Regulus Black és nap, mikor...

...megismerte Penelope Clearwatert// AU

1972. 10. 03.

Regulus-, mint mindig az év kezdete óta- egyedül sétált a folyosón. Egy barátja sem volt, pedig már egy hónap is eltelt. Rajta kívül négyen kerültek a mardekárba. Egy félvér fiú, akivel még a hálókörletén is osztoznia kellett, és akivel meg volt tiltva, hogy beszéljen. Miután a szülei megtudták, egy félvérrel kell majd aludnia, azonnal reklamáltak Dumbledore-nál, aki csak mosolyogva visszautasította a kérést. Regulus valójában nem bánta, hogy nem volt teljesen egyedül. Persze ezt sosem vallotta volna be senkinek. Néha napján Regulus élvezte a Thomas nevű fiucska társaságát. Egyszer-egyszer együtt írtak házit- persze csak a hálótermükben, nehogy valaki meglássa őket- és vicces történeteket meséltek egymásnak. Regulus, mikor Thomas a gyerekkoráról kérdezte, mindig elmesélte Sirius néhány valóságos történetét, mintha csak ők ketten lettek volna a főszereplők. Regulusnak ők is voltak. Thomas kedves volt vele, nem csalt, vagy mesterkedett semmin. Egyszerűen egy kisfiú volt. Egy olyan kisfiú, akit nem Walburga és Orion Black neveltek fel. Thomas sokat mesélt a kalandos mugli regényekről, a fekete- fehér televízíóról, amit Reg sosem értett meg, a mugli közlekedési eszközökről és arról, milyen csodás is lehetett volna Regulus gyerekkora. Regulus mesélt a házimanókról, a nagy összejövetelekről és az egész felhajtásról. Thomas mindig elámult rajta. Látszólag nem tudta, milyenek ezek igazából. Thomason kívül három lány lett mardekáros. Egy sárvérű. Valami Melinda volt a neve. Walburga megtiltotta, hogy akár egy légtérben legyen a lánnyal. Persze, ez nem volt lehetséges, de Regulus kerülte, hisz' Narcissa bármikor megláthatta volna. Melindával Regulusnak nem volt nagy baja. A lány csendes volt, az órákon remekelt, mégsem volt beképzelt. Talán vele-, mint Thomassal- össze tudott volna barátkozni, de túl nagy volt az esély, hogy bárki meglátja őket. Regulus ezért csak szégyenlősen rámosolygott a lányra és inett egy aprót, amikor meglátta. Melinda is rámosolygott, majd mindketten mentek tovább.
És két aranyvérű lány. Regulus őket szimplán idegesítő csitriknek tartotta. Lehet ez azért volt, mert mindketten szinte Reguluson lógtak. Hát persze, hisz' Reg egy Black. Egyszerűen utálta a két lányt. Az egyik egy szőke, kék szemű, szeplős, karcsú tizenegy éves volt, azaz egész szép, de Regulus megváltoztathatatlan véleménye volt, hogy "Veronica olyan buta, mint az óriáspolip a tóban!", amit fél órán át ecsetelt Thomasnak az alkalom után, mikor a lány egész nap követte őt. A másik egy barna hajú, vihogós, megintcsak nem túl okos csaj volt, aki egyfolytában "össze- vissza kóvályog és hülyeségeket beszél". Jennifer Thomast idegesítette halálra, amin Regulus nagyon jót nevetett.
Egyszóval, nem voltak olyan barátai, akikkel mutatkozhatott volna veszély nélkül. Ezzel Thomas is tisztában volt, így a két fiú csak reggel és este beszéltek, de akkor rengeteget. Regulust-ahogy ők mondták- felkarolták az egyel felette járó mardekárosok. Köztük Regulus nem nagyon találta a helyét, így igen furcsán érezte magát mindig, mikor odahívták magukhoz. Persze, a hatodikos Narcissa és a hetedikes Lucius sokszor elhívták őt is, mikor a barátaikkal voltak, de Regulus ott mégkényelmetlenebbül érezte magát. Nem akarta leégetni Cissy-t, vagy a családját a lány barátai előtt, így a legtöbb ilyen alkalommal a padlót bámulva hallgatott.
