Időutazás a vámpírnaplókba

18.A másik világ

Katie szemszöge:

Amióta visszajöttem nem sok idő telt el, de ott gondolom elég sok szerintem a lányom is annyi idős lehet most mint én. Azóta próbáltam mindenféle módon visszamenni és megnyitni az átjárót, de nem sikerült. A varázserőm megmaradt de nem nagyon használtam. Iskolába járok ugyanúgy, mint azelőtt, hogy átmentem az átjárón. Az érzelmeim zavarosak,viszont mindennél jobban szeretném már látni a lányomat. Valamelyik nap volt egy álmom, amiben benne volt a titokzatos alak és arra figyelmeztetett hogy a lányom eljön értem és visszamehetek. Nem tudom hogy ez mennyire igaz de eddig minden szava bevált szóval elkezdtem örülni. De vajon mi lesz velem, ha visszamentem mármint velem és Damonnal és Klaussal nem tudom. Ebben a kis időben volt időm gondolkodni és rájöttem hogy az érzelmeim nem a legstabilabbak. Nem tudom megtudnak e bocsátani nekem. Remélem igen. Ezen gondolkoztam miközben felszálltam a buszra hogy suliba menjek aminek igaz semmi értelme de mindegy. Amikor megláttam egy idegent felszállni a buszra és lehet hogy nem ismertem volna föl ha a naplóm nem lett volna a kezében, hiszen ő a lányom, gyönyörű szép és hasonlít rám, hiába tudtam hogy jön, az hogy itt áll előttem teljesen ledöbbentett, nagyon boldog vagyok, hogy végre láthatom ilyen nagyon, viszont szomorú is vagyok hogy nem lehettem mellette, miközben felnőtt, félek utálni fog ezért.

Tara szemszöge:

Most már megkereshetem anyát. Szóval elindultam a buszhoz majd pár perc múlva oda is értem. Nem tudom miért de tudtam hogy merre kell mennem. Majd gyors felszálltam a buszra hisz majdnem lekéstem és amikor felszálltam akkor megláttam anyát a buszon akinek szerintem először nem esett le hogy ki vagyok de a kezemben lévő naplójából felismert így odamentem hozzá. De nagyon furcsa és kínos volt a helyzet és fogalmam sem volt hogy mit mondjak, egész életemben erre vágytam, hogy személyesen is láthassam és most itt áll előttem, ez életem legszebb pillanata.

-Szia ide ülhetek? böktem ki nagy nehezen

-Persze,válaszolta anya majd mellé ültem

-Ismerős ez a napló? kérdeztem tőle nagy nehezen majd a kezébe vette és belenyitott.

-Igen ez az enyém tehát akkor tényleg te vagy az Tara, mondta könnyes szemmel

-Igen tényleg én vagyok az anya, mondtam ki ezeket a szavakat és nekem is elkezdtek potyogni a könnyeim

-Nem is tudod mennyire örülök most, szavakkal nem lehet körül írni, hogy mennyire boldog vagyok most, mondta nekem miközben megölelt

-Szóval akkor visszajössz velem igaz? kérdeztem tőle a kérdést amitől a legjobban féltem, remegő hanggal, hisz nem tudom mit csinálok, ha azt mondja hogy nem

-Persze hogy visszamegyek veled, válaszolt a kérdésemre mosolyogva

-Akkor megnyugodtam, mondtam neki fellélegezve az aggódó gondolataimból

-És mennyi idő telt el ott amíg én itt voltam? kérdezte anya

-19év, válaszoltam szomorúan

-Hát igen sajnos ez ilyen hisz itt csak pár nap telt el talán egy hét

-És már tudod hogy ki a titokzatos alak? kérdeztem anyát kíváncsian

-Nem még nem, fogalmam sincs, viszont nagyon szeretném tudni, és te?

-Én sem de már láttam, mert ő figyelmeztetett engem

-Ahogy engem is, viszont van egy olyan érzésem hogy hamarosan megtudjuk, de az csak akkor lesz ha ő is azt akarja, mert én rengeteget kutattam utána, de semmit sem találtam,viszont az biztos hogy a hatalma hatalmas,felelte anya