Szerencsétlenül szerencsés [BokaCsek]

7.

Boka szemszöge:

Ahogy vége lett az iskolának a fiúkkal megbeszéltük, hogy pontban háromkor a Grundon gyülekezünk és megbeszéljük, hogyan simíthatnánk el a konfliktust Ernővel....Most is rettenetes bűntudat gyötör, hogy úgy viselkedtem vele. Nem lett volna szabad. Ingerült voltam, ami nálam nem megszokott. Áh azok a mocskos csibészek tehetnek erről is, ha nem becsmérlik előttem Nemecseket nem tartanánk itt. Hogy hogyan is keveredtem összetűzésbe a Pásztorokkal? Igazán egyszerű történet. Hamarabb sikerült elkészülnöm e reggeli teendőimmel, mint álatlában, ezért mielőtt az iskola felé vette volna az irányt benéztem a mi kis birodalmunkba, ám nem várt vendégekbe botlottam...

~Aznap kora reggel~

- Nicsak kit látnak szemeim? Boka János személyesen? - hallatta gúnyos hangját az idősebbik pásztor.

- Mit kerestek itt? A vezéretek nem megtiltotta, hogy erre csellengőzzetek? - válaszoltam nyugodtan.

- Nem hangzott el ilyen a főnök szájából. Csak jöttünk meglátogatni Ernőcskét. Érdekelt, hogy még mindig olyan pöttömke-e, mint volt. Hány centi lehet a kistörpe? Alig 155. - itt fenn hangon kacagni kezdett - Nem is értem hogyan tehetted meg kapitánnyá, mikor alig látszik ki a földből! Egy korcs nagy szájjal. - hallgattam. Tudtam, hogy nem helyes, de hallgattam. Még nem fejezte be. - Meg kellett volna akkor fulladnia a tóban. Mindegyikőtöknek jobb lenne. Te tudod a legjobban. Igaz János? Csak egy nyűg a hátadon. Egy púp. Hajítsd el, míg nem késő. - eddig bírtam.

- Takarodjatok.... - motyogtam mérgemben a fogaimmal az ajkamba harapva. - Kik vagytok ti őszintén?! Más ember halálát kívánjátok....Mocskos korcsok vagytok és velejéig romlottak! Hogy meritek egyátalán a szátokra venni a nevét?! - itt már üvöltöttem és közlítettem. - Utóljára mondom, hogy kotródjatok innen. - ekkor gyomorszájon ütöttem az idősebbet. Csak düh volt bennem. Soha nem verekedtem még.

Ekkor kezdődött az a perpatvar, amit életemben először én magam okoztam. Én kezdtem...Egy a kettő ellen....Mégis valahogy én nyertem. Ha veszítettem volna, az egyet jelent a Nemecsek nevén esett folttal és én ezt nem hagyhatom! Ha belepusztulok sem. Lila, kék zúzódásokkal indultam hát az iskola felé, amiket jómagam a győzelmem jelének tekintettem, ám hogy ma le leszek szidva több ember által az is biztos. 

- Boka! Mi történt az arcoddal? - jött közelebb Ernő kicsi alakja aggódással teli szemekkel és kétségbeeséssel az arcán, mint aki előtt pont elpusztult a macskája. 

- Semmi komoly. Csak pár folt. - elfrodítottam a fejem. Nem mondhatom el neki mi történt.

- Még hogy semmi komoly! Mellém állítasz testőrséget, viszont ahogy elnézem te sokkal jobban rászorulsz. - ez fájt. Ha tudnád, hogy érted tettem akkor is ezt mondanád Nemecsek?

- Ne hidd, hogy Ők megúszták. Sokkal rosszabbul jártak! - sóhajtottam. - Kettőnk közül én meg tudom védeni magam. Nem engem dobtak vízben a Pásztorok. - förmedtem rá, ám egyből meg is bántam, ahogy ezek a szavak elhagyták a számat.

- Soha nem gondoltam, hogy azok után még rámhányod ezeket! Nem bírom ezt a viselkedést elviselni János! A barátaiddal nem beszélhetsz így! - szinte kiabált velem. Életemben először. - Talán jobb lenne, ha elkerülnénk egymást egy időre!

Nem tudtam semmit mondani, mert otthagyott megannyi kívácsi szempár és döbbet arc társaságában. Hogy lehettem ilyen érzéketlen, de őszintén?! Még, hogy segíteni akarsz János....Csak ahhoz értesz, hogy mindent tönkretégy, amit szeretsz vagy valaha is szerettél....Hát nem mindig így volt? Születésem óta érzem azt, mekkora teher is vagyok igazából...Apám miattam elvesztette édesanyámat. Talán ezért nem is néz rám úgy, mint bármelyik más szülő a gyermekére. Csak egy gyilkost láthat bennem, aki elvette a feleségét....és talán igaza is van. Szegény Ernő. Tényleg nem akartam ezt....Jobb lesz, ha egy időre békén hagyom őt. Mikor változtál meg ennyire Boka....? Ha csak eszembe jut, hogy Nemecseket is ugyanúgy elveszíthettem volna, mint édesanyámat...Hát persze....Ekkor kattanhatott át valami, de miért kell minden adandó alkalommal túlzásba esnem? Mit érezhet most Ernő....Az órákra már nem is tudtam, jobb megfogalmazás az, hogy nem is akartam figyelni...Majd elkérem Csele jegyzeteit. A gigerlisége az iskolai vázlatára is átterjedt, így mindig áttekinthető és logikusan felépített mindene.