Destiny /Vkook/ ~Befejezett~

7.

Taehyung pov. 

A tegnap esti buli volt életem legjobb napja. Semmi és senki sem tudta elrontani, hiszen Jungkook-al lehetettem. Azzal a fiúval, aki talán már az első napom óta tetszik nekem. Bár ezt nem is nagyon titkoltam. 

Persze nem akartam én soha túlságosan is rámenős lenni, épp ezért nem is közelítettem meg. Messziről figyeltem és mindig is arról álmodoztam, bár odajönne hozzám, és mikor ez megtörtént, azt hittem megőrültem. Annyira boldog voltam, hogy azt hittem a hevesen verő szívem kiszakad a helyéről, mégis nyugodtságot próbáltam mutatni felé. Nem akartam idő előtt elijeszteni, mivel tudtam, nem meleg. 

Féltem, hogy nem akar majd velem barátkozni, de végülis mellettem maradt. Ez azt jelenti, hogy mégis meleg? Vagy csak barátként gondol rám? Szeretnék erről beszélni vele, de túlságosan is félek. Gyáva vagyok...

Ezek mellett szörnyű álmok is gyötörnek, bár sosem emlékszem rájuk, miután felébredek. Szerencsére ezek ritkák, alig történik meg párszor, mégis annyira élénknek érzem őket, mintha tényleg megtörténne. 

Az egyik este az álomból felébredve valami oknál fogva kiugrottam az ágyból és átakartam menni, Jungkookhoz. Mikor már a cipőmet vettem volna fel, akkor észleltem fel és egyáltalán nemértettem a dolgot. Miért akartam én átmenni hozzá? Emlékeztem, hogy valami nagyon fontos dolgot akartam mondani neki, de elfelejtettem. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is el. Utána pedig megmaradt a szörnyű érzés, mikor tudod, hogy tenned kellett volna valamit, mégsem jut eszedbe micsodát. 

Ma reggel is ez történt. Felébredtem, Jungkook karjához kaptam, hogy felébreszthessem, de ekkor hirtelen ledermedtem. Mi a fenét csinálok? Teljes képzavar. Ott ültem az ágyban, legalább félóráig, azon agyalva, mit is felejtetettem el már megint. Ilyenkor nagyon megijedek...hiszen ezek a dolgok nem véletlenül történek meg velem, nem hiába akarom minden alkalommal felébreszteni, Jungkook-ot. Valamit tudnia kell, valami olyat, ami fontos. 

Mégsem emlékszem rá mi is az. 

-Nagyon elbambultál. - Érzem meg szívem választotta fiú kezét vállamon, amire lassan felé is fordulok. 

-Csak egy picit. - Mosolygok rá és visszafordulok a kis tóhoz, ahol a kacsák úszkálnak. 

Elmentünk enni, most pedig itt ülünk és randizunk. Bár szerintem a randi részt, csak én képzelem bele. A barátok is szoktak ilyeneket csinálni. 

-Min gondolkodtál? 

-Azon, milyen helyes vagy. - Kacéran elvigyorodok, direkt nem nézve rá, élvezve minden figyelmét. 

-Köszi? - Nevet fel édesen, amitől a szívem olvadozni kezd. 

Igazat megvallva, szeretnék kiszakadni a barátzónából, de nem akarok túlságosan is rámenős lenni. Nem tudom mit gondol rólam, főleg a pletykák után, amik terjengenek rólam. Félek, hogy elhiszi őket és egy olcsó ribancnak fog nézni. 

Az első hetem az iskolában tökéletes volt, rengettek barátot szereztem és mindenki olyan kedves volt. Utána megjelent, Ő. Az a srác az előző sulimból, aki újra terjeszteni kezdte azt a hülye pletykát, ami miatt a másik sulimban is sokat piszkáltak. Én soha nem bántottam senkit, nem másztam rá senkire sem, nem vagyok olyan, mégis az emberek elhitték ezt rólam. 

Egyetlen egy párom volt és az sem volt valami kedves velem, nem is szerettem őt. Szerintem még ő sem szerettet engem. Muszájból voltunk együtt, vagyis én azért voltam mellette, nem azért mert annyira odalettem volna a társaságáért. Ő kezdte el a pletykát, mások pedig folytatták. Élvezetét lelte abban, hogy szenvedni látott.