Siriussal is csak kétszer beszélt. Egyszer a nap, mikor beosztották és a fiú után szaladt. És egy nappal azelőtt. Akkor is csak titokban, egy elhagyatott folyosón, nehogy meglássa őket valaki és csak egy-két szót váltottak.

Regulus kezdte megszokni a magányt-nem mintha az előző évben nem lett volna ezerszer magányosabb Sirius nélkül, de az, hogy eljött a Roxfortba, új reményeket ébresztett benne, amik már az első nap szertefoszlottak- és rá kellett jönnie, nem is igazán kell tanulnia, hisz' számára az órák egyszerűek voltak. Nem úgy, mint Veronicának és Jennifernek, akik naponta megkérték, hogy tanuljon velük a könyvtárban. Regulus szinte mindig talált valami hihető kifogást, de már kétszer kellett a lányokkal tanulnia Thomas helyett. A fiú egyrészt okosabb volt, másrészt nem bámulta folyton.
Regulus tehát egymaga fordult be a nagyterembe, ahol -szerencséjére- nem volt egy rokona sem. Vagyis... a bátyja és a haverjai ott voltak. Aznap későn ment reggelizni, mert Thomassal hajnalig beszélgettek, játszottak sakkot és később keltek. Ez azt jelentette, hogy Narcissa és a többiek már rég megreggeliztek és el is indultak az óráikra. A másodikosokat pedig látta a klubhelyiségben, akik elmondták, már megreggeliztek és sakkoznak egyet, nem akar-e csatlakozni.  Azaz... leülhetnek Thomassal egymás mellé és senki sem fogja beárulni őket! Thomas-, mint ahogy megbeszélték- lemarad tíz perccel, hogy ne lássák meg őket egymás mellett bejönni a nagyterembe. Regulus épp akkor lépett be, mikor megjött a posta. Levélre nem számított, a szülei havonta egyszer válaszolnak a havi beszámolójára. (Mintha valahol dolgozna és le kellene írnia a havi munkáját.) Leveleiben egyszer sem említette meg, hogy Sirius és a barátai milyen csínyeket csinálnak velük, mardekárosokkal. Nem akarta, hogy a fiú mégnagyobb bajba kerüljön és ezt Cissy-nek is elmondta. Így Walburga nem szerzett tudomást a csínyekről. Regulus elvegyülve a tömeggel, akik kifele igyekeztek, befelé nyomakodott. A mardekárosok asztalához sietett és próbált észrevehetetlen lenni. Tekintettel arra, hogy mindenki a baglyát kereste a madarak tömegében, ez sikerült. Lehuppant az asztal végébe. A legközelebb ülő lány öt méterre ült tőle és elfoglalta magát a könyvével. Regulus elvett egy piritóst, megkente vajjal, majd beleharapott. Érezte magán valaki tekintetét, így felnézett és elkezdte keresni, ki lehet az. Ahogy felelmelte a fejét, a hugrabug asztalánál meglátta Penelope Clearwater-t, aki őt nézte, egy halvány, kedves mosollyal az arcán. A lány haja szőke, hátközépig érő és egyenes, szemei kékek, bőre kissé sápadt, mint Regulusnak, de ez mindkettőjüknek jól állt. Penelope-nak telt ajkai és tökéletes (legalábbis Reg szerint) orra volt, amit pár szeplő pöttyözött. Emlékezett a lányra a beosztásról. Azt is tudta, Penelope sárvérű. Bár... ez már nem igazán számított. Csak most jött rá, a mugliszületésüek nem szörnyek, akik ellopják a mágiájukat, ahogy a szülei beállították őket. Mind csak gyerekek voltak, akik tudtak varázsolni, úgy, ahogy ő vagy Sirius. Nem csinált semmit. Nem mosolygott, nem intett a lánynak. Csak visszanézett a tányérjára és azt kezdte bámulni. Elég szégyenlős volt, ha nem Thomasról vagy Siriusról volt szó. Persze az két évfolyamtársnője előtt eljátszotta az arrogáns, beképzelt, egoista aranyvérűt, ami valamiért Veronicanak és Jennifernek tetszett. Csak arra eszmélt fel, hogy a diákok  mind felfelé bámulnak, néhányan pedig valamire mutogatnak. Felnézett és meglátta a vörös borítékot, amit a családi baglyaik egyike Sirius elé pottyantott le.
