(SNK/AOT) 2. Évad: Árulók

‡ 4.rész ‡

-Mindenki megértette? – csapott az asztalra Hanji miközben végignézett rajtunk.

-Igen! – vágtuk rá azonnal.

-Azonnal mennünk kell! – lépett a faajtó felé Eren, ugyanis eléggé felzaklatta az üzenet.

-Nyugodj le, Eren. – szólt rá Rivaille majd felénk fordult. – Figyeljetek. A saját utunkon megyünk mostantól. A többi tőletek függ. Minden rajtatok múlik. Felfogtátok? Armin.

A fiú kissé összerezzent a neve hallatán, de mindvégig a hadnagy szemébe nézett.

-Dolgozz össze Hanji-val és osszátok meg a tudásotokat.

-I-Igenis uram!

-Mikasa. – folytatta Rivaille. – Nem tudom miért vagy ennyire Eren-hez kötve, de használd a képességed maximumát, hogy megvédd őt mindenáron.

-Igen uram! Természetesen!

-Eren. Tanuld meg fékezni magad. Ne engedj a dühnek és ne feledd a célod. Nem engedhetünk meg még egy hibát.

-Igen uram!

-Jana, Sophia. – fordul a lányok felé. – Azt akarom, hogy nagyon figyeljetek Victoria-ra. Védjétek és óvjátok a bajtól, amibe nagyon szeret belekeveredni.

-Hé! – fújtatok, mire a lányok kuncogni kezdenek.

-Megértettük! – mondja Jana.

-Victoria. – néz egyenesen a szemembe és mintha az övében egy kis aggódást vélnék felfedezni. – Ne merészelj meghalni!

...

-Van egy torony a közelben ahonnan elérhetjük a falat. – mondja Hanji és a térképre mutat, amit szorosan tart az ölében. – Egy elhagyott kastélyban van délnyugatra. Az Utgard Kastélyban.

Ismét a szekéren vagyunk, ami egyenesen a kadétokhoz visz minket. Egyre nagyobb az idegesség közöttünk ugyanis kezdünk aggódni a barátainkért. Fogalmunk sincs, hogy még életben vannak-e. Próbálok nem a legrosszabbra gondolni, de olyankor mindig beugrik Rivaille arca. „Ne merészelj meghalni." A szemei szinte epekedve kérték tőlem, hogy inkább tartsak vele. Igaz a szájából nem hangzottak el ezek a szavak mégis azt érzem, hogy ezt akarta. Nagyobb biztonságban tudott volna, ha vele tartok. Csábító ajánlat lett volna, mit ne mondjak, de nem akartam cserbenhagyni a társaimat. A barátaimat!

-Még 10 perc! – kiált fel egy katona valahonnan előlről.

Jobban magamra húzom a köpenyemet és ellenőrzöm a felszerelésemet. A gázom tele, mind a négy penge elég éles. „Ne merészelj meghalni." Édes Istenem, miért gondolok folyton erre?!

...

Hatalmas zörej. Mindenki azonnal felkapja a fejét. Óriások üvöltése hallatszik nem is olyan messze tőlünk. Ide-oda kapkodom a fejem és nem én vagyok az egyetlen, aki hirtelen ideges lesz. Kiérve a fenyőfák közül meglátjuk a torony maradványait és jó pár óriást, akik körülbelül 500 méterre lehetnek tőlünk. Nem látom őket rendesen, de olyan mintha egy helyre lennének tömörülve. Biztos vagyok benne, hogy sajnos már megtalálták a kadétokat.

-A szekérrel lassabban érnénk oda, mint a manőver felszerelésekkel. – mondja Hanji. – Ha azt akarjuk, hogy a kadétok túléljék most kell cselekednünk. Készen álltok?

-Igen! – mondjuk kórusban.

-Akkor indulás! – bólint majd a kampóját kilövi az egyik fenyőfa törzsébe.

Én és a többiek szó nélkül követjük, míg a többi felderítős lóháton megy tovább. Egymás után lőjük ki kampóinkat a magas fenyőfák felé. Elég sötét ez az erdős rész ráadásul amúgy is éjszaka van, ami még jobban megnehezíti a "közlekedést."

Ahogy közeledünk az óriások egyre hatalmasodnak és egyre jobban azt érzem, hogy valami nincs rendben. Fogalmam sincs miért. Olyan mintha...

