213

1. fejezet

A pezsgősdugó hatalmasat durranva szökkent a magasba, a zöld üveg szájából hevesen tört elő a hideg alkohol. Mindezt jókedvű női kacajok és sikoltások kísérték, amikre a zsúfolt bárban senki sem figyelt fel, kivéve azokat az amúgy is vizslató tekinteteket, amelyek az emelvényen mulató öt lányra pillantottak néha-néha.

– Hát akkor igyunk Meganre, akinek ez az utolsó facéron töltött éjszakája! – kiáltotta el magát a mindig csinos, szőke lány, Anita.

– Igyunk! – harsant fel az egyszerű mondat, amit koccintás követett, majd egy-egy hangos korty.

– Nem hiszem el, hogy holnap férjhez megyek – törölgette meg nedvesedő szemeit a menyasszony.

– Én meg nem hiszem el, hogy nem kértél sztripperfiút... – motyogta jókedvűen a csapat harmadik tagja, egyben a legidősebb, a tüzes temperamentumú és frizurájú Meredith.

– Ó, nekem csak annyi kellett, hogy ti itt legyetek velem, lányok – mosolygott bájosan Megan.

– Egyértelmű volt, hogy itt leszünk, bár én már régen maradtam ébren tovább, mint tíz óra – nevetett a barátnők közül az, aki nem ivott alkoholt, mivel gömbölyödő pocakjában a gyermeke épp ma töltötte be a hetedik hónapot. – De azért igyekszem – tette hozzá.

A harsány lányok között csupán egy hallgatott. Juliette Moretti volt az, aki összetartotta az öt barátnőből álló csapatot már lassan tíz éve, de ezzel együtt ő maradt az egyetlen szingli is közöttük. Hiába, a húszas esztendőknek lassan vége, most már ő is huszonkilenc éves múlt, mindenki szépen lassan megállapodik. Mindez elkezdődött Veronicával, akinek az első porontya már útban volt, folytatódott Megannel, aztán Anita kezét kérte meg a bróker barátja.

– Mi a baj, Juls? – ragadta meg a lány karját a menyasszony. – Látom, hogy mindjárt eltörik a mécses.

– Nem, nem, semmi – rázta meg kicsi, bájos fejét az aprócska lány –, csak olyan furcsa ez az egész... mármint...

– Mi sem leszünk fiatalabbak, szivi – nevetett a hosszúcombú szőkeség. – Inkább neked is fognod kéne magadnak egy palit.

– Ugyan! – vihogott kínosan Moretti. – Hiszen nem én vagyok az egyetlen, akinek még nem kötötték be a fejét. Oké, ti már megértetek egy házasságra, de Meredith és én... – pillantott azúr zöld szemével a negyvenes évei elejét verdeső nőre, majd lefagyott az arcáról a mosoly.

A bárban uralkodó hangzavar egy pillanatra elcsendesedett, az alkohol sűrű, szúrós szaga fojtogatva lebegett a levegőben, amint Meredith felemelte csontos kezét, a gyűrűsujja körül pedig egy, még sohasem látott, de ököl nagyságú gyémánt csillogott. Julia szíve kihagyott egyet a látványra. Kissé kesernyés mosoly ült ki duzzadt ajkaira, próbálta az öröm minden mozdulatát imitálni, de legbelül teljesen összetört.

Az elmúlt évek során ugyan neki volt a legtöbb barátja, azonban egyik sem bizonyult túlságosan tartósnak. Az idő pedig repült, és észre sem vette, hogy hiába a sok múló fellángolás, ha végül nem lesz belőle szerelem. De mindez eddig nem volt gond, mivel Meredith-szel meg tudta beszélni a szingli élet gondját-baját, hisz úgy tűnt, mintha nagyszájú barátnőjének nem is lett volna senkije. A férfi folyton utazott, valójában még egyikőjük sem találkozott vele, tehát a pasas személyét teljes homály lengte körül, csak a vörös démon ismerte. Viszont most, ezzel a hatalmas ékkővel az egész kapcsolat valósággá vált. Ezentúl nem viselkedhetett úgy vele, mintha ő is egyedül lenne, mert az ékszer folyton a szemébe csillogna. Juliette Moretti most valóban egyedül maradt.