Szerencsétlenül szerencsés [BokaCsek]

8.

Nemecsek szemszöge:

Fogság.....Menekülés...Tehetetlenség. Ez a három szó járta körbe a gondolataimat. Minden második dolog, ami az eszembe jutott e szavak egyikéhez kötődött. Már eltelt három teljes óra mióta bezártak a romban lévő raktárba. Senki nem keresett....Se Csele, se Csónakos, se Kolnay vagy Barabás.....Boka meg úgy hiszem nem is fog....Tényleg itt kell maradnom ezek között? Hallottam, hogy írtak egy levelet és az én nevemben is leszignózták....Árulónak fognak tartani a többiek, mint Dezsőt. Én nem vagyok áruló. A szemembe újra könnyek gyűltek. Igazad van Ernő már vagy tíz perce nem sírtál ideje volt már hátha kiszáradsz. Bokának is igaza van. Egyedül gyenge vagyok és védtelen. Tökéletes célpont vagyok az ellenségnek és ezt természetesen ki is használták. Hosszú ideig gondolkodhattam így egymagamban, mivel már csak arra lettem figyelmes, hogy a nap halovány ám aranysárga sugarai a rom falaira vetik őreim zord árny valóját. Két magas vékony fiú volt a raktár elé állítva, hogy vigyázzanak, nehogy megszökhessek. A percek hirtelen csaptak át órákba. Eszembe jutott egy ötlet, amivel kijuthatok a börtönömből. Halkan elkezdtem a kezemmel kapargattam a földet, hogy minél nagyobb lyuk keletkezhessen az engem rabságban tartó falak egyike alatt. Mivel a fogvatartóim nem figyeltek igazán könnyű dolgom volt. Igaz pici lett a lyuk, de talán át fogok férni rajta. Nem volt idő arra, hogy ócska kis szenáriókba kezdjek arról, hogy vajon mi lesz akkor, ha elkapnak. Egy dolog járt a fejemben, ami nem más, mint a szabadság. Fogtam magam és azonnal átpréseltem magam a csöppnyi átjárómon és, amilyen gyorsan tudtam neki iramodtam a világnak. Meglepő módon senki nem jött utánam. Lehet, hogy nem vettek volna észre? Mindegy. Nem ez a lényeg, hanem, az hogy visszamehetek a mi kis birodalmunk óvó farakásai közé. Mire annak a falnak a tetején ültem, amin keresztül annó Bokával és Csónakossal együtt hoztuk el az itt létünk üzenetét, hallottam meg a vörösek táborából Áts Feri eget rengetően haragos hangját, mely mint a villám csapott le a beosztottjaira. 

- Féleszű bagázs! Hogy hagyhattátok megszökni?! Elveszett az egyetlen esélyünk a győzelemre!!! 

Ennyit hallottam csak, majd leugrottam a kő építményről és rohantam tovább a Mária utcai kapuig, ami nyitva állt. Mintha csak azt üzenné: "Gyere Nemecsek. Üdvözöllek itthon. Már nagyon vártunk rád kiskapitány!" Nekem ennyi bőven elég volt. Beléptem a Grundra, ahol a fiúk egy nagy körben ültek és az Áts Feri által írt levelet olvasta fel Boka. Mikor a végére ért a többiek arcán megannyi különböző érzelem tükröződött vissza.  Csalódottság, kétely, szomorúság és düh. Boka keze remegett. Az ő arca volt az egyetlen, amit nem láttam. Közeledni keztem feléjük. Egész valóm úszott az izzadságban, ami a menekülésem következménye volt. Lépteim zajára pár árgús tekintet tapadt rám. 

- Van képed visszajönni közénk...? - hallatszódott hátulról egy megvető hang. - Áruló. - ebben a szóban teljes megvetést érezhetett, aki csak hallotta. Az én szívembe ez a szó tüskeként fúródott.

- Elég! - kiabálta el magét Boka. - Honnan van bátorság bennetek ahhoz, hogy ilyen lekezelő hangnemben beszéltek a kapitányotokhoz és elhiszitek az ellenség szavát?!! - nagyon mérges volt. - Hallgassátok meg az ő szemszögéből a történteket!

- Én....Én nem tudom....Elmentem tárgyalni Ferivel. De elfogtak...Órákon keresztül a műromban tartottak.... - a szemeimbe könnyek gyűltek.

- Ernő.... - jött oda hozzám János és szorosan körém fonva karjait ölelésbe invitált. - Minden rendben van.... - sóhajtott megkönnyebbülten. - Most már minden rendben van. 

A kis tanácsot Boka berekesztette azzal a címszóval, hogy neki és a kapitánynak, azaz jómagamnak fontos megbeszélésünk van kettesben, mely hadi ügyeket érint, így hát nem tűr halasztást. A farakások mögé húzott maga után. Mire odaértünk elnökünk szemei előtt kitűzött célterületre már sajgott a csuklóm. János tekintete, amikor sikerült hosszú idő után elkapnom azt sok mindenről árulkodott. Az első érzelem, amit láttam rajta az a harag. Haragja tárgya pedig nem más, mint Áts és bandája.

