Végtelen végzet [Befejezett]

13

Eltelt jó pár nap talán pár hét is azóta, hogy Mattet elhoztam magamhoz. Sajnos nem nagyon volt rá időm, sőt. Késő este értem csak haza, amikor már aludt, ezért se jutottam a kanapénál tovább. Kora reggel kellett mennem, hogy eredményt érhessek el. Egyikünknek se volt jó, hogy nem is találkoztunk. Biztosan aggódik, vagy utál már. 

A telekről nem tudott kimenni. Az embereim minden pillanatban figyelték, amikor az udvaron volt és elmondásuk szerint nem is akart szökni. Kijárt a kertbe, de csak