1.

1.1K 67 4
                                    

Jungkook pov.

Piros lámpák villognak, miközben a hangos zene megy a háttérbe. Annyira hangos, hogy majd szétszakad a fejem tőle. A gyomrom émelyeg, nem kell sok, hogy kiadjam magamból a mai nap megevett ételt. Tudom mi fog történni, csak pillanatok kérdése, sőt másodperceké. A szívem eszméletlenül gyorsan ver, alig kapok levegőt a félelemtől. 

Megérkezett. 

Az ajtó kivágódik megmutatva a szőke hajú fiút, aki fáradtan dönti neki hátát a falnak, majd ujjait hajába fúrja. Próbálok neki szólni, figyelmeztetni, hogy meneküljön amíg csak tud, de nem tudok. Mintha nem is látna, hiába legyezek az arca előtt, észre se vesz. Majd pár másodperc után...

Ő is megérkezik... 

A szívem már a torkomban dobog, míg testem lefagyva várja a folytatást. A szőke hajú észre se veszi őt, nem lássa meg időbe, hogy háta mögül elővesz egy kést, lassan közelítve hozzá. A hangos zene elnyomja a léptei zaját...majd később a fiú fájdalmas ordítását. 

Újra megtörtént..

Minden egyes késszúrás után szétfröcsköl a piros nedű , körül festve az ottani területet, keveset juttatva a falra is. A fiú már nem ordít, már semmilyen hangot nem képes kiadni...a lélek lassan kiszáll a testéből. Teste a földre hull, ahogyan a kapucnis idegen elengedi, hatalmas tócsát hagyva a kövön. Az idegen elmegy, otthagyva a fiút, akinek a szemei üvegesé válnak.

Élettelenné...

Minden hol pirosat látok...Pirosak a fények, pirosak a falak, piros a kő, ahol az élettelen szőke fekszik. Piros vagyok én is...

Felakarok ébredni!! 


Hatalmas lendülettel ülők fel az ágyamban, teljesen leizzadva, kapkodva a levegőt, mintha az életem szólna róla. A szobámban a napkelte fénye honol, jelezve, hogy már ébredezik az élet. A telefonom ébresztője csörög, fülsiketítő hangot adva ki, gyomorgörcsömet fokozva. Hányingerem van, mégis a légszomj az egyetlen olyan, amivel jelenleg küzdök. 

Már hónapok óta rémisztő álmok gyötörnek, ugyan arról szólva. Mindig végig kell néznem, ahogyan megölik azt a fiút, végig kell hallgatnom fájdalmas ordítását, ami még mindig a fülemben cseng. Ilyen hosszú idő után, folyton ez visszhangozik a fülemben, egy percre sem állva le. Már nem merem lehunyni a szemeim, mert rettegek attól, hogy újra végig kell néznem az egészet. Félek álmodni. 

Kinyomom az ébresztőt és lassan kimegyek a fürdőbe, ruháimat ledobálva a zuhany alá állok, lemosva magamról az ijesztő álmom bizonyítékát. Már nem emlékszem, mikor ébredtem fel úgy, hogy nem voltam ennyire fáradt. Rettenetesen kimerült vagyok. 

Megtörölközve felöltözöm és a hátamra dobom a táskám, hogy elindulhassak az iskolába. Az út során próbálok másra koncentrálni, nem pedig álomra, ami már lassan tönkre teszi az életemet. Nem tudok normálisan enni, tanulni, aludni, barátaimmal lenni. Minden egyes időmet leköti a felemésztő rosszullét, gyomorgörcs, az elviselhetetlen hányinger. Ha vért látok, pánik rohamom lesz. Nem kell sok, elég egy kis karcolás is és tök mindegy, hogy az enyém, vagy ne talán valaki másé, akkor is elkap a pánik. 

Kérdezem én: Ez élet egyáltalán? 

Az iskolához érve eldobom az út során rágyújtott cigi csikket, jól eltaposva a póros földön. Kell valami, ami lenyugtat, elmulassza a bennem lévő feszültséget. Nem sokat segít, inkább csak károsítom vele a tüdőm, mégis szükségem van rá. 

-Hali! - Kiabálja egy ismerős hang, de mielőtt irányába pillanthatnék, már karjaival vállaimat karolja át. A hirtelen jött érintés miatt összerezzenek, míg testem teljesen befeszül. A félelem a szívemig hatol. Túlságosan is paranoiás lettem...

-Már mondtam, hogy ezt ne csináld! - Förmedek barátomra, lesöpörve magamról végtagját. Sajnos a rossz álmok miatt a közérzetem is folyton szar. Egyfolytában feszült vagyok, pedig régen nem ilyen voltam...vissza akarom kapni a régi életem. 

-Bocsi, Kooks. - Vigyorog hülyén, majd előkapva a doboz cigit, kivesz egy szálat és az ajkai közé fogadja. - Megint szarul aludtál? - Meggyújtsa a mérgező szálat, füstjét letüdőzve, majd később kiengedve a felesleges káros anyagot. 

-Úgy érzem, soha nem lesz vége. - Sóhajtok fáradtan, meggyötörve, teljesen feladva már a kialakult helyzetet. Annyira elegem van, hogy azt elmondani nem lehet. 

-Nem kéne meglátogatnod egy pszichológust? Lehet tudna segíteni, vagy legalábbis adna rá valami gyógyszert. - Pöfékel beszéd közben az arcomba a fekete füstöt, amire elfintorgok és legyezve párat az arcom előtt arrébb állok. Ironikus, hogy én is szívom ezt a szart, mégsem bírom elviselni a szagát. 

-Hagyd, Namjoon, inkább ne mondj semmit. - Ingatom fejem fáradtan, míg lassan előveszek magamnak egy újabb szálat, azzal a lendülettel meg is gyújtva. 

Lassan beszívom a maros füstöt tüdőmbe, lezsibbasztva ezzel a testem, agyamat egyszerre. De jó is lenne, ha végre nem forogna folyton, leállna egy pillanatra...nem jutna eszembe az a fiú. Ha végre újra tudnék egy jót aludni, anélkül, hogy rettegnem kéne a következményeitől. 

Eltaposva a csikket, dobom feljebb a táskám és indulok be az épületbe. Barátom követ engem befelé, közben mondva a hülyeségeit. Elmeséli az erotikus álmait, amiket átélt a tanárunkkal SeokJin el. Nem szívesen hallgatom végig, mégsem szólok közbe, addig se jár máshol az agyam. 

A földet nézve haladok előre, míg nekem nem jön szemből valaki, majdhogynem felborítva elgyengült lényemet. Vicces belegondolni, hogy az álmok előtt még verseny szerűen futottam, most meg egy fuvallat is eltudna fújni.

-Sajnálom. - Mély orgánummal bíró hangra felnézek, de abban a pillanatban teljesen lefagyok. 

A levegő a tüdőmbe reked, testem megfeszül, szívem nagyot dobban, agyam ezerrel kezd el forogni. Szőke haj, mogyoró barna szemekkel, ismerős arcvonások. Teljesen úgy néz ki mint a fiú az álmomból...tökéletes mása. 

Vagy ugyan az a személy lenne? 


Sziasztok ^^ 

Egy újabb könyv, amit nem tudom mennyire tetszik nektek, vagy sem. Kérlek írj véleményt, ha pedig tetszik nyomj a csillagra. Köszönöm, hogy  elolvastad. 

Kezdés: 2020. Jún. 18. 

Destiny /Vkook/ ~Befejezett~Where stories live. Discover now