- Ernő megkértelek, hogy ne menj egymagad tárgyalni Átscsal....Tudtam, hogy tervez valamit! Mi van, ha nagyobb bajod esik?! - fogta a fejét.

- János....Igazad volt ezt be kell látnom....Igazad volt és én tévedtem. Ám bocsáss meg, de abban nem adhatok neked igazat, hogy minden lépésemnél ott akarsz lenni. Nem védhetsz meg mindentől és mindenkitől az életem végéig.... - itt még folytatni akartam, de idegesen közbe vágott, ami nagyon meglepett. 

- Miért nem az istenit?!! - kapta rám ideges tekintetét. - Miért kell ilyeneket mondanod minden alkalommal...? Miért kell megsebezned a szívemet...? - kövér könnycseppek hagyták gyönyörű barna szemeit, amely látványába az én szívem is belesajdult. - Az egész életemet melletted szeretném leélni hát nem érted Ernő? Nem érted, hogy mindennél többet jelentesz nekem? És a legrosszabb az egészben, hogy hiába próbálom elnyomni nem vagyok képes rá.....Nem tudom mi ez az érzés és ez megőrjít....Ha a közelemben vagy meg akarlak érinteni, átölelni, minél közelebb lenni hozzád és mindenki mást távol tartani tőled félve attól, hogy valaki ellop, ha csak egy pillanatra is leveszem óvó tekintetem rólad. 

Azt ne mondd, hogy János....Ő engem valójában....

- Boka.....Nyugodj meg egy kicsit jó....? - megfogtam a kezét és hüvelykujjammal elkezdtem simogatni a kézfejét. - Végy egy mély levegőt.....

- Nem tudok már megnyugodni.....Sajnálom.... - a következő pillanat eseményeire nem voltam felkészülve. Derült égből villámcsapásként ért a puha ajkak érzete az enyémen. Bár azt nem mondanám, hogy zavart. Jól sejtitek...Boka, maga Boka János lehelt ártatlan pillekönnyű csókot apró, mindig dadogó ajkaimra. Mikor eltávolodott tőlem kicsi csalódottság uralkodott el a szívemen. Életem első csókja volt.

- Ernő.....Én azt hiszem több vagy számomra, mint egy sima barát.....Nagyon nehéz ezt magamban feldolgoznom....Apám katona és kisgyermekkorom óta vas szigorral nevelt...Mindig azt súlykolta belém, hogy egy nap tisztességes munkát szerzek, amellyel büszkévé teszem őt, majd elveszek egy leányt és a házasság után magam is megismerhetem milyen is az, amikor saját gyermekeimet nevelhetem.....Ám most úgy érzem, hogy a szívem minden dobbanásával áttaposok az álmain. Ha hallgatoka szívemre én ugyan boldog lehetek, még akkor is, ha attól a perctől, hogy kijelentem szándékom el is ítélnek majd az emberek, apám csalódni fog bennem. Viszont, ha az eszembe hallgatok és mindent az elképzelése szerint teszek, az onnantól kezdve nem az én életem....Onnantól már nem lennék önmagam. - láttam rajta ahogy szinte behálózzák a saját gondolatainak súlyós béklyói.

- Édesanyám mindig azt mondta nekem, hogy az ember akkor lehet igazán boldog, ha követi, amit a szíve diktál. Lehet fiatalok vagyunk a komoly döntések meghozatalához, de sok időnk van kijavítani a hibákat, amiket emiatt követünk el. Saját tapasztalataiból beszélt, hisz a nagyszüleim ellenezték, hogy hozzámenjen feleségül édesapámhoz. Most hiába nem vagyunk a legtehetősebb család a városban mégis gazdagabbak vagyunk sokaknál. Minden egyes reggel szeretettel válunk el egymástól tudván, hogy mikor az este sötét valója haza vezet bennünket, ugyanaz a szeretet vár bennünket vissza, amittől a nap kezdetén el kellett válnunk.... - a szemeibe néztem és halványan elmosolyodtam. - Ha az kell légy a legvadabb önmagad, ha ez tesz igazán boldoggá. Én ezen az ösvényen is melletted haladok majd és a kezemet nyújtom, ha elesnél, bármikor felsegítelek. Itt leszek végig melletted. Nem kell félned semmitől. Csak légy az igazi önmagad és ne gondolj arra, hogy ki mit gondol, mert itt TE számítasz, nem pedig más. - mondtam immár szorosan magamhoz ölelve őt.

- Köszönöm Ernő.....Te vagy a legjobb dolog, ami velem történhetett. - megpuszilta a homlokom és az államat feljebb emelve késztetett ugyanerre engem is. - Szeretlek....