Regulust csak az rántotta vissza a valóságban, ahogy Sirius székét elfoglalták. Egy töredékmásodpercre azt hitte, Sirius mégis eljött, de aztán meglátta Lucius platinaszőke haját és az utolsó picike pislákoló szikra is kialudt benne, miszerint Sirius visszajön. Egyszerre volt mérges és rettentően csalódott. Eddig sosem ült senki Sirius helyére. Az a szék egy újjab kis reményt ébresztett benne, hogy testvére valaha is visszajön majd az ünnepekre és együtt ünnepelhetik a karácsonyt. De Sirius helyére négy éve nem ült senki. Most pedig, Lucius boldogan beszélgetett a többiekkel. Sirius helyéről. Fel akart állni és elküldeni Luciust onnan, de belül túlságosan is megsemmisült volt ahhoz, hogy akár egy apró mozdulatot is megtegyen. Csak bámulta a szőkét. Felállt a helyéről és anélkül, hogy bárki észrevette volna, kisétált a szobából. A fürdőbe sietett. Belenézett a tükörbe. Alig kapott levegőt. Megnyitotta a csapot és a hideg víz alá dugta a kezeit. Felvett egy kis vizet a kezeibe és az arcára loccsantotta. A hirtelen zuhany rendezte a légzését. Letörölte a könnyekkel keveredett vízcseppeket az arcáról és annyira összekócolta a haját, amennyire csak tudta. Így már sokkal jobban hasonlított Siriusra. A fiúnak mindig hanyag eleganciával omlott vállára a haja, de Regulus mindig megfésülte a haját, hiszen ő nem volt Sirius. Most, hogy neki is kissé hanyag volt a megjelenése, elvigyorodott. Feltűrte ingje ujját, majd egy pálcaintéssel bordó nyakkendőt varázsolt magának. Az ajtóhoz lépett és kulcsra zárta. Remegve bámulta a tükröt, ahonnan bátyja nézett vissza rá. Öklével beleütött a csempézett falba, amiből két darab lehullott, másik kettő pedig összetört. Keze már vérzett is és könnyes szemekkel húzott ki egy kis fehér darabot a vérző húsból. Előkapta a pálcáját és amennyire tudta, beforrasztotta a sebet, ami csak egy nagyobb heggé változott. Egy intéssel rendbetette a falat is. Megtörölte arcát és próbált magára erőltetni egy mosolyt, majd kilépett a fürdőből.

-Regulus, drágám! Már csak rád vártunk!- húzta el egy érzelemmentes mosollyal a nappali felé anyja. Bella és Cissy a fa mellett ültek. Regulusnak bevillant a kép, amint a két lány ugyanígy ott ülnek, tíz évvel azelőtt. Akkor még semmi sem volt ilyen komplikált. Ő is lehuppant egy párnára és elbambulva nyitogatni kezdte az ajándékokat. Úgy tett, mintha semmi sem történt volna.
De aznap Regulus Blackben egy világ omlott össze és a legfájóbb az volt az egészben, hogy senki sem vette észre, ahogy a fiút az évek alatt egyre jobban elnyeli a sötétség.