Werewolf Girl

Második Fejezet - William Hastings története

Az életben mindig is voltak nehézségek, kihívások. A legtöbb ilyen problémát magunknak kell megoldani. Jobbik esetben túllépünk rajta, vagy a másik pedig, hogy a sírba is magunkkal visszük. Viszont vannak olyanok is, amikért nem mi vagyunk a hibásak, hanem más személyek és még is úgy érezzük, hogy miattunk van minden. Will Hastings története is pont ilyen.

Csend. Könnyek. Várakozás. Ez a három szó az, ami történt miután helyet foglaltunk. Nem akartam ráerőltetni Will-re hogy beszéljen, mert nem tudok olyan esetet ahol bevált volna az erőszak akármilyen formája, így hát vártam. Ahhoz hogy valaki megnyíljon, idő kell még ha nem is rögtön, de a várakozás meghozza gyümölcsét és az ember beszélni kezd, de ehhez a bizalom is fontos. Will lassan letörölte a szeméből folyamatosan csordogáló könnyeket és a szemembe nézett.

– Tudod Em, én mindig is nagyon szerettem a családom, még ha a testvéreim utálatosak és szemtelenek is voltak velem szemben. Mindig is tudtam, hogy anyámék szemében, egy kis szaros kölyök voltam, egy nem kívánatos személy a családban. A testvéreimet jobban szerették mint engem, ez mindig is így volt és nem is féltek hangoztatni. Ha vendég jött, engem mindig a pincébe zártak, mert szégyellték, hogy egy olyan kis vakarcs élősködik rajtuk, mint én. Egyik nap tizenkét éves koromban, megint összezörrentünk, igazából mindig veszekedtünk a testvéreimmel, de aznap egy kicsit túlzásba vittem és egy kést hajítottam a nagyobb testvérem felé. A kés szerencsére nem találta el, de akkor este, nem kaptam vacsorát és kizavartak a házból. Apám még azt is kikötötte, hogy ne legyek száz méteres körzetében a háznak. Így hát nem volt más lehetőségem, bementem az erdőbe. Majdnem hajnalig sétáltam, mikor már elegem lett és egy fa törzsénél, összekuporodva aludtam el. Még két órát sem aludtam, mikor valami rácsöppent az arcomra. Nedves és nyálkás volt. Kinyitottam a szemem és két óriási szempár volt, nagyon közel az arcomhoz. Sikoltottam, ahogy csak tudtam, de minden nagyon gyorsan történt. A vörös szempár tulajdonosa, beleharapott a combomba, én pedig azon nyomban elájultam. Reggel mikor felkeltem az egészet egy álomnak gondoltam, mivel akkoriban elég sokszor gyötörtek ilyen típusú rémálmok. Elkezdtem hát keresni a haza felé vezető utat és körülbelül négy óra után haza is találtam. A szüleim nem szóltak semmit, hiszen nem is törődtek velem. Ezután folyamatosan éreztem hogy változom. Nőttem, jobban halottam és láttam, gyorsabb lettem. A szüleimnek nem akartam elmondani ezeket a dolgokat, mivel azt is nagyon furcsának találták, hogy egyáltalán tudok nőni. Aztán viszont jött a telihold. Akkor változtam át először. Nagyon rossz volt. Mindenem fájt, a csontjaim farkas csontvázává formálódtak, aminek hatására ordítottam, mint aki megveszett. Ez mind a szobámban történt, így a családom feljött megnézni, hogy mit csinálok. Csakhogy mire felértek, nem William Hastings-et találták ott, hanem egy vérszomjas farkast, aki bármit képes lenne megtenni egy kis elemózsiáért. Nagyon megijedtek és rám csapták az ajtót meg még be is zárták. Mivel nem tudtam kimenni ezért a szobámat rongáltam. Össze karmoltam a falakat, az ágyat, széttéptem a párnákat, és mindent tönkre tettem. Egész éjjel fent voltam a kiutat keresve a kis szobából, de nem találtam meg. Hajnalban ismét szörnyű kínok közt, de vissza változtam. Mindenre emlékeztem, ami az idő alatt történt mikor farkas voltam, ezért gyorsan lesiettem a családomhoz. Amint leértem az emeletről, egy csomó bőröndöt pillantottam meg a bejárati ajtóban. Megkerestem anyám és megkérdeztem tőle, hogy megyünk-e valahová, mire ezt felelte: Mi igen, te maradsz. Rákérdeztem hogy miért, hiszen nem ártottam nekik semmit. Ez volt a válasza: Te idióta! Nem élhetünk együtt egy olyan szörnyeteggel, mint te. Kis vakarcs vagy, már vártam, hogy mikor jön el az a perc, amikor végre magunk mögött hagyhatunk. Egy senki vagy és az is leszel örökre. Egy vérfarkas, akinek soha nem lesz senkije és semmije. Egyedül fogsz meghalni, a bánatban. Minden egyes szavára emlékszem és nem is fogom elfelejteni. Egy szörnyeteg vagyok, igaza volt anyámnak, ráadásul most téged is belerángattalak ebbe a szörnyű életbe. – fejezte be szinte már zokogva.