- Hannah, te mit keresel itt? – kérdezett vissza, mire szólásra nyitottam a számat.
- Vacsorameghívást kaptunk a szüleimmel – mutattam az ajtó felé, mire Liam szemei nagyra nyíltak.
- Te vagy a ...? – kérdezte döbbenten, mire zavarodottan néztem rá, fogalmam nem volt arról, amiről beszélt.
- Öhm, nem tudom, hogy mire gondolsz, de jobb lenne, ha bemennénk – mondtam, majd hátat fordítva bementem a házba.
- Fiam, örülök, hogy ideértél – szólt Leo, amikor mögöttem meglátta Liamet. – Hadd mutassam be a fiamat, Liamet – fordult felém, majd a fiához – Liam, ő itt...
- Hannah – fejezte be mélyen a szemembe nézve az említett, mire Leo felvonta a szemöldökét.
- Ti ismeritek egymást?
- Futólag, egy egyetemre járunk – bólintottam, mire Liam ugyanígy tett.
- Remek – paskolta meg a fia hátát, miközben gyanúsan méregette őt. – Javaslom, hogy menjünk beljebb, kész a vacsora – mondta, majd ott hagyott minket.
- Ha már így összehozott minket a sors, beszélni szeretnék veled – érintette meg a karomat Liam, mire a kékes szemébe néztem.
- Szerintem most nem alkalmas és különben sincs miről beszélnünk.
A nappaliba érve, tátva maradt a szám. Hatalmas volt a szoba, tele régies, de egyben modern bútorokkal. A körülbelül négy méteres belmagasság még nagyobbá tette a helyiséget. A szüleink már bent vártak minket pezsgős poharakkal a kezükben és ahogy elnéztem, már tudtak arról, hogy ismerjük egymást Liammel.
- Hannah, nem is mesélted, hogy jóban vagytok – simította meg a karomat anya.
- Azért ez erős túlzás, pár napja futottunk bele egymásba – mosolyogtam feszélyezve. – És egyikünk sem emlékezett a másikra – tettem hozzá, zavartan Liamre nézve, aki a padlót kémlelte.
- Érdekes, pedig kiskorotokban elválaszthatatlanok voltatok – jegyezte meg Beth.
- Sokat változtunk azóta és az régen volt – szólalt meg Liam először azóta, hogy belépett a szobába. – Elnézést az illetlenségért, kicsit elkalandoztam az elmúlt percekben, nem is köszöntem nektek – nézett a szüleimre, majd odament hozzájuk, hogy üdvözölje őket.
Nem sokkal később egy hölgy jelent meg a szobában, aki közölte, hogy kész a vacsora, ezért fáradjunk át az étkezőbe. Ezek szerint külön házvezetőjük van, bár elnézve ezt a hatalmas már-már kastély-szerű házat, el is kell egy. Mielőtt még elindultam volna az étkezőbe, anya hozzám hajolt, majd a fülembe súgott úgy, hogy csak én halljam.
- Mosolyogj többet kicsikém, Liamnek tetszeni fog. Nagyon értékes és udvarias fiúnak tűnik – mosolygott rám, majd elment mellettem, én pedig csak zavartan álltam ott, továbbra is a nappali közepén. Most burkolton közölte velem, hogy egyszer az életben ne fapofával nézzek a fiúkra, mert úgy igen nehezen vonzom be őket? Köszi anya, én is szeretlek.
A vacsora igazán kellemesen telt. Véletlenül pont Liam mellett volt egy szabad hely, így kénytelen voltam mellé ülni. Egész idő alatt meg sem szólaltunk, csak a szüleink társalogtak, pontosabban nosztalgiáztak egymással. Régi közös emlékeket elevenítettek fel, amiknek én a negyedére, ha emlékszem, annyira kicsik voltunk még akkor. Valahol mélyen nagyon örültem annak, hogy Liammel közös múltunk van, de ez ugyanannyira meg is ijesztett, mert kötelezettséget kezdtem érezni a szüleim felé. Úgy tűnt, nagyon örültek annak, hogy együtt látnak minket és egy idő után inkább tűnt kerítő estének a mai nap, mint egy üzleti vacsorának. Nehezen fogom tudni elkerülni Őt ezek után.
CZYTASZ
Rejtett Érzelmek
RomansIsmerős az érzés, amikor nagyon vágysz egy kapcsolatra, de valahogy az élet nem jó kártyákat osztott neked? Mi történik, amikor elkezdődik az egyetem? Valami vagy inkább valaki meg tud változtatni egy látszólag független lányt? Engedi a lány, hogy...