Horror!!! (Jikook fanfiction)

Viszlát barátaim

Lassan vezetem tekintetem az engem megragadó dologra, ami kibaszottúl egy kéz , majd a tulajdonosára ....
Baszki, baszki, baszki.

Ez egy gyerek , sötét és beesett íjesztő szemekkel,az egész teste fekete,
véres a fejje, sőt a többi testrészét is vér borítja.

Szemeim hatalmasra tágulnak és olyannyira kieresztem a hangom, hogy megfájdul a torkom.
De a szellemnek ez nem tetszik és lekever egy pofont, amitől elrepülök és falnak ütközöm.

A sokk és a félelem miatt elhallkulok és Istenhez kivánkozok. Vegyél a neked dolgozó angyalok szárnya alá és védj meg.

"Fogd már be a pofádat, mert felvered a többieket, bár már a fogyatékos barátaiddal együtt mindenkit felbasztatok"

A szellemnek egyáltalán nincs rémisztő hangja, csak egy gyerek hangja, de nagyon rémisztő fejjel.
Nem merek ránézni se.

"Pedig az egyik kölyök segíteni akart elzavarni, de szartok ti ránk"

Basszus basszus basszus , tudtam, hogy valami nem akarja, hogy bejöjjünk , miért , miért kelett bele mennem.
Haza akarok menni.

"Ne rinyálj, mert hallom a hangod.
És ne legyél már ennyire puha pöcs , mert kitépem a szíved"

Ne , ne legyek betojva, de azért fenyeget, hogy kitépi a szívem, hát kössz, hogy megkönnyebbíted.

-légyszi engedj el én..én . El sem akartam jönni, de a többiek rávettek.
Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.
Sajnálom, sajnálom- próbálom menteni magam , hátha nem öl meg , még azt se bánnam, ha össze szarnám magam, csak hagyja meg az életem.
Remegve , fejemet fogva próbálok védelmet biztosítani magamnak.
Elbújni előle.

"Nem.
Te tudtad , hogy létezünk, mégis belementél, hogy eljössz , holmi kis ajándékért cserébe.
Az emberek még mindig szánalmasak és kapzsik "

-mi? Honnan tudod?- kapom rá tekintetem.

" Látok mindent, ha rád nézek"

Mosolyodik el , fültől fülig érő szájjal.
Hát most kurvára az ájulás szélén állok. Még a hányinger is kerülget.

-engedj el kérlek, többet nem jövünk ide és nem zaklatunk, csak , csak hagyd meg az életem, az életünket- nézek rá szomorúan, bár még mindig nehezemre esik látni az arcát.
Fejét oldalra döntve természetellenes pózban vizslat. Bassza meg ez kitörte a nyakát.
Így gondolkodik?

"Nem. Valamiért te látsz minket , amire eddig nem volt példa, bár nem is járnak erre normális emberek.
Hihihi"

Röhög eléggé rémisztően, de minek mondom el százszor , így csak sok lesz a szóismétlés. A lényeg egy rémisztő házhoz , rémisztő lények is járnak.

-akkor mit akarsz?-lepődök meg.

" Úgy gondolod, hogy a szellemek nem rosszak csak szeretnék megtalálni azt a dolgot amitől békére lelhetnek."

Bólintok miszerint igen , így hiszem.

"Igazad van"

Mosolyodik el újra, és felém közeledik.
Lassan jár , gondolom direkt, hogy még jobban megijesszen , még fejét is jobbra, ballra, előre, hátra ropogtatja.....

Nem, kibaszottul nem ijezget, hanem a kivégzésemre készűl.

Csak azt bánom, hogy anyáéktól nem tudtam elbúcsuzni és bármennyire is utálom a többieket ezek után, meg szeretném ölelni őket utoljára, és Jungkooknak elmondani, hogy ő az első és utolsó szerelmem.

Kezét felém nyújtja , én pedig tudom , hogy most drámaian fel kell sikoltanom.
Elkapja torkom és erősen el kezd folytogatni.
Könnyeimtől elmosódik a fiú és levegőm is kezd fogyni.
Minden érzékem eltompúl és magával ragad a sötétség.

"Segíts"