~A nyúl mentett meg~ |Vkook|◆️✓️◆️

◆️Negyedik rész◆️

Megtörtént. Azon a napon, verték meg először  Kim Taehyungot. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban ez megtörtént többször is. A nyarat, a nyuszival, nagymamájánál töltötte. Nyár végén, kapott az idős hölgytől egy borítékot.

- Ezt csak akkor nyithatod ki, ha már tényleg nem bírod egyedül. Ha szükséged van egy barátra, esetleg egy párra, - itt rákacsintott a fiúra - aki megvéd. - ő volt Jungkookon kívül az egyetlen, akivel Taehyung megosztotta a dolgait.

- Nem nagyon értem. - vakarta meg tarkóját Taehyung.

- Nem is kell. Majd megérted. Az a lényeg, hogy akkor nyisd ki, ha már nem bírod egyedül. - mosolygott.

Taehyungnak pár órára rá, haza kellett mennie, mert pár nap múlva, kezdődik az iskola. Kezdődnek a piszkálódások, néha napján verések.
Hazaérve, kipakolt bőröndjeiből, lefürdött, elővette szeretett matricákkal teliragasztott laptopját és a nap hátra levő részében filmet nézett és még hasonló elfoglaltságokat csinált.

Elérkezett a nap. Szeptember egy. Évnyitó. Taehyung tizenegyedik osztályos első napja. Már most egy páran fellökték a folyosón. Lassan teltek a hónapok, elvették a táskáját, órákon dobálták, vagy papírfecniket küldtek neki fenyegető vagy sértő üzenetekkel. Bezárták a fiú mosdóba, rendszeressé váltak a pénteki verések és még sok hasonló "jóság". 

Elérkezett a téli szünet, ami Taehyung esetében három ünnepből állt. Karácsony, szülinap és Új év.

Tae a családjával töltötte az egész téliszünetet. Karácsonyra kapott pár új ruhát, születésnapjára pénzt kapott. Az új évet egyedül kellett töltenie, vagyis Jungkookkal, mert szüleit meghívták a régi ismerőseik egy kisebb összejövetelre, testvére nincs, nagymamája meg már haza utazott Taehyung szülinapján. Igazából nem annyira bánta, hiszen szeretett egyedül lenni. Éjfélkor felbontotta a pezsgőt, amit szülei hagytak neki, ivott egy pohárral belőle, azt is csak azért, mert ilyenkor szokás.

A maradék pár napban otthon volt a nyuszival és gondolkozott. Azon, hogy mégis 'mi lehet a nagymamájától kapott borítékban, hogy csak akkor nyithatja ki, ha már nem bírja egyedül?' Nagyon kíváncsi volt, és már közel állt hozzá, hogy kinyitja, de szerencséjére édesanyja akkor kopogott be szobája ajtaján, így észhez tért. Beengedte anyját, aki zokogva ült le a fiú ágyára. Úgy gondolta, inkább nem kérdez semmit, majd elmondja úgyis, inkább csak leült mellé és nyugtatásképpen átölelte őt.