-Gyere...

M-Mi a franc...?!

-Gyere...közénk...

A hang hallatán kissé lelassulok így hátrább maradok a többiektől. Mégis...mi ez? Egyik társam sem szólt hozzám. Ezek a hangok...mintha a fejemben lennének... Olyan...ismerős... Mintha már hallottam volna vala-

-Victoria, vigyázz!

Azonnal felkapom a fejem, ami egyenesen egy hatalmas fenyőfa felé közeledik. Magam elé kapom a kezeimet, ugyanis kikerülni már nem tudom. De nem csapódok a fának, mert Jana karon ragad és maga felé ránt.

-Mi a francot művelsz?! – förmed rám. – Figyelj oda jobban!

-B-Bocsánat...én csak...

-Jól vagy Victoria? – repül mellém Hanji-san, miközben a többiek kissé aggódó arccal méregetnek.

-Nincs semmi baj csak...elbambultam. Elnézést.

-Nem számít, a lényeg, hogy egyben vagy. – mosolyog rám majd visszarepül előre.

Jana és Sophia hátul maradnak velem és gyanúsan méregetni kezdenek.

-Biztos, hogy minden rendben? – kérdi Sophia.

-Esküszöm az égre! Tényleg csak elbambultam, semmi gáz.

A lányok váltanak egymás között egy pillantást, de nem feszegetik tovább a dolgot. Hála az égnek. Fogalmam sincs, hogy hogyan is mondhatnám el nekik azt, hogy hangokat hallok. Lehet, hogy bolondnak néznének. Meg aztán lehet, hogy csak fáradt vagyok vagy ilyesmi...

-Készüljetek! – harsan fel Hanji hangja, mikor már csak pár méterre vagyunk a leomlott toronytól.

Ahogy egyre közelebb és közelebb érünk meglátjuk az újoncokat, akiket körbevettek az óriások. Azonnal Hanji-san felé pillantunk, aki egy erő teljeset bólint. A kampók a vár oldalába és a megmaradt tornyokba fúródnak. Az egyik óriás éppen Chirsta-t veszi célba, amire azonnal rávetem magam. Egyből sikerül szétvágnom a nyakszirtjét még mielőtt a lánynak baja esne.

-Húzódjatok hátrébb srácok! – kiáltom nekik, mire ők megkönnyebbült arccal teszik a dolgukat.

Ahogy szétnézek látom, hogy rengeteg titán gyűlik körénk, de szerencsére a Felderítő Egység többi katonája is megérkezik a helyszínre így azonnal elkezdik leöldösni a bestiákat. Igaz Eren-nek hátul kellene maradnia, de ő is célba vesz egy óriást, amit azonnal ki is iktat. Hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, hiszen emberi alakban ez volt az első ölése. Ám hamar lehervad a mosoly az arcáról, ugyanis a kampója kiakad a falból így a földre zuhan, de szerencsére nem esik baja. Látom, ahogy gyorsan felpattan és újoncokhoz fut.

Hála az égnek körülbelül öt perc alatt sikerül kiiktatnunk az összes óriást. Egy kivétellel. Ugyanis mikor a legkisebb, zömök testű óriást is el akartuk intézni észrevettük, hogy az szinte darabokban hever a romok között. Eleinte nem értettük. Fogalmunk sem volt róla, hogy mégis mi a fene történt vele. De aztán az újoncok felvilágosítottak minket. Abban az óriásban, amin szinte alig maradt hús egy...egy ember lakozik. Méghozzá egy olyan ember, akit mi jól ismerünk. Ymir. Természetesen hatalmas volt a megdöbbenés. Még csak nem is sejtettük, hogy Ymir is óriás. Eren, aztán Annie...most pedig Ymir. És még mindig nem ők az egyetlenek...

Hanji-ék kivágták Ymir-t az óriás testéből majd hordágyra fektették. A lány magánál volt, habár eléggé legyengült plusz még a bal karja és lába is hiányzott. Persze azok egy idő után visszanőnek, de az biztos, hogy nem lesz fájdalommentes.

Ymir megmentette a többieket. Egyedül szállt szembe azzal a megannyi óriással. Az újoncok csakis miatta élhették túl ezt az egészet.

És ott van Christa Lenz is, akiről kiderült, hogy az igazi neve nem más, mint Historia Reiss. A Reiss királyi család sarja.