-Kinyissam?- kiálltott Sirius az iskolának. A diákok pedig egy egyértelmű igennek válaszoltak. Sirius felbontotta a levelet, majd füleire tette kezeit.
-SIRIUS BLACK!!! HOGYAN MERÉSZELED?! EGY SÁRVÉRŰVEL BARÁTKOZOL, MÉG EZEN IS TÚLTETTEM MAGAM, DE HOGY MEGÖLELED, NA EZ MÁR UNDORÍTÓ! ILYEN SZÉGYENT! AZONNAL FEJEZD BE EZT A VISELKEDÉST, FIÚ, VAGY TE IS TUDOD MI LESZ!-Regulusnak fogalma sem volt, mivel tartja sakkban anyja Siriust, de komoly lehetett.- NE MERÉSZELJ MÉGEGYSZER ILYET CSINÁLNI! GYERÜNK, FIAM, KEZDJ MAGADDAL VALAMIT, MERT NAGYON MEGBÁNOD!
Sirius egyszerre sápadt el és csóválta vigyorogva a fejét.Valószínű az anyja valami miatt már nem tudta fenyegetni. A nagyterem hatalmas csendjéből egyszerre lett hangos "suttogás". 
-Mára asszem ennyi volt a műsör!- kiálltotta el magát Sirius, mire sokan nevetni kezdtek. Regulusnak elment az étvágya és nem is érezte magát valami pompásan, így elindult a kijárat felé. Félúton járt, mikor megérezte a szemében a nedvességet, amit egy évig sikerült visszatartania. Nem is tudta, miért, hisz' anyja levele nem volt olyan vészes.(Legalábbis Walburgához képest.) És más oka nem volt a sírsra. Nem értette magát, de megszaporázta a lépteit, nehogy valaki meglássa. Szinte szaladva furakodott át a tömegen az ajtóknál, majd azonnal balra fordult. Berontott egy üres tanterembe, majd zokogni kezdett. Talán sajnálta Siriust, talán csak beteg volt, vagy talán csak jól esett hangosan szipogni és érezni a forró könnycseppeket lefolyni az arcán. Öt percig még hagyta magának a sírást, majd megdörzsölte az arcát és próbált úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Kilépett a teremből és elindult bájitaltanra. Hétfőként a hugrásokkal volt bájitaltanjuk, így a terembe rohanva érkezve meglátta a sok sárga nyakkendős elsőst. Lumpsluck éppen akkor lépett be, mikor elfoglalta a szokásos helyét. Mivel páratalnul voltak, Regulus mindig egyedül ült. Egyrészt, nem kellett neki senki segítsége, a kisujjából kirázott minden bájitalt, másrészt, anyja szerint csak a két mardekáros aranyvérű lánnyal dolgozhatna együtt, Regulus ezt viszont semmiképpen nem akarta. Az egyetlen, akivel el tudta volna képzelni a közös munkát, az Thomas volt, de a fiúval eleve beszélnie sem szabadott volna, így ezt is elfelejthette. Végül is, szülei még büszkék is voltak, hogy Regulus egymaga is boldogul. 
