Három proxyval egy fedél alatt

28. Sally új játéka

Ahogy felértem a lépcsőn Briannel találtam szemben magam, és kicsit sem tűnt jókedvűnek, ahogy karba font kézzel várt, elzárva előlem a folyosóra nyíló menekülési utat.

- Ha most lecseszel akkor gyorsan tedd, mert dolgom van! - Emeltem fel az ujjam, előre belefojtva a szót. 
A srác egy pillanatig megkökkenten hallgatott. - Nagyon elfoglalt vagy ma... annyira hogy már szólni se kell ha megpattansz. - Mondta karbafont kézzel egy tapodtat sem mozdulva. 

Óvatosan kikerültem és a vállára simítottam. - Bocsi. Legközelebb hagyok cetlit. 

Brian ingerülten megfogta a felkarom és visszatartott. - Remélem tudod, hogy Zalgo bábjai továbbra is a környéken vadásznak rád. Meg azt is, hogy egyre erősebb a sötét kisugárzásod... - tette hozzá egészen közel hajolva. Nem volt benne fenyegetés, de az volt az érzésem mégis utalt ezzel valamire.
Kihúztam a karom a kezéből. - Na és?
Hoodie meghökkenten egyenesedett fel. - "Na és?" - Köhintette - Pár hete még fontos volt a családod, most már az se számít, hogy lassan be tudnak mérni hol vagy?
- Látnom kellett oké?! - Fakadtam ki, ökölbeszorítva a kezem. - Olyan régen beszéltünk személyesen! Hiányzik anya, hiányzik apa és hiányzik Oakley! Az utolsó családtagomat sem akarod most már hogy lássam? 
A tehetetlen sértettség amit éreztem Brian szavaitól, és a tény, hogy valójából neki van igaza, könnyeket csikart a szemembe. Oakley volt az utolsó családtagom, de ahhoz hogy megvédjem, el kell határolódnom tőle.
Brian felsóhajtott, és a vállamra tette a kezét. - Csak segíteni próbálok. Tudom hogy haza szeretnél menni. Ebből az egy látogatásból talán nem lesz baj...
- Honnan tudod milyen a kisugárzásom? Ennyire megváltozok? - Az arcom elé tartottam a kezem és elmázoltam a feltörő könnyeimet. A francért nem bírom ki sírás nélkül! Hiába zúzok szét gondolatokkal farönköket akkor is egy gyenge bőgős picsa leszek!
Ingerülten beharaptam az ajkam, hogy ne kezdjek szipogni. Reszketni kezdett a vállam, és remegett a gyomrom a sikertelenül elfolytott sírástól.
- Talán az erőd használatával van összefüggésben. De most már lassan azt is érzem, hogy éppen melyik szobában vagy. Na... Hé, semmi baj... - csitított miközben átfonta a lapockám és magához vont. 
- Mindent tönkrevágok aminek a közelébe megyek... - Motyogtam a mellkasába rekedten.
- Ez nem igaz.
- De... mindenkire veszélyt jelentek akit szeretni próbálok...
Egy pillanatig nem válaszolt. - Hát akkor engem biztos nem szeretsz.
- Mi? - A meghökkenéstől megfeledkeztem arról is hogy a csupa-könny áztatta arcomat nem akarom hogy Brian lássa, és felnéztem a fekete maszkjába.
- Azt mondod mindenkire veszélyt jelentesz akit szeretni próbálsz. Na most akkor vagy nem szeretsz, vagy nem igaz amit mondasz.
Úgy nézhettem rá mint egy idióta, mert a srác röviden nevetett, és kisöpört az arcomból egy szőke tincset.

Halk kattanás, és egy fehér villanás ugrasztott ki egyszerre mindkettőnket a bőrünkből. Hoodie azonnal tudta ki a tettes, ugyanis félig ijedten, félig dühösen felcsattant. - Sally! - olyan hirtelen engedett el, hogy csak azt láttam, amint a sárga pulcsis srác a kuncogó kislány után veti magát, aki az imént csinált egy fényképet rólunk. De elkésett, ugyanis az ajtó becsapódott, és kattant is a zár. A srác ingerülten kopogott be. - Sally nyisd ki az ajtót! 

- Biztos hogy nem! Ez túl jó fotó ahhoz hogy neked adjam! 

- Sally kérlek ne csináld...! - Brian segélykérően nézett rám.

Na ebből hogy mászunk ki? Odamentem az ajtóhoz. - Sally megnézhetjük milyen lett? Csak szeretnénk látni hogy sikerült!

- Még nincs kész! - Vakkantotta a kislány, mire értetlenül néztem Brianre.

- Analóg fényképezőgép. Kell egy három perc amíg láthatóvá válik a fotó... - vont vállat Brian. 

- Ó! Akkor ebből csak egy van?