213

2. fejezet

Juliette remegő térdekkel lépkedett közelebb a székhez, amit túlságosan is közelinek érzett a férfihoz. Valami megmagyarázhatatlan aura lengte körbe a Firewood motors főnökét. Tekintetéből egyszerre sugárzott az undor, de valami furcsa, ősi ösztön is lappangott benne. Mindenesetre szikár arckifejezése és hidegen ragyogó, kék szeme meg se rebbent, amikor a nő leült a neki kijelölt helyre. Egyfolytában őt bámulta.

– Szóval, Moretti – kezdett bele a mondandójába Nick, miközben elnyomta cigarettáját és kényelmesen hátradőlt karosszékében –, őszintén csodálkozom rajta, hogy csak most jutottunk el idáig – mosolyodott el kissé gúnyosan. – Mi szél fújta erre?

– Szerintem mindketten tudjuk, nem fogom feleslegesen járatni a számat – mondta Julia monoton hanglejtéssel, és hallgatta, ahogy mögötte a nagydarab munkás becsukja az ajtót. Kettesben maradtak.

– Pedig ez tűnt a hobbijának.

– Én pedig most sem csalódtam a mérhetetlen arroganciájában, Mr. Firewood.

Csalfa ajakrándítás volt a válasz a műhelytulaj részéről, majd izmos karjait összefonta dobszerű mellkasa előtt.

– Akkor hadd halljam.

– Csinálja meg a rendelésem!

– Nem – válaszolta egyszerűen, amire Juls álla azonnal leesett.

– Miért nem?! – csapott felpattanva az asztalra, Nicknek pedig nehezére esett, hogy ettől ne röhögje el magát rögtön. Egy ilyen apró teremtés, aki követelőzik, kicsit olyan látványt nyújtott, mint egy hisztis tizenhárom éves.

– Mert nem és kész. Eddig nem tűnt fel? Én válogatom ki, hogy melyik rendelést csináljuk meg, és melyiket nem. Az önét nem fogjuk. Fogadja el, és kérem, üljön le, még mielőtt én magam kötözöm oda a székhez! – adta ki egyértelműen az utasításokat a férfi, akinek szőke tincsei olyan hosszúak voltak, hogy abba tökéletesen bele lehessen markolni.

– Nem! – kiáltott fel Julia, amire vérfagyasztóan higgadt, de ijesztő pillantás volt a válasz.

– Üljön... le! – tagolta jéghidegen Nick, a nő pedig jobbnak látta teljesíteni a kérést. – Látja, nem is olyan hülye maga, mint amilyennek elsőre látszik.

– Mindig ilyen bunkó az ügyfeleivel? Csodálom, hogy egyáltalán még vannak.

– Gyakorlatilag most ön is előttem térdepel.

Juliette ajka válaszra nyílt, de semmi frappáns nem jutott az eszébe.

– Na, ugye? – artikulált győzelemittasan a férfi. – Idejött meggyőzni, de úgy viselkedik, mint egy hisztis kislány, bár az azért láthatóan már elég régen volt, Moretti. – Miközben beszélt, gúnyosan ráncolta az orrát. – Igazán nincs időm az olyan nőkre, akik nem értik a visszautasítást. Lefogadom, hogy az ágyban sincs minden rendben, senki se szereti az akaratos libákat. Ön pedig az, Moretti – könyökölt kegyetlenül közelebb a pincérnőhöz Nick. – Egy ostoba, meggondolatlan picsa. Sajnálom, de ebből a közeljövőben nem lesz házasság – jelentette ki széttárt karokkal, nem is tudva, hogy a megrendelője leggyengébb pontjára tapintott rá.

Mivel Juliette eddig végtelenül temperamentumosnak bizonyult, Nick azt hitte, hogy erre a kijelentésre a nő majd kiborul, ráborítja az asztalt vagy hasonlók. De nem így történt. Juliette bájos, gömbölyded arcára keserédes mosoly ült ki, azúr szeme elvizesedett, de a cseppeket nem hagyta végiggördülni elsápadt bőrén. Kezeire pillantva azonban nyilvánvalóvá vált, hogy itt többről volt szó, mint egyszerű megbántás. Szépen manikűrözött körmei a tenyere gyenge húsába vájtak, újra és újra érintetlen milliméter felé marva. Firewood már majdnem megszólalt, amikor tekintetébe egy legalább olyan hideg fúródott, mint a sajátja.