Rejtett Érzelmek

6 . f e j e z e t

Majdnem két hét telt el a vacsora óta, a majdnem csók óta. Ez alatt a két hét alatt sok időt töltöttem gondolkodással, ami valószínűleg teljesen értelmetlennek bizonyult.

Nem válaszoltam azonnal Liam üzenetére, ezért napokig azon rágódtam, hogy írjak-e neki vagy ne. Egy nap elteltével már kifejezetten kellemetlennek éreztem a választ, ezért úgy döntöttem, hogy nem reagálok semmit. Felmerülhet a kérdés, hogy mi miatt éreztem kellemetlenül magam. Butaságnak tűnik, de eljátszottam a gondolattal, hogy írok neki, de ő nem várja a választ, ezért hülyének fog nézni, mert megbánta, amit tett vagy mondott. Aztán ezt a gondolatot addig-addig szövögettem, míg a végére elment a kedvem az egésztől. Hozzáteszem, Liam sem írt.

Nem láttuk egymást azóta. Az egyetlen közös óránkon sem volt jelen múlt héten, így mindenféle kellemetlen találkozástól megkímélt engem.

Hiába nem találkoztam vele, a gondolataimban jelen volt. Majdnem minden éjjel vele álmodok, a majdnem csók jelenet újra és újra lejátszódik a fejemben. Van, amikor megtörténik a csók, de van, amikor ismét megszólal az az idegesítő hang, amit a telefonja adott ki. Valahol egyszer azt olvastam, hogy akivel álmodunk, az hiányzik nekünk. Mondjuk ez csak részben lehet igaz, mert amikor az ősellenségünkkel álmodunk, kétlem, hogy az ténylegesen hiányozna. Ebben az esetben egy rémálom kellős közepéből riadunk fel. Liam viszont nem az ősellenségem és az álmaim vele nagyon is jók, amiknek sosem várom a végét.

A hétvége után hazajöttem, de üres lakásba érkeztem, mert közben Veronica is elment meglátogatni a szüleit egy hétre, így a nagy beszélgetés elmaradt vele. Ahhoz, hogy eltereljem a gondolataimat, legalábbis, megpróbálkozzak vele, edzettem, futottam, amik arra a kevés időre hasznosak voltak, de utána megint eszembe jutott Liam.

Ma lesz az „Üzleti esetek" óránk és titkon reménykedem benne, hogy ott lesz. Addig szerencsére még van időm kitalálni, hogy mit fogok neki mondani.

Kinéztem az ablakomon és láttam, hogy az utcán mindenki siet valahova papírpohárral a kezében. Mivel viszonylag lazán voltak felöltözve az emberek, ezért arra következtettem, hogy kellemes idő lehet odakint.

A reggeli rutinom elvégzése után, a gardróbomban állva próbáltam kitalálni, hogy mit vegyek fel. Sportosan elegáns öltözéket szerettem volna, így egy kék-fehér csíkos blúzra esett a választásom, fehér nadrággal, amihez egy fehér sportcipőt vettem fel. A hajamat felfogtam lófarokba. A táskámba bepakoltam a szükséges dolgokat, majd a konyhába mentem.

Javában iszogattam a reggeli kávémat, amikor az ajtó előtt kulcszörgés csapta meg a fülemet. Mikor odakaptam a fejem, már nyílt az ajtó és Veronica alakja jelent meg, táskákkal megpakolva. Érdekes látványt nyújtott, emiatt elröhögtem magam, amint megláttam.

- Neked is szia – mondta gúnyosan, mire abbahagytam a nevetést, lepattantam a bárszékről és odasiettem hozzá, hogy segítsek neki.

- Minek vittél ennyi cuccot? – kérdeztem és letettem az egyik táskát a kanapéra.

- Nem vittem ennyit, inkább hoztam – dobott le egy táskát a földre, majd leült a kanapéra és feltette a lábát az előtte elhelyezkedő asztalra. – Huh, de elfáradtam – dőlt hátra.

- Hiszen reggel van – nevettem fel, majd én is leültem a mellé.

- De elfáradtam amíg cipeltem a cuccaimat – forgatta a szemét, majd rám nézett. – Meséld el a vacsorát – mondta izgatottan, mire bólintottam egyet és az elejétől elkezdtem mesélni az estét.

- Felmentünk a tetőre és ... – kezdtem.

- Hú, mit csináltatok a tetőn? – húzogatta kíváncsian a szemöldökét, amit figyelmen kívül hagytam.