-Ma, párokban kell majd dolgoznotok.-a padtársak csak vigyorogva egymásra néztek, Regulust pedig hidegen hagyta az egész.- Akiket én választok ki!-Regulus felkapta a fejét. Andromeda mesélte, hogy a professzor egyfolytában ezt csinálja. A lány szerint a szerelmesek felét ő hozta össze bájitaltanon. Persze Regulus nem hitt neki.- Kíváncsi vagyok a csapatmunkátokra, így megkeverem a házakat és megpróbálok minnél ismeretlenebb párokat találni.-Regulus kissé ideges volt. Nem akart senkivel sem együtt dolgozni! Neki köszöni szépen, pont jó egyedül is! Regulus némán fortyogott magában és csak remélni tudta, hogy Lumpi nem valami idiótával teszi majd össze.- A negyedik pár Mr. Black és- Lumpsluck láthatóan gondolkozott, kit rakjon mellé. Regulus a zsebében összefonta a mutató és középső ujját és imátkozott, hogy ne egy hülye legyen a párja.- Miss Clearwater! Az első padba kérném őket.
Regulus megrökönyödve nézett a professzorra. De ha jobban belegondol... a lány nem egy agyhalott, sőt, jó is! Igaz, egy sárvérű, tehát a kommunikációt a legkisebbre kell majd csökkentenie, de legalább nem Veronica vagy Jennifer. Hála Merlinnek! Penelope felemelte az üstjét és az első sorban lévő középső asztalhoz lépett. Regulus is észbekapott és gyorsan átköltözött a lány mellé. 
-Szia! A nevem Penelope!- mosolygott rá kedvesen a lány. Most erre mit kéne mondania? A tudom elég para, mintha figyelné a lányt, pedig csak megjegyzi az információkat. Be kellene mutatkozzon? Az illem azt diktálná. De a szülei nem örülnének. 
-Nem beszélek sárvérűekkel.- suttogta Regulus a lehető legrosszabb választ. 
-Oh, hát persze. Azt hittem olyan vagy, mint a testvéred, Black.- a lány persze nem tudhatta, mekkora kést döfött Regulus szívébe a kijelentéssel, hogy ő nem olyan, mint Sirius.- Inkább olyan, mint az a prefektus, Narcissa. A rokonod. Nem vagyok akkor idióta, mint amekkorának nézel. - Regulus érezte a csípős könnyeket a szemében, de szerencséjére Penelope úgy tűnt, nem látta őket, hisz' mindketten az  üstjeiket bámulták. Reg legszívesebben otthagyta volna az órát, elment volna Siriushoz és megkérte volna, hogy ölelje meg és meséljen neki egy olyan történetet,  amit még kiskorukban mesélt. De nem tett semmit. Csak állt földbegyökerezett lábbal és a késztetéssel, hogy ráordítson Penelope-ra, hogy márpedig ő olyan, mint a bátyja, de csendben maradt. Nem tett semmit, csak fátyolos tekintettel bámulta az üres üstöt.
-Most, hogy megvannak a párok, a recept a táblán van! Ez csak egy gyakorló feladat, nem számít bele a jegyetekbe és nem várom el, hogy bárkinek sikerüljön, hisz' ez harmadikos anyag, de kíváncsi vagyok, ki jut a legtovább. Hozzávalók a fiókban. Sok sikert! Oh, majdnem elfelejtettem! A pár, aki a legjobban csinálja, azonnal bekerül a Lump-klub-ba!- csapta össze a férfi a kezeit, majd asztalához sétált. 
-Figyelj, tudom, hogy jó akasz lenni, de ha nem beszélünk, nagyon gyorsan kiesünk a versenyből. Muszáj lesz valahogy kommunikálnunk.- fordult felé először a szőke hajú lány. 
-Oké, igazad van.- forgatta a szemét Regulus és újra felhúzta magára a "páncélját". Újra színészkedni kezdett. Az egyetlen szerepet játszotta, amit megtanult. Az egosita, mindenkit lenéző, tökéletes aranyvérű fiút, aki mások lelkébe tipor és nincsenek érzései. Milyen régóta is játszotta már ezt a szerepet! Mintha, egész életében a színpadon állna és mondaná az eleve betanult, szülei által megírt szöveget. Csak négy ember előtt nem színészkedett, hanem megmutatta a félénk önmagát. Sirius, Thomas, Andromeda és Alphard bácsikája. Csak előttük nem érezte úgy, hogy valaki másnak kell lennie. 
-Akkor, félreteszed a nézeteidet erre az órára? Utána bepótolhatod és annyiszor mocskos kis sárvérűzhetsz majd le, amennyiszer akarsz, de most egy csapat vagyunk.- Regulus csak bólintott, bár egyszer sem mondta volna a lánynak, hogy egy mocskos kis sárvérű. Valójában kicsit fájt neki, hogy a lány ilyeneket hisz róla.-Zsugorító- főzet.- olvasta a táblát Penelope, majd magában átolvasta a receptet és körmölni kezdett.
-Megtudhatnám, mit is csinálsz?- csipkelődött Regulus, pedig pontosan tudta, hogy a lány az alapanyagokat írja össze. 
-Összeírom a hozzávalókat és leegyszerűsítem a receptet.- válaszolt fel sem nézve a pergamenjéről Penelope. 
-És megtudhatnám, én addig mit csináljak?- vonta fel pimaszul a szemöldökét Regulus, mire a lány a szemébe nézett, amitől azonnal inába szállt a bátorsága és egy pillanatra el is felejtette a szövegét. Irónikusan hasonlított az élete egy színpadra írt drámához. 
-Hozz... ezeket!- tépte le a pergamen tetejét a lány és átnyújtotta Regulusnak. A lány igazán szépen írt. Sőt! Gyönyörűen. Regulus a hozzávalókkal teli fiókokhoz sietett és összeszedte a darált virággyökeret, hámozott aszaltfügét, patkány lépet, piócanedvet és tehénmérget, ami egy növény volt, nem kevesek meglepetésére.
-Thomas, hol az üröm?- suttogta a mellette szedegető barátjának, aki észrevétlenül belenyomott egy kis üvegcsét a kezébe. Regulus hálásan rámosolygott a fiúra, majd alapanyagokkal telepakolva visszament Penelope-hoz, aki már vizet varázsolt az üstbe és forralta is.
-Azt írja, a gyökeret kell először beletenni, méghozzá nagyon apróra vágva. Mint a petrezselyem a krumplin, tudod. Ettől kék lesz. Azután hagyjuk felforrni és forrás közben belerakunk öt csepp piócanedvet. Ekkor kissé lilásszürkének kell majd lennie. Ha ez megvan, hozzá kell rakni a porrá tört patkány lépet. Ettől mélyzöld lesz. Megint felforraljuk és ötször jobbra, majd ötször balra megkeverjük és hozzáadjuk az egy kiskanálnyi porrá zúzott tehénmérget. Ezt addig folytatjuk így, amíg halványabb nem lesz. Ha már zöld, összekeverjük a három hámozott aszaltfügét és az ürömöt egy mozsárban, amihez adni kell tíz csepp vizet. Újra felforraljuk a főzetet, beleöntjük a fügés cuccot és addig jobbra kevergetjük, amíg nem lesz fényes zöld. Ha jó csináljuk, olyan színe kell majd hogy legyen, mint a zöld üvegnek. Megvan? Regulus te mit csinálsz?- nézte a már szárított gyökereket vágó Regulust Penelope, majd elvigyorodott.
-Gondoltam elkezdem. Ez így jó?- mutatott a késsel a kisebb halom petrezselyem mérető gyökérre Regulus, a lány pedig elégedetten bólintott és az üst fölé hajolt.- Nem vagyok olyan haszontalan, mint gondolod.- jegyezte meg, visszautalva arra, a lány azt mondta, nem akkora idióta, mint amilyennek Regulus hiszi. Penelope csak halkan felnevetett, majd beleszórta a gyökereket az üstbe. Regulus aprította a hozzávalókat, Penelope pedig megcsinálta magát a főzetet. Negyven perc izzasztó munka után, a főzetük egészen fényes és egy kissé sárgás árnyalatú zöld lett.
-Ez nem igaz! Mi hiányzik?- idegeskedett Penelope, de Regulus tudta, a lányt annyira nem érdekli. Regulus megfogta a szárított gyökeréből maradt pár csipetnyi adagot és a főzetbe szórta. Penelope ijedten nézett rá, hisz' az első alapanyagból rakott még a kotyvalékba, de Regulus csak vigyorogva jobbra belekeverte a gyökeret, amitől a főzet teljesen zöld lett. Regulus rámosolyogott Penelope-ra, aki nagy szemekkel bamult rá.
-Honnan tudtad, hogy nem robban majd fel?- kérdezte a lány, Regulus pedig halkan kacagott a lányon.
-Nem tudtam.- vont vállat végül, Penelope pedig elismerően nézett rá.
-Ne vigyorogj! Jön Lumpi!- figyelmeztette Penelope, Regulus gyorsan tiszteletteljes és megbízható arcot vágott. Lumpsluck a duó főzete elé lépett és kikerekedett szemekkel vizsgálta a főzetet.
-Ez...- ámult el a professzor, Regulus fölényes vigyort villantott a teremben állókra, majd visszanézve a tanárra hallgatta végig azt.- Tökéletes! Hihetetlen! Kiváló munka! Miss Clearwater és Mr Black a nyertesek! Mit álltok ott? Gyertek! Nézzétek meg ezt a hibátlan főzetet! Ötven pont a hugrabugnak, ötven pont a mardekárnak!- örvendezett a varázsló, majd felemelve a főzetet, amit gyorsan kivitt az asztalához. A többi diák az asztal köré gyűlt. Lumpsluck a munkájukat dícsérte, majd megszólalt a csengő.
-Jó fej voltál. Kár, hogy nem vagy olyan, mint Sirius.- állt fel Penelope és szedelőzködni kezdett. Regulust újra szíven szúrta a mondat és könyvét felnyalábolva kirohant a teremből. Érezte a könnyeket a szemében és a lehető leggyorsabban el akart tűnni. Kirohant a kiskertbe, ahol boldogan nyugtázta, hogy egyedül van. Nekidőlt a falnak és lassan lecsúszott a földre. Olyan akart lenni, mint Sirius. Minden egyes apró dologban pontosan ugyan olyan akart lenni, mint a bátyja.
-Regulus! Regulus itt vagy?- hallotta meg Penelope hangját. A lány egyre közelebb jött.
-Menj el! Mint mondtam, nem beszélek sárvérüekkel.- mondta hidegen Regulus, de hallani lehetett a hangján, hogy sírt. Lélekben átkozta magát, hogy nem tudta leplezni, de már nem tudott semmit sem csinálni. Penelope odament hozzá és leült mellé a földre.
-Miért vagy még itt?- Regulus lehető leghidegebben tette fel a kérdést. Tényleg nem értette a lányt. Mindent megtett, hogy Penelope sose akarjon egyszer is a közelébe férkőzni, de a hugrás kitartóbb volt, mint gondolta volna.
-Mert, látom, hogy nem vagy ilyen.- Penelope látszólag nem tudta, megérintheti-e. Regulust ez egyfajta büszkeséggel öntötte el, de keserűség is keveredett benne. Üröm az örömben, ahogy szokták mondani. Kissé fájt neki, hogy a lány ilyen bizonytalan volt vele kapcsolatban. Persze, nem hibáztatta volna akkor sem, ha az első pillanatban kér egy új párt, hisz' Reg egy tuskó volt vele, de Penelope kitartott mellette. A lány nem is ismerte, mégis, ott volt mellette és azon bajlódott, hogy hozzáérhet-e.
-Rosszul látod.- folytatta a megszokott stílusban Regulus.
-Egyébként is, senki sem érdemli meg, hogy egyedül sírjon és nem valaki vállán.- Regulus könnyes szemekkel felnézett a szőke lányra. Penelope komolyan gondolta.
-Milyen jó is lenne! De nem így van. Ez az élet. Szar. Ez van, ezt kell szeretni. A te világod egy tökéletes sárga buborék, ami tele van napraforgókkal, első csókokkal és sütikkel. Neked minden egyszerű! Nekem ez van. Ez a kis kert, ahol egyedül sírhatok.- Regulus próbálkozott megbántani a lányt, de Penelope nem mozdult.
-El kell tolnod magadtól. Értem én. De nem hagylak itt. Mindenkinek, és igen, néha még a tökéletes Black gyerekeknek is szükségük van valakire, akinek a vállán sírhatnak, aki néha megöleli őket és azt suttogja, minden rendben, ha a világ éppen szétesik. Neked is kell valaki és ameddig nem látom, hogy barátaid vannak, itt leszek és felajánlom a vállam.- nézett elszántan Regulusra Penelope.
-Miért lenne szükségem valakire, aki hazugságokat suttog nekem?- vonta fel az egyik szemöldökét flegmán Regulus.
-Meddig fogsz még akadékoskodni?- vigyorodott el a lány.
-Ameddig el nem mész.- válaszolta szimplán.
-Akarod mondani, el nem megyünk.
-Baszki, menj már el! Mi a bajod?! Egyfolytában sértegetlek, te még meg akarsz vígasztalni! Eddig próbáltam a lelkedbe tiporni, de te csak az enyémmel foglalkozol! Szarj már le és húzz el. Még nem is ismersz!- akadt ki teljesen Regulus.
-Nem kell, hogy ismerjelek, hogy tudjam, egyedül vagy és kell valaki, aki csendben meghallgat, nem mond semmit, majd megölel. És tudod mit vettem még észre? Hogy jó színész vagy. Egyfolytában játszod az arrogáns Black-et, akinek lenned kéne, de ha belemerülsz valamibe, elfelejted a karaktered jellemét és megmutatod magad. Az órán vicces, jó modorú és egyáltalán nem lenéző voltál. Azon kívül tudtad, mi micsoda és bátor is voltál azzal az első hozzávalóval.- fejezte be Penelope, majd Regulus karjához ért és a vállát és felkarjá kezdte simogatni. Regulus nem mondott semmit. -Elhamarkodott volt azt mondanom, hogy nem vagy olyan, mint Sirius.- Reg elmosolyodott. De sírt is volna. Penelope azt mondta, olyan, mint Sirius. Sirius a bátyja, a legnagyobb példaképe és a hőse egyben.
-Köszönöm!- szipogott halkan Regulus és Penelope felé fordulva magához ölelte a lányt. Penelope a hátát simogatta.
-Minden rendben.- Regulus abban a pillanatban értette meg ennek a hazugságnak a csodáját. Tudta, ha kinyitná a szemét, az ő saját kis világa lángokban égne és éppen megsemmisülne, de csukott szemmel sírdogált a lány vállába és abban a pillanatban, elhitte Penelope Clearwater-nek, hogy minden a legnagyobb rendben van.

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□

Nem is tudom, mit mondjak. Nekem egészen tetszik. Kicsit- khm rohadtul- nyálas lett. Mit gondoltok róla?

Na igen, jó pár hónap elteltével úgy érzem, megváltoztatnám a sztorit egy pöppet. Ez a rész e okból egy alternatív univerzumban játszódik. Ha szeretnétek e hölgyeménnyel további részeket olvasni, megtehetem, hogy továbbviszem ezt is, azonban innentől az eredeti történetben nem jelenik meg. Remélem nem bánjátok nagyon!

Azért remélem tetszett!

Puszi,
             Vanda!😘