Ez nem én vagyok! [Szüneteltetve]

●upsz...●

•5•

Visszamentünk a fürdőbe, hogy a maradék sebet még lekezeljem. Megkínáltam anyum meggyes sütijéből, amit el is fogadott, majd leültünk a tv elé és megettük pár rész között, majd visszaindultam a fürdőbe gyorsan betenni egy mosást.
- Akkor mire gondoltál, mit is csináljunk?- kérdezte Daniel felém fordulva.
- Igazából semmire. De ha neked van ötleted, akkor meghallgatlak. Viszont, megvan pendrive-on a kedvenc sorozatunk új évedja. Ha gondolod akkor megnézhetjük. -mondtam miközben kiakartam mosni a piszkos ronygokat.
- Nekem lenne..- és szorosan hozzányomta magát, éreztem a lehelletét, iszonyat forró testét és puha ajkait, ahogy a nyakamhoz közeledett. Tudtam mi lesz ennek a vége. De mi van akkor ha valaki haza jön?! Nem láthatja meg, hogy én meg egy fiú... kirázott a higed a gondolattól. Úgy gondoltam, hogy egy heves csókolózás nekem se árt, és vigyázok rá, hogy ne legyen ennek nagyobb galibája.
Megfogta a derekam, átfordított magához majd odahajolt hozzám, és halkan megkérdezte, hogy szabad e, erre én szinte választ sem adtam, testem magámtól megmozdult, és ajkaink óvatosan összeértek. Megszünt a külvilág, úgy éreztem csak lebegünk egymással. Arcát óvatosan megfogtam majd kezeim lecsúsztak a vállára. Ő végig a derekamat fogta, majd lassan elkezdte felfedezni a testem érzékenyebb részeit. Tagadni akartam, hogy jól esik miközben lágyan megérint. Elkezdte a fenekemet markolászni. Erre a mozdulatára éreztem, hogy a fejem bíbor vörös lesz. Nem tudtam, hogy mit csináljak a kezemmel, nem tudtam mozogni sem, mert rámozdult a nyakamra, és apró csókokat adott, amelyekre egy hallkabb nyögés hagyta el a számat. Meglepetésemre gyorsan elhallgattam, hogy ilyet többet ne halljon, de ő csak folytatta a bőröm ajándékozását.
-Ne folytsd el a hangod, szeretnélek hallani. - suttogta a fülembe, mire az egész testem belebizsergett.
Egyszercsak a kezét a pólóm alatt érzem. A jó érzéséseim elmúlnak, és aggodalom veszi át; mi van akkor ha valaki esetleg hazajön, nem szabad, hogy megtudja bárki is, hogy mi van köztünk. Neki nyomott a szekrénysornak, közben újjával köröket rajzolt a hasamra, így haladt felljebb a melltartómig. A nyakamra hajolt, és továbbra is csókokkal ajándékozta. A pillanat hevében ellöktem magamtól. Tudom, ha ennél tovább megyünk, nem lesz jó vége.
-Sajnálom, de félek.. és még nem lehet- suttogtam, és közben eltakartam a szám. Ziháltam mint az állat, de nem voltam egyedül. Danielre néztem, és csalódottságot láttam a szemeiben, de mégis mosolyra húzta a száját.
-Ugyan, semmi baj. Nem lett volna jó, ha tovább megyünk. Akkor, nézünk sorozatot? - igazította meg az ingét.
-Persze... - egyeztem bele, és előre mentem a nappaliba, és helyet foglaltam a kanapén. Daniel leül mellém és egy csókot akar adni az arcomra. Nem bírtam ki... - nekem ez nem megy!...- kétségbeesetten pattantam fel, és úgy néztem rá, mintha temetnének valakit.
-Mi nem megy? Mond el. Nem lesz semmi baj... - mondta, miközben átakart ölelni.
- Nekem nem megy... sajnálom.. de ez nem mehet így tovább.. - az első könnycseppek már megjelentek az arcomon. - nekem nem megy... inkább leszek öngyilkos, mint hogy bárki is megtudja mi is vagyok én...- arcom elé tettem a kezem, miközben szememből előtörtek a már nagyobb cseppek is. Szinte bőgtem. Az állított meg a nagyobb érzelemkitörésben, hogy matattak a zárban és valaki forgatta a kilincset. Megilyedtem. Haza jött volna már anya?!...
