Időutazás a vámpírnaplókba

19. A visszatérés

Végre ez a nap is eljött és újra Mystic Fallsban vagyok, nagyon hiányzott már ez a hely, annyira megszerettem, meg persze az itteni embereket is, vagyis természetfeletti lényeket pontosabban fogalmazva. Természetesen nem így képzeltem el a visszatérést, hanem Tarával. Végre találkoztunk és amikor elkezdhetnék megismerni egymást, megint közbe szól valami, vagyis inkább valaki. Fogalmam sincs, hogy most mihez is kezdhetnék, nem nagyon tudok tisztán gondolkodni, de szerintem ez érthető is, viszont Bonnie segíthet, ezért meg kell őt keresnem és nem érdekel mit mondott Max, Bonniet akkor is be fogom avatni. Átmentem Bonniehoz, kopogtam az ajtón, de nem volt otthon, így inkább elvégeztem egy kereső bűbájt, aminek hála megtudtam hogy hol találom, viszont a vele való találkozást sem így képzeltem el, hiszen a Salvatoreknél volt, így kénytelen voltam oda menni. Kopogtam és hát amekkora szerencsém van Damon nyitott ajtót. Amikor meglátott eléggé meg volt döbbenve, persze ez természetes, hisz régóta nem láttuk egymást, majd amikor már láttam rajta, hogy magához tért a döbbenetből valamennyire, akkor bátorságot vettem és megszólaltam, bár nem igazán tudtam, hogy mit is mondhatnék.

-Szia Damon, nem is tudod milyen jó téged újra látni, sajnálom hogy ilyen váratlanul és hívatlanul jelentem meg, de sajnos nem volt más lehetőségem, tudom sok kérdésed lehet és amit tudok azt meg is fogom válaszolni, de most beszélnem kell Bonnieval, tudom hogy itt van.

Damon semmit sem reagált csak állt ott az ajtóban, ezért úgy döntöttem hogy bemegyek, majd amikor beljebb mentem mindenki ott volt, és mindenki sokkos állapotba került, amint megláttak, egyedül Bonnie volt az, aki amint meglátott egyből mosoly került az arcára és jött is volna oda hozzám megölelni, de Damon az útját állta, úgy hogy a vámpírsebességével elém állt, de csak fél méter távolság választott el minket egymástól.

-Ez most komoly? Azok után, hogy csak úgy leléptél, hogy képzelted azt hogy egyszer csak itt megjelensz, és jössz azzal a szöveggel, hogy sajnálod és majd válaszolsz a kérdéseimre, de most Bonnieval kell beszélned? Azt hiszed hogy így mennek a dolgok? Tudod te egyáltalán mennyi idő telt el azóta, hogy elköszönés nélkül elmentél Bonnieval? Ki tudja hol voltál és kivel, talán pont Klaussal voltál, azon sem lepődnek meg, de tudod mit Katie Secret ennyi volt, most már nem érzek irántad semmit.

Fejezte ki magát Damon, elég hangosan, szinte már üvöltve és mérgesen. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogja majd viselni őt a távozásom, de egyébként is nem voltunk együtt, ő Elenával volt, szóval nincs joga így üvöltenie velem. Vajon tényleg komolyan gondolja, hogy már nem érez irántam semmit? Egyáltalán ez most miért érdekel, legyen ha ő tovább lépett akkor én is azt fogom tenni, legalábbis úgy teszek mintha, de mindegy is hiszen a lényeg most Katie. Közben Damon leült a kanapéra egy pohár whyskivel a kezében.

Damon szemszöge:

Nem hiszem el, hogy végre Katie visszatért, már annyira vártam ezt a napot, de akkor is ez így túl hirtelen volt, ennyi idő után, és fogalmam nincs hogy hol lehetett, és miért jött vissza, mert biztos hogy nem miattam. Lehet hogy egy kicsit durva voltam vele, bár részben a féltékenység is beszélt belőlem Klaus miatt, de nagyon remélem, hogy Klaus nem tudja hogy hol volt, és azt is hogy nem vele volt. Hazudtam neki mert igen is érdekel és szeretem is őt, de egyszerűen ezt képtelen vagyok elmondani neki, hisz igazából nem a legszebben váltunk el, nem is voltunk együtt, neki meg valamilyen kapcsolata is van Klaussal, illetve itt van ez a Tarás dolog is, amit inkább hagyjunk, ki tudja lehet holnap már majd ő fog kopogtatni az ajtón, mindezek ellenére annyira jó érzés hogy Katie visszatért, bár már most érzem hogy minden össze fog zavarodni.

Katie szemszöge:

-Ezek szerint sikerült, de hol van Tara? kérdezte Bonnie, miközben átölelt