Három proxyval egy fedél alatt

7. Belsőszervek meg még egy kis sajttorta

Nem tudom már hogyan aludtam el és mikor. Olyan volt mintha egyszerűen fejbecsaptak volna. Eukaliptusz illatot éreztem, ahogy álomszuszékon sóhajtottam egyet és élvezettel beledörgöltem az arcom a flanelhuzatos párnába. Valaki álmatagon nyüszögött és átkarolta a derekam. Pislogtam párat és Hoodie sebhelyes arcával találtam szembe magam, amint álmában motyog valamit, összevont szemöldökkel. Ki akartam mászni a keze alól, de túl szorosan fogott ahhoz, hogy észrevétlen maradjak, és nem mertem megmoccanni. Visszaejtettem a fejem a párnára és nekidöntöttem a mellkasának.

Hallottam a légzése ritmusán, hogy felébred, aztán ahogy meglát, megfeszülnek az izmai. Én rezzenéstelenül feküdtem tovább. Hoodie nagyon lassan fölemelte rólam a kezét és ahogy látta, hogy „nem vagyok ébren" újból ellazult és óvatosan megcirógatta a hajam. Az ujja köré csavarta az egyik tincsem és végig húzta rajta a kezét.

Jó ötlet volt lefordítani a fejem, mert most legalább olyan színű lehetett az arcom, mint a málna. Kis vártatva óvatosan fölkelt mellőlem, felöltözött és kiment az ajtón. Felültem az ágyban és próbáltam lenyugtatni a szívverésem. Hülye tini hormonok! Ne csorgasd már rá a nyálad egy hajcirógatás miatt!

Ingerülten magamra kapkodtam a ruháimat és elhatároztam, hogy megkeresem Mr. Nyurgaembert, hogy beszéljek vele. Ha meghalok hát meghalok, innen úgy se mászok ki egykönnyen. Azután villámcsapásként ért a gondolat, hogy nem emlékeztem, hogy elraktam volna a füzetem. Márpedig nem volt az ágyban, hanem az éjjeliszekrényen hevert, a ceruzával a tetején. Idegesen kézbekaptam és Hoodie lapjánál nyitottam ki. A „Hoodie" név mellé jegyzetben írta egy idegen kézírás:

Valódi név: Brian Thomas

A lap bal sarkába pedig egy hétszirmú cserepes virág rajzolva.

Basszameg... elolvasta... Azt hittem menten elásom magam a parkettába szégyenemben. Vajon ezért molesztálta meg a hajam?

A nagy bátorságtöltetem addig tartott amíg kiléptem a szobából, és a lépcső alján össze nem futottam Eyeless Jackkel, a szürkebőrű (értelemszerűen) szemnélküli sráccal.

- Jó reggelt Sylvia... - köszönt álmatag, rekedt hangon.

- Jóreggelt Jack.

- Mit történt az előtérben hajnalban? – Kérdezte könnyedén miközben egymás oldalán a konyhába mentünk és összeköszöntünk Hoodieval.

- A szőke srác összetűzésbe került Mr. Vigyorival, aki úgy döntött egy tucat elcukrozott habossütivel mér megsemmisítő csapást az ellenfelére. Valamint rám is, amint bejöttünk az ajtón. – Válaszoltam.

- Benned egy költő veszett el. – Csóválta a fejét elismerőn mosolyogva - L.J. egyébként folyton ezt csinálja, ha visszautasítja valaki az „alkotását". Főleg Bent szereti vele letámadni. – Behajolt a hűtőbe és kivett egy műanyag nápolyisvödröt, amiben vörös lében még vörösebb foltok úszkáltak. Egy ösztönös fintorral lehunytam a szemem, hogy ne tudjam kivenni mik is vannak benne valójából.

- Nem is tudom. Tényleg állati édes volt, szerintem még pillanatragasztónak is elmenne az a krém... - folytattam kissé feszültebb hangon.

Jack leült az asztalhoz és hozzálátott a cseresznyepiros reggelijéhez egy kávé társaságában. – De ugye nem zavar, hogy eszem...? – Kérdezte kis vártatva, amíg én a kávéfőzőt kerülgettem bizonytalanul.

Nocsak milyen tapintatos itt valaki! – Te dolgod, hogy mit preferálsz. – Vontam meg a vállam úgy csinálva, mint akinek nem zsugorodott diónyira a gyomra. – Én mindössze nem szeretném tudni mi is az. – Tettem hozzá nevetést erőltetve a végére.