Rejtett Érzelmek

8 . f e j e z e t

- Bocsi, most mennem kell – néztem Nickre, majd indultam volna abba az irányba, ahol előbb Liam állt, de a fiú visszahúzott a karomnál fogva.

- Várj, mi lesz a tánccal? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, mire megráztam a fejem.

- Meg kell keresnem Őt.

- Majd beszéltek később.

- Nem érted, most kell – erősködtem és magam sem tudtam, miért akarok ennyire Liam után menni. Valamiért azt éreztem, hogy beszélnem kell vele, mert biztosan nem ok nélkül ment el. Az ok pedig nem volt más, mint én.

- Oh, már értem – nevetett fel keserűen. – Ezzel is kezdhetted volna.

- Miről beszélsz? – kerekedett el a szemem.

- Együtt vagytok!? – bökte ki és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy kérdésnek vagy kijelentésnek szánja a mondandóját.

- Igen, együtt jöttünk a buliba – bólintottam, de tudtam, hogy nem erre gondolt.

- Nem úgy értem – ingatta a fejét. – A barátnője vagy?

- Mi? Dehogyis.

- Akkor nem vágom, hogy miért nem maradsz velem.

Ekkorra már egy kicsit elegem lett belőle. Egyszerűen nem értette meg, hogy Liam után akarok menni. Viszont szöget ütött a fejemben az, amit mondott. Miért érdekel annyira ez a dolog? Miért nem maradok itt egy viszonylag helyes sráccal, aki láthatóan bármit megtenne azért, hogy vele legyek? Régóta szenvedtem a gondolataimmal, de csak mostanra értettem meg igazán, hogy mi történik velem.

- Nick, értsd már meg, hogy utána kell mennem, mert nem akarom, hogy félreértsen valamit, ami nincsen – mondtam ingerülten, majd folytattam. – Táncolnék veled szívesen, de nem most.

- Nekem mindegy – vont vállat. – De szerintem nem csak én nem értem azt, amit mondasz vagy csinálsz, te magad sem vagy tisztában az érzéseiddel – vágta hozzám, majd elsétált.

Percekig bámultam utána, de már nem láttam az alakját, teljesen elveszett a tömegben. Igaza volt. Még mielőtt tovább ácsorogtam volna a táncoló tömeg mellett, Liam keresésére indultam.

Hiába próbálkoztam meg a lehetetlennel és jártam körbe háromszor a házat, sehol nem találtam. De nem csak őt, a többieket sem. Már majdnem feladtam, amikor a konyhába érve megpillantottam Harryt. Éppen egy szőke lánnyal beszélgetett. Pontosabban a lánynak be sem állt a szája, Harry egy műanyag pohárral a kezében ácsorgott a pultnak dőlve és néha beleivott a poharába, néha bólogatott.

- Nem láttad Liamet? – léptem oda hozzájuk. Az érkezésemre Harry arca felvidult.

- De, nemrég arra ment – mutatott mögém. Onnan jöttem, ezért szinte biztos, hogy ott nem volt. – De segítek megkeresni. Bocsi, majd még dumálunk – nézett a lányra, aki tátott szájjal figyelt, miközben ott hagytuk. – Hű, ezer hála, fogalmam nem volt arról, hogyan rázzam le – mondta, amikor már hallótávolságon kívül kerültünk.

- Nincs mit, de tényleg meg kell keresnem őt, nem láttad? – tértem vissza az eredeti kérdésemhez.

- Hát, amikor legutóbb láttam, elég feldúlt volt, nem is mondott semmit, amikor kérdeztem, csak kiviharzott.

- A francba – kiáltottam el magam.

- Mi van? És amúgy, mi van a hajadban? – kérdezte enyhén fura arckifejezéssel.

- Valaki rám ejtett egy pizzát – legyintettem, mire hangosan felnevetett, de amikor látta, hogy én rezzenéstelen arccal nézek rá, elkomolyodott. – Nick pont felkért táncolni és láttam, hogy Liam jön felém, de mire ismét odafordultam, eltűnt.