Ez nem én vagyok! [Szüneteltetve]

●Na ne...●

•3•

Miután elkezdődött az óra, az osztályfőnökünk bejött a terembe, és bejelentette, hogy új osztálytársunk lesz. Lilien odahajolt hozzám, és a fülembe súgta, hogy nagyon szeretné ha lány lenne, mert legalább egálban lennének a fiúk a lányokkal. De pechére egy fiú jött. Olyan 192cm magas, barna haj, zöld szemek... igazi romantikus filmbe illő jelenet volt. Igazat megvallva... felcsillant a szemem... de ez még semmi... mert utána beállított Daniel, hogy elkellene vele mennem, mivel valami probléma adódott a papírokkal... Na ez betett teljesen hogy miért kell épp most mennem amikor megjelent a hercegem. De mivel nem volt más választásom, elkellett mennem... Végigsétáltunk a folyosón, lépcsőztünk egy nagyot, majd amikor ott voltunk a dök teremnél, kinyitotta nekem az ajtót, de amikor beértem, valami gyönyörű látvány fogadott. Óriási virágok, koszorúk, minden ami elmehetne egy karneválra is. Majd feltett egy nagy kérdést, amit nem néztem volna ki belőle.
- Szóval, hamár itt vagyunk, akkor szerinted ezek megfelelnek az iskolánk 50. Jubileumi ünnepségére? Holnap tartanánk, de lehet hogy csúszik az időpont.
- Nem a papírok miatt kellett jönnöm? -kérdeztem a kérdően nézve rá összekulcsolt kézzel.
- Nem. Ezek miatt. Nem tudom hogy az igazgatóság mit szólna ezekhez a csokrokhoz, neked meg az édesanyád virágos, úgyhogy azt gondoltam te tudnál segíteni nekem. Sajnálom ha becsaptalak..
- Egy. Anyum otthagyta azt a munkát. Már vagy 10 éve. Kettő. Nagyon szépek. Három, nem éri meg hazudni. Inkább megcsókolnék bárkit, mint hogy hazudozzak a azüleimnek. Bár amit nem mondok el nekik az nem hazugság. Ugye?
- Nem. Nem az. Szóval csak úgy lesmárolnál valakit hogy ne hazudj? Őrült vagy. De tetszik. - mosolygott rám, majd az asztalához ment és összeírt dolgokat egy A5-ös papírra, majd mondta hogy akkor végeztünk, és megkérdeztem hogy lennék-e a Virágok éjszakaján a partnere. Nem mondtam rá semmit. Inkább csendben maradtam, és végiggindoltam hogy mi lenne jó ötlet, de abban maradtunk hogy megtáljuk, ha eljövök, akkor lehetünk, de ha meggondolnám magam, akkor meg így járt. Igazából nem érdekelt ez az egész. Hisz csak egy fél éve vagyok itt lassan. Nem tudom hogy mikor milyen ünnepséget tartanak. De úgy gondoltam, hogy inkább maradok otthon, mint egy olyan diák, aki inkább tanul mint hogy random emberekkel találkozzon, igyon, füvezzen. Ezzel én így vagyok.

Irodalom órán rezgett a telóm. Már megint az idegen írt. Bár a amit reggel írt azt sem olvastam el. Örülnék neki ha elvenné valaki a telóját és nem tudna írni...

Szellemke: Nem mondod hogy a suli dökelnökével lógtál? Uhhh. Vajon mit csináltatok együtt? Annyira kíváncsi vagyok. Mesélj kedvesem!

Szellemke: Ugye tudod hogy nem érdekled őt? Nem leszel vele szinte soha. Nem érdemel meg. Te jobbat érdemelsz. Vagy lesüllyedsz a szintjére. Ami rossz lenne..

Szellemke: Miért nem írsz? Talán megbántottalak? Ugye tudod hogy szeretlek?

Világ legszebb lánya: Nem. Nem tudom. Órán ülök. Hagyj tanulni.

Világ legszebb lánya: Jó lenne, ha elfednéd magad. Mert így lefoglak tiltani. Jobb ha elmondasz magadról mindent mert mindjárt itt a félév és a nagydogák.

Világ legszebb lánya: Úgyhogy.. szia

Szellemke: Ne hagyj itt...

Szellemke: Kérlek.

Szellemke: Ha eljössz Sarah bulijába akkor ott találkozhatunk. Ígérem.

Világ legszebb lánya: Akkor ott elmondod hogy ki vagy? Na végre...

Világ legszebb lánya: Már azt hittem, hogy sosem tudom meg hogy, hogy ki is vagy valójában.

Világ legszebb lánya: Akkor ott találkozunk.

Szellemke: Rendben.

Igazából most mindenki biztos arra tippel, hogy most jön a happy end.. - na persze... Most kapaszkodjon meg az olvasó, mert ez lehet fájni fog... de majdnem egy hónap szorongás után rájöttem, hogy az a sok rajz, azok az érzések mind, mind, teljesen igaz, és rájöttem, hogy magamat nyíltan nevezhetem Bi-nek.. mert az vagyok. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy most majd mindenki be fog támadni, hogy hogyan lehetek EZ, most majd várhatom a miért kérdéseket, de válaszolok rájuk nyíltan, felemelt fejjel..

Mire eltelt pár hét és épp péntek lett, ami azt jelentette hogy eme nap végén lesz a suli legmenőbb csajának a sulibulija, - mert azt kell- és lehet találkozhatok a titokzatos szereplővel, aki lehet majd életem, hogy életem egyik "kulcsa" lesz, aki megnyit a nagyvilág előtt, és belátom, hogy ami velem történik, hogy az full normális, és hogy nem kell egy sötét szobában, a gitáromat szerelem, mert ott van kint egy olyan világ ahol már várnak rám, és hogy ideje hajat mosnom, és kilépnem a fényre.

Huh.. kicsit belementem más témába, de jobb most tisztázni az életre nézve minthogy máskor esetleg nagyobb "káosz" legyen belőle...

Péntek délután van. Nincs suli, mivel mindenki az ünnepségre készül. Otthon sincs senki, mivel szokás szerint mindenki dolgozik, a húgom, Mia pedig suliban, mivel neki nincs olyan szerencsés napja mint nekem. Az üres órákat zenéléssel és zenehallgatással töltöttem, mivel már kész volt a ruhám. Egy térdigérő fekete szoknya, sötétkék virágokkal borított fehér blúz. Ez volt a kedvenc ruhám. Viszont alig hordtam. Nem volt rá alkalmam, hogy felvegyem, egészen mostanáig. Nagyjából két órám maradt még, mikor csengett a telefon. A képernyőre az volt ráírva hogy ismeretlen szám. Gondoltam valaki talán a suliból hív, vagy esetleg anyu, vagy egy olyan személy akinek igen fontos lehetett hogy épp most felhívjon amikor nagyon ráérős kedvemben vagyok.
Felvettem a telefont, és illedelmesen beleszóltam.
- Jó napot kívánok. Emily Flurrich vagyok. Mit óhajt? - kérdeztem mit sem tudva hogy ki van a vonal másik oldalán.
- Szia Emily! - mintha Daniel hangját hallanám. Kicsit recsegett a vonal, nem igen tudtam kivenni a hangból, hogy ki lehet az.- Mivel nagyjából az én szervezésem alatt lesz az ünnepség ezért nekem hamarabb kell odaéenem. Eljössz velem olyan egy óra múlva a suliba, vagy inkább oda jönnél és akkor kezdéskor találkozzunk? -ebből mindjárt tudtam hogy ki hívott. A suli egyik legcukibb és leghelyesebb sráca. Mindjárt igen mondtam hogy egy óra múlva akkor találkozunk, és értem jön. Egyből elkezdtem öltözködni, de előbb felhívtam Lilient, hogy mikor jön majd. De azt mondta, hogy nem biztos hogy jön, mivel állítólag nem érzi jól magát. Nem kérlelketem hogy jöjjön. Inkább csak egy sajnálomot vágtam hozzá, meg hogy gyógyulgasson. Igazán sajnálom hogy nem jött, de lehet hogy most így többet tudok Daniel oldalán tölteni.

Kis idő alatt kicsíptem magam, és vártam hogy jöjjön valaki értem, aki lehetőleg a partnerem lesz egészen a táncok végéig. Most mondanám, hogy igazán szerelmes vagyok Danielbe... de nem tudom tisztán, mivel nem tudom, hogy mit nevezhetnék szerelemnek...

Olyan tíz perc elteltével megszólal a telefon, hogy nemsokára itt vagyok, és mivel olyan óra múlva kell majd mennünk a suliba, addig lehetnénk együtt egy kicsit. Beleegyeztem, csak nem gondoltam bele a következményeibe...

Na hát itt van a harmadik rész is. Sajnálom hogy késtem csak adódtak kisebb problémák illetve programok amiket nem akartam lemondani. Így csak most tudom nektek küldeni ezt a részt is.

A kövibe lehet lesz kis huncutság, de még nem vagyok benne biztos. Írjátok meg kommentben, hogy legyen e, és ha szeretnétek, akkor mennyire legyen részletgazdag.

Jó olvasgatást. Puszika