Rejtett Érzelmek

3 . f e j e z e t

Mindenki ismeri azt a pillanatot, amikor felébred reggel, a szobáját fény és napsütés járja körbe és csak az jár az eszében, hogy egy újabb nap vár rá, amit tiszta lappal kezdhet, előzmények nélkül. Minden egyes nap olyan, mint egy könyv. Amíg alszunk, addig csak a borítóját látja egy külső megfigyelő, de amikor felébredünk, már az első pár oldalát lapozgatja a napunk történetének. Ahogy a könyvekben is, az elején még csak ismerkedünk vele, de pár fejezettel később már kiderülnek számunkra az előzmények vagy esetleg bonyodalmakba ütközünk.

Ezt éreztem reggel, amikor felébredtem. Amikor kinyitottam a szememet, pár percig csak a csendet és nyugalmat élveztem, de ez tényleg csak pár percig tartott, mert a következő pillanatban éles fájdalom hasított a fejembe. A fájó ponthoz kaptam a kezem, majd, mintha csak megnyomtam volna a távirányítón egy gombot, elkezdtek leperegni előttem az elmúlt éjszaka történései.

Eszembe jutott, hogy Veronicával csatlakoztunk Liam csapatához, majd az, ahogyan valamilyen keveréket nyomott Harry a kezembe, „bemelegítő" gyanánt. Ekkor még határozottan jól voltam, de utána valahogy átvette az irányítást az alkohol. Nevettem, táncoltam, úgy éreztem, hogy nincsenek határok. Az biztos, hogy nem kellett volna belemennem abba, hogy egy olyan játékot játsszunk, ahol egymás poharába kell kis labdát dobálni és ha betalál az egyik fél, a másiknak meg kell inni a pohár tartalmát. Ez az utolsó emlékem a tegnapi napról, onnantól teljes képszakadás. Halvány foltokra még emlékszem, ahogy Liam kérdezi, hogy jól vagyok-e vagy haza szeretnék-e menni, de azt nem tudom, hogy mit válaszoltam rá. Arról meg végképp semmi fogalmam nem volt, hogy kerültem haza, a saját ágyamba, mert abban szinte száz százalékig biztos vagyok, hogy egyedül nem tudtam volna hazajutni.

Mielőtt kifaggathattam volna Veronicát a történtekről, úgy döntöttem, hogy veszek egy forró zuhanyt, lemosom a sminkemet, ami botrányosan festett az arcomon. A fele elkenődött, a fehér párnám a fekete és a barna árnyalataiban pompázott. A tegnapi ruhám volt rajtam, aminek valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, örültem.

Amikor felálltam, egy pillanatra vissza kellett ülnöm, mert jelen pillanatban stabilabbnak éreztem az ágyamat, mint a földet. Nem sűrűn voltam az eddigi életem során másnapos, így nem voltam hozzá szokva a vele járó következményekhez. Pont ezért próbáltam mindig józan maradni. Nem szerettem elveszíteni a kontrollt magam felett, utáltam a rosszullétet, ilyenkor mindig azt éreztem, hogy a halálomon vagyok. Őszintén, kicsit mindig is irigyeltem azokat, akik minden héten buliznak és a másnapot teljesen normálisan vészelik át. Mondjuk, lehet, hogy nem is őket, hanem a májukat kell irigyelni, az enyém nem elég erős vagy edzett. Ezt bizonyította az is, hogy a következő pillanatban rohantam a wc-hez és ismét elhatároztam, hogy soha többet nem fogyasztok alkoholt.

Elég hosszú időbe telt, mire rendbe szedtem magam, de sikerült. Az arcomat jól megmostam és szokás szerint megnéztem, hogy lett-e újabb barátom az elmúlt egy napban. Örömmel üdvözöltem újabb három pattanást, akik, gondolom hálásak voltak azért, hogy sminkben aludtam, mert így megkönnyítettem a helyzetüket. Ha nem lett volna eleve rossz a napom, ők még inkább megkeserítették azt. Inkább elfordítottam a fejemet a tükörtől és átmentem a gardróbomba, ahol felvettem egy fekete legings-t és egy hosszított fehér, mintás pólót. A hajamat gyorsan kontyba fogtam.

Ma csak egy előadásom lesz az egyetemen, de magamat elnézve, nem vagyok abban biztos, hogy el is megyek rá ilyen fejfájással.

Amikor kiléptem a szobámból nem várt látvány fogadott. Veronica és Harry a nappaliban feküdtek. Az egyikük a kanapén, míg a másik a fotelben aludt. Ez alapvetően egyáltalán nem zavart, csak nem értettem azt a tényt, miszerint Harry a lakásban volt. Először az jutott eszembe, hogy biztos történt köztük valami, de ez azért nem stimmelt, mert akkor nem aludtak volna külön.