Szerencsétlenül szerencsés [BokaCsek]

6.

Nemecsek szemszöge:

Az egész veszekedésünk után, mely 5 minutumot se vett igénybe rettenetesen éreztem magam. Mintha a hátamba vágtak volna egy éles kést, minek pengéjét többször is megfenték, hogy a lehető legjobb hatást érjék el, amikor forgatják az áldozat testében. Borzalmas érzés. Rengeteget gondolkodtam és ideje volt rájönnöm, hogy az a János, akit én barátomként ismertem és szerettem, a balesetemkor eltávozott közülünk. Attól a pillanattól kezdve, mintha kicserélték volna. Azóta nem láttam őszintén mosolyogni vagy bármi, ami azelőtt teljesen természetesnek hatott nála. A napom további részében igyekeztem minél távolabb lenni a barátaimtól, kik hiába próbáltak közeledni felém minduntalan otthagytam őket az illemet félre téve akár szó nélkül is. A hazavezető úton nem álltam meg a dohány gyár előtt,mint minden szerdán Csónakossal. Nem füllött a fogam a tubázáshoz sem. Magányra vágytam. Minden pillanatban, mikor az üres utcán járkáltam és az egyetlen koppanás hangot csak az én cipőim adtak ki, amik visszaverődtek a sorban álldogáló házak faláról, ezzel hangosabbá varázsolva az egészet. Kevesen tudják rólam....Na jó kit is akarsz átverni Ernő...? Vicces kis kópé vagy te....Na újra. Senki sem tudja, hogy nagyon szeretem a zenét. Sajnos nincs esélyem hangszeren játszani, a kórushoz pedig nincs jó ének hangom, de ez nem ok arra, hogy lemondjak a szeretetéről.

- Nemecsek kapitány? - szólított meg egy ismerős hang, amitől a hideg is kirázott.

- Pásztor....vagyis Pásztorok.....? - remegett meg a hangom. - Mit szeretnétek.....? T...tudok segíteni valahogy...?

- Az igazat megvallva mi tudunk neked. - ahogy rám emelték a tekintetüket azonnal realizáltam, hogy bizony Boka velük kapott hajba.

- É.....És ugyan m....mi....miben tudnának maguk nekem segíteni...? - fenébe ezzel a félős természetemmel. Kapitány vagy az istenért!

- Áts hallotta, hogy mostanában Boka nem úgy kezel téged, mint ahogy azt te megérdemelnéd így támadt egy ötlete. Verjük át a te drágalátos elnöködet azzal az ártatlan tréfával, hogy fontolóra veszed Feri egykori ajánlatát és jobbkezeként beállsz közénk. - vázolta fel ötletüket.

- Ebből mi haszna van Áts Ferinek? Ő nem vesz rész olyan dolgokban, melyekből később nem tud előnyt kovácsolni. - azta magabiztosságot nézd papuskám!

- Erre se felhatalmazásom sem pedig információm nincs. Csak egy tervet adtam a kezedbe. Te döntöd el, hogy élsz e vele, avagy elveted. Most pedig a viszont látásra Jobb kéz! - tette hozzá gúnyosan majd öccsével együtt elhagyták az utcát.

Egyre jobban összezavarodtam úgy mindent illetően is. Miért akarja ezt Áts...? Mi célja van ezzel? Ilyen és még ehhez hasonló gondolatok cikáztak át az agytekervényeim sokaságán a hazafelé vezető úton. Már nem hallgattam a lépteim ritmusát. Már nem érdekelt többé....A kirakatok látványa, a kóbor állatok, a macskaköves út sem tudta elterelni a figyelmem a számomra megoldatlan rejtélyről. Amint hazaértem ágyamra pakoltam az iskolatáskám súlyát adó bőrtáskám. Kabátom az előszobai fogasra akasztottam. Még a szüleim sem értek haza így az aprócska otthonunk kongani látszott az ürességtől. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Az összes házifeladatot előre megcsináltam....Bepótoltam a lemaradásom így nem tudok tényleg semmit sem kezdeni magammal. Gondoltam egyet, hagytam egy üzenetet édesapáméknak és mégis csak elmentem ennyi nap kihagyás után a Grundra. Minden szó nélkül nyitottam be a kiskapun. Nem használtam a jelszót. Körbenéztem a birodalmunk egész területén.....és egyre jobban azt éreztem, hogy nem vagyok ide való....Mióta Bokától tartom a távolságot üresnek érzem magam.....

A szemeimre fátylat vont a könny, mely barázdákat húzva pottyant ki két kék szembogaramból. Fájt. Minden percben fájt, hogy nem veszik észre milyen megalázó is, amit művelnek velem. Tudom magamról, hogy gyenge és szerencsétlen vagyok nem kell többször a tudtomra adni a kelleténél. Meghallottam a "barátaimat" közeledni olyan hanggal, mint még soha. Mint egy bűnöző, akit mindjárt tetten érnek bújtam el Janó kunyhójába és sírdogáltam odabenn. Persze csak addig, míg a mi telepőr cimboránk be nem lépett.

- Maga meg mit sírbókolni itt ifju úr....? Lenni baj? - ült le a mellettem lévő székre és a vállamra tette a kezét - Nem kell tartani magadban bajt. Janó majd segíteni. - eresztett meg egy enyhe, halovány mégis annál szeretetteljesebb mosolyt bajusza mögül.

- Jaj Janó....Tudja maga, hogy inkább fejest ugrok a leghidegebb vízbe, minthogy panaszkodjam bárkinek is....De úgy érzem minden tettem felesleges volt....Egy csepp tiszteletet sem kapok, mint kapitány...Sőt úgy kezelnek, mint egy bölcsőben ringatandó kisdedet. Hát csecsemőnek tűnök én mondja meg őszintén....?

- Legnagyobb probléma csak az lenni, hogy Nemecsek úrfinak nem lenni elég önbizalom....Nem hinni önmagában. Ha akar tiszteletet, kell lenni hozzá hitnek saját magadban úrfi. - paskolta meg a vállam.

- Igaza van! - pattantam fel. - Ideje, hogy a sarkamra álljak. Az első teendőm pedig az lesz, hogy mindenképp elutasítsam Áts ajánlatát. Köszönöm Janó! - vigyorodtam el és lóhalálában vágtam neki a fűveszkertbe vezető útnak.

Az alig 20 perces utat szinte 10 perc alatt megjártam. Bementem a füvészkert erdőkkel tarkított vidékére, ahol szinte még nappal is sötét volt a hatalmas fák árnyéka miatt. Amint megtaláltam a gyűléshelyüket megcsengettem az egyik farönkön hagyott csengőt hátha valaki meghallja. Pillanatokon belül Szebenics és Wendauer jelentek meg.

- Nemecsek....Micsoda meglepetés! - mosolyodott el a magasabb, nyúrga fiú. - Örülök, hogy már sokkal jobban vagy. Gondolom Áts ajánlatáról jöttél tárgyalni. A többiek ezúttal nem tartottak veled? - nézett körbe.

- Valóban Áts miatt vagyok itt és ezúttal a saját ügyemet egyedül jöttem intézni. Kérlek szólj a kapitányodnak, hogy jöjjön elő és tárgyaljunk, mint felnőtt férfiak. - váltottam elég komoly hangszínre.

- Máris! Addig Wendauer itt marad veled. - szedte is a lábát a vörös, míg a tőlem talán egy picikével magasabb társa tényleg velem maradt egész végig. Pár perc elteltével egy fülig erő szájú Feri rohant elém.

- Oh Ernő! Minő kellemes meglepetés. Ülj csak le kérlek és beszéljük meg az átállásod részletei. Biztosíthatlak, hogy a te eseted semmiképp nem végződik úgy, mint Dezsőé. Erről személyesen én gondoskodom, hiszen mégis csak a jobb kezem leszel. - vigyorgott rám, akárcsak Lujza a szomszéd lány, amikor meglátja Bokát vagy Cselét a házunk tájékán. Ez fura....Hiszen Lujzi azért néz így, mert állítása szerint szerelmes mindkettőbe. De hát én fiú vagyok.....Miért nézne Áts rám ugyanolyan tekintettel, mint Lujza a fiúkra....? Nem értem.

- Én.....Azért jöttem, hogy elmondjam.....Visszautasítom az ajánlatodat. Nagyom kedves vagy....és nagyra becsülöm tőled ezt a gesztust, de nem fogadhatom el. Én ízig-vérig Pál utcai fiú vagyok. Nem hagyhatom el a csapatom egy kis balhé miatt. Te sem tennéd ezt. Ne haragudj, hogy csak ennyiért hívattalak, de mindenképp személyesen akartam elmondani neked. - néztem a szemébe, amiben rengeteg dolgot láttam. Szomorúságot, csalódást, elveszettséget, kis haragot, de ami leginkább meglepett.....bosszú vágyat.

- Ez....nagyon nagy kár Nemecsek....Sajnos nem akartam a B tervemet használni, viszont nem hagytál nekem más választást. Ha már ezidáig elfáradtál, hogy engedhetnélek el mindenféle vendégszeretet nélkül. Pásztorok! Fogjátok, kössétek meg és vigyétek az üvegházba. Ne hagyjátok megszökni.

- Mi....? - mindkét Pásztor karon ragadott. - Mit jelentszen ez Feri?! Azt mondtátok van választási lehetőségem! Hazugok vagytok mind! - ordítottam, de tudtam mind hiába.

- Ugye te sem hitted, hogy mindent Boka fog megkapni?! A grund lehet az övé lett, de a számára legfontosabbat elveszem és elintézem, hogy azt higyje te is árulóvá lettél. Így semmiképp sem mehetsz majd vissza.....Közénk fogsz tartózni! - emelte meg a hangját és betegen mosolygott....Ám ez a mosoly egyre kisebb és kisebb lett, ahogy a Pásztor fivérek behurcoltak az üvegházba.

Mi lesz velem....?

Sziasztok!
Mint ahogy azt sokan láttátok eléggé inaktív vagyok mostanában. Nehezen jön az ihlet, itt a suli és teljes mértékben a nagymamám mellett próbálok állni, hogy a gyógyulásra gondolhasson. Ennek okán elhatároztam, hogy minden hónapban 1 fejezetet hozok majd rendszeresen. Ez az másik könyvemre is vonatkozik az Elveszett Emlékekre.

Köszönöm, hogy elolvastad! Legyen szép napod/estéd, attól függ mikor olvasod. 😘🥰