Szerencsétlenül szerencsés [BokaCsek]

1.

                                                                                                   Prológus

Nemecsek szemszöge:

Aznap, mikor vége lett a Grunért folytatott harcnak és Boka kijelentette, hogy kapitánnyá léptem elő, nem tudtam hinni a fülemnek. Aztán mikor elsőtétült minden és otthon ébredtem Jánossal magam mellett csak a forróságot éreztem, ami az egész testemben lüktett. Becsuktam a szemeim egy pillanatra, majd éreztem, hogy Boka készül felállni.

- Boka.....Ne menj még......-néztem rá könyörgő szemekkel. Féltem, ha most elmegy talán soha nem látom többé. 

- Át kell adnom a helyemet a doktor úrnak, de megígérem, hogy visszejövök mindenképp.-mosolygott rám bíztatóan.

- Rendben....-köhögtem egy kicsit majd végigkísértem szemeimmel volt kapitányom kék kabátjának útját a konyhaajtóig, míg el nem tűnt amögött. Ezután a doki elkezdett vizsgálni. 

- Nemecsek úr, Nemecsek asszony....Pár nap ágynyugalom és a fiatal úr úgy fog szaladni, mint azelőtt. Viszont javaslom hideg időkben melegen öltözzék fel, mert nem szerencsés kétszer elkapni a tüdőgyulladást.-mondta az öreg orvos mosolyt engedve arcára.

Ezután édesanyám sírva borult édesapám karjaiba és ahogy láttam a mindig komoly szülőm arcát is könnyek által kialakított ösvények borították. Tehát megmaradok. Épphogy átfutott az agyamon ez a felismerés az orvos kiment apámmal. Kintről Boka és a Gitt egylet tagjainak hangját hallhattam. 

- Uram......Jól van Ernő?-hallottam János aggódással teli komor hangját, melyet enyhén fűszerezett a szomorúság.

- Pár nap pihenés után újra a régi lesz. Köszönjük, hogy ennyire aggódtok érte. Gyertek beljebb. Biztosan nagyon örülne nektek.-mondta édesapám és éreztem, hogy mindent hatalmas boldog mosollyal az arcán mond a fiúknak.

A fiúk lassan sorban jöttek oda az ágyamhoz, de fekvőhelyemre Boka ült le és fogta meg a kezem. Az egylet tagjai egyesével kicsit közelebb húzódtak hozzám, majd Kolnay&Barabás egyszerre lökték előrebb a Weiszt.

- Nemecsek...Mint az egylet Főtitkára szeretném átnyújtani számodra ezt a díszokiratot, melyben az egylet tagjai mind bocsánatukat fejezik ki, a jegyzőkönyvbe írt alaptalan bejegyzésért. Te vagy a Grund hőse és nekünk fogalmunk sem volt róla, hogy mennyit köszönhetünk neked. Geréb volt az áruló nem pedig te....Hamarabb észre kellett volna vennünk. Sajnáljuk....-mondta a göndör fürtös Weisz, aki letette a komódra a díszokiratot. 

- Én igazán nem haragudtam....Csak nagyon fájt....Mindent, amit tettem....a Grundért volt....-kezdtem el köhögni, ami nem engedte, hogy végigmondjam a mondatot.

- Fiúk jobb lesz, ha megyünk és hagyjuk Nemecsket pihenni. Holnap pedig szólunk mindenkinek, hogy jobban lesz.-nézett a fiúkra a mi diplomatikus elnökünk.- Ha pedig nincs ellenedre Ernő...Én eljövök, míg jobban nem leszel és hozom a jegyzeteket, nehogy lemaradj.

Bólintással jeleztem beleegyzésem. Szerettem Bokával időt tölteni ez nem titok. Alig várom, hogy újra a Grund homokos földjét tapossam a lábammal és farakások között játszak a többiekkel. Nemsokkal később lecsukódott a szemem és mély álomba merültem. Még annyit hallottam, hogy a fiúk illedelmesen elköszönnek, valamint bocsánatot kérnek a szüleimtől a kései zavarkodásért, majd mind egymás után elhagyták szerény kis otthonunkat. Én pedig átadtam magam az álmok édes világának.