Regulus Black és nap, mikor...

... megírta ez első "Úgyse olvasod el" levelet

1975. 02. 16.

Regulus a könyvtár egy eldugott sarkában üldögélt, mint annyiszor már négy éve alatt.
Nem várt senkire, már megcsinálta az utolsó beadandóját is, a következő két hétre, amit csak feladtak. Nem csinált mást, mint bámulta a párás ablakot, ahogy azon folynak le az esőcseppek a hatalmas vihar miatt. Fázott, de el sem tudta volna képzelni, hogy bárki a kastélyban ne érezne így. A hatalmas villámok, a szinte már teljes sötétségbe burkolózó táj, a hideg levegő, ami egy-egy nyitva felejtett ablakon beáramlott és a legutóbbi eltűnés az egész diáksereget kívülről-belülről kihűtötte. A griffendélesek nem rendeztek bulit a nyertes meccsük után, a hollóhátasok még mindig a gyász kemény és rideg következményeit viselték, a hugrabugosok szimpátiából  csak fekete ruhákat vettek fel, így tett Regulus is, bár nem hitte volna, hogy bárki észreveszi. Siriusra gondolt és a barátaira. Potterre, Remusra, Lily-re és Pettigrewra. Szemével követett egy esőcseppet, amint az végigfolyt az ablakon és végül elvegyülve a többi tízezerrel, lehullott a földre. Keserűen elmosolyodott, majd gyorsan megragadt egy pergament és már körmölni is kezdett.

-Kedves Sirius!- mormolta orra alatt, ahogy leírta a szavakat.- Azért írok neked, mert kerülsz. Mondjuk mindig is kerültél, amióta mardekáros lettem. De mindegy is. Hiányzol, Siri! Igazán hiányzol.
Február van és esik, mint mindig. Te biztos elvagy Potterrel, meg a többi barátoddal. És irigy vagyok. Én akarok veled nevetni! Kiszökni a folyosókra, mint mikor még kicsik voltunk! Azt akarom, hogy velem is foglalkozz! Azt, hogy néha-, csak egyszer-kétszer ebben az életben-, látogass meg és kérdezd meg, mi van velem!
De boldognak tűnsz és ki vagyok én, hogy elrontsam ezt neked. Megérdemled. Szóval, ha egyszer is eszedbe jutott, hogy ne menj el valahova Potterrel, hanem velem csinálj valamit, mert a testvéred vagyok, akkor, arra akarlak kérni, hogy hagyd csak. Csináld tovább, amit akartál! Ne foglalkozz velem, menj a fejed után és érezd jól magad! Nem akarok az utadba állni, nem akarok teher lenni.

Épp egy esőcseppet néztem az előbb. És emlékeztetett, hogy végül te és én is csak két varázsló leszünk. És ez boldoggá tett. Mert, tudom, akárhogy is lesz, a Föld forog majd tovább, mert nem érek annyit, hogy megálljon miattam. Én is csak egy vagyok abból a rengeteg emberből, akik élnek, majd valahogy meghalnak. Ez van. Ez a szerepem. Az, hogy éljem ezt az életet, aztán egyszer vége lesz és... talán-, ha van még valami igazság ezen a világon-, majd, ha a tiédnek is vége lesz, én is hiányozni fogok majd neked, Siri.

Regulus összehajtotta a levelet, tudta, úgysem fogja elküldeni, Sirius pedig soha nem fogja elolvasni.
Eltette a pennáját, összepakolt, elfújta a lámpást és megtörölte könnyes szemét, majd egy szomorú mosollyal kilépett a könyvtárból, hogy tovább élje- a szerinte igen jelentéktelen- életét.

□□□

Igen, Regulust sajnáló idő van!