Destiny /Vkook/ ~Befejezett~

3.

Levegőt kapkodva ülök fel az ágyban, csurom vizes hajamba túrva. Többször is végig kell néznem a szobán, hogy biztos legyek benne: Ez csak egy álom volt. 

Az időre pillantok, amin fél hatot mutat. Már megint nem tudtam aludni két óránál hosszabb ideig. Sóhajtva nyúlok az éjjeliszekrényen lévő cigaretta dobozához, abból kihalászva egy szálat. Ajkaim közé is fogadom, míg könnyed mozdulattal meg is gyújtom. 

Mélyen tüdőzöm be a füstöt, majd engem ki ajkaimon keresztül. Marja a torkomat a méreg, mégis megnyugvást hoz a belsőmben. Nem tudom meddig mehet ez így  tovább. Belefogok őrülni. 

Nem segített sokat az a beszélgetés azzal a fiúval, lehet még rosszabbat is tett. Azóta furcsább lett az álom, sokkal valóságosabb, mintha tényleg ott lennék minden egyes alkalomnál. Közel mehetek hozzá, sőt végig nézelődhetek a folyosón, de nem érinthetem meg őt. Nem figyelmeztethetem, nem csinálhatok vele semmit sem. 

És ennél szörnyűbb nincs is. 

Arra gondoltam, hogy ha minden igaz, és ténylegesen él az álmom főszereplője, akkor egy idő után tényleg vége szakad majd az álmomnak. Hisz a fiú meghal, onnantól kezdve már nem marad semmi. 

Szőrnyű ez a gondolat, tudom jól...de nem tehetek róla. Annyira belefáradtam már mindenben, már az öngyilkosság is eszembe jutott ezekben a szörnyű hónapokban. Már egyszer meg is próbáltam felvágni az ereimet...de végül megijedtem. Félő, egy idő után már nem fogok félni és megteszem. Elveszem a saját életemet. 

Nincs remény, nem tudni, mikor hal meg a fiú, mikor ér végett az én szenvedésem is. Mi van, akkor ha évek múlva történik csak meg? Nem bírnám addig...tejesen elvesznék. 

Persze ott van a másik opció is: Mentsük meg a fiút, nevű fedőterv. 

Ez nagyon szép és jó, talán meg is menthetek egy életet, de itt jön a buktató. Hogyan kéne ezt kiviteleznem? Nem mehetek oda hozzá és vághatom az arcába a bizonyos tényt, miszerint nem nagypapi korában fog elhunyni. Őrültnek hinne, megijedne, nem engedne többé a közelébe. 

Össze kell vele barátkoznom, ami szintén necces. Nem vagyok túl barátságos kedvemben. Még Namjoont is nehezen bírom elviselni magam mellett, akkor még azt a bosszantó szőkét?  Lehetetlenek tűnik...de muszáj vagyok tenni valamit. Nem várhatok tovább, ideje lépnem. 

Elnyomva a csikket megyek a fürdőbe elintézni a reggeli dolgokat, majd mikor végzek magamra kapok pár ruhát. Nem essek túlzásba, egy fehér pólónál és egy fekete gatyánál kimerül a kreativitásom. Pedig régen éltem, haltam a divatért. Vicces belegondolni mennyit tesz, pár hónapnyi kialvatlanság és stressz. 

Annyit baszakodok, hogy már fél nyolcat üt az óra, ami kicsit sem lep meg. Olyan lassan mozgok, hogy még egy teknős is leelőzne. Esküszöm, mintha mindig másnapos lennék. 

Elhagyom az otthonomat, lassan baktatva az iskolába. Nem lakok messze, így elég hamar megérkezem. Újabb cigire gyújtok rá, szemeimmel ragadozóként keresve azt az átkozott fiút. Ma elkapom és beszélek vele, megpróbálkozok összebarátkozni vele, ami talán nem is lesz olyan nehéz. Az első beszélgetésünknél észrevettem, hogy nagyon szimpatikus vagyok neki. Talán...tetszem is neki. 

Undorító, undorító, okádás az egész. 

Talán a cigim felénél tarthattam, mikor megéreztem egy kezet az oldalamnál, vagyis pár ujjat, amik belém nyomottak. Megugrottam a hirtelen érzéstől, miközben az ismeretlen felé fordultam. Egy mosolygós szőkével találtam szemben magam, amire én is elmosolyodtam. Még keresnem se kellett, ő maga talált rám.