- Gyorsan menj fel a szobámba!- Riadtam rá Danielre. - Folyosó végén utolsó ajtó.
Odasétáltam az ajtóhoz, és mielőtt valaki kinyitná az ajtót én teszem meg.
A bejárati ajtó nyikorogva kinyílt, és egy negyvenes- ötvenes éveiben járható hölgy állt előtte. Egy kerek szemüveg volt rajta. Haja már őszülőben, de látható volt, hogy eredeti haja a szőke és a világosbarna között volt. Mintha ismerném. Biztos voltam benne, hogy már láttam valahol. Az ajtó mellett volt egy cipős szekrény. Rajta meg pár családi kép, és ez a hölgy is ott volt rajta, apám mellett.
- Drágám. Beengedsz? Nemsokára mennem kell Miácskáért!- szóval tényleg ide jött. És valószínűleg ha ő nem anya egyik testvére, akkor lehet apáé lesz.
- Kayia néni, te vagy az? Persze gyere be. Van anya finom sütijéből. - könnyeinet próbáltam visszatartani, hogy ne előtte keljen kiöntenem a lelkemet.
- Van itt valaki anygalkám? Vagy apádnak van új cipője?- a francba. Daniel cipőjét nem tettem eI. De mégsem hazudhatok. Hisz amúgy is rájönne.
- Igen. Itt van az egyik barátom. Fent van a szobámban. - mintha tudaton kívül mondtam volna ezeket...
- Akkor bizonyára rosszkor jöttem. De ha sietünk, már itt sem vagyok! - mosolygott rám a kedves asszony, miközben bejött a házba, bement a vendégszobába, és letette a viszonylag nagy bőröndjét. - menj fel nyugodtan a barátodhoz. Vagy akár jöjjön le ő, ha felöltözött. - kacsintott rám Kayia néni, és simogatta meg a vállamat. - Nem mondom el senkinek, hogy vendéged van.
Daniel hirtelen ott termett mellettem, úgy nézett ki, mintha a szalonból gurult volna ki. Félreértés ne történjék, nem gömbölyű testalakkal rendelkezett, csak eléggé kicsípte magát.
- Szép napot kívánok. Daniel Castillo. - nyújtotta a nénikém felé illedelmesen a kezét. Megtörtént aminek meg kellett. Mind a ketten jó benyomást keltettek egymásban.
Miután a nénikém úgy döntött, elmegy sétáltni, majd elmegy a húgomért az iskolába, addig meg magunkrahagy. Sejtettem hogy mire gondol. Kimagyarázni úgysem tudtam volna. Esélytelen volt ezt tisztázni. Úgyhogy belementem a kis játékába, vesztesként. Miután ismét ketten maradtunk a házban, hajszárítóval gyorsan megszárítottam a pólóját, és elakartam küldeni, hogy után a párnám újra befogadja kisebb mennyiségű könnyözönömet. Tudom, lehet kicsit gáz az amit csinálok. De nem tehetek mást. Nem tudom elmondani senkinek, hogy mi van bennem. Mert félek. Mindenkitől. Lehet kicsit depressziós is vagyok, pánikrohamokkal és érzelemkitörésekkel. Nem vagyok valami pozitív egyén. Az életem inkább fekete mint színes.
Úgyhogy fogtam magam, miután elküldtem kicsit fájó szívvel Danielt, felmentem a szobámba és bezárkóztam. Hallottam ahogy valaki ajtótnyit, hallottam a kis családom hangját, és azt hogy anya közli, hogy csinál vacsorát. Nekem se kellett több, bekapcsoltam egy eléggé szomorú zenét, és azt hallgattam, míg rám nem jött a sírhatnék.
Szinte már mindenki a vacsorához készült, mikor valaki kopogott az ajtómon. Nekem meg már majdnem mindenem könnyekben tocsogott.
- Szabad. - szóltam ki, mire egy magas, sudár úriember nyitotta ki az ajtót. Alig láttam hogy ki volt az. A szemem homályos volt. A szobában meg sötét. Ahogy bejött, Danielre emlékeztetett, ezért feláltam és ...

Ha tetszett ez a rész és várjátok a folytatást akkor írjátok meg kommentben, vagy jelezzétek egy csillaggal. Akinek van ötlete vagy óhaja sshaja, akkor azt is írjátok meg a komment szekcióba.
Olvassatok sokat, kellemes nyarat.
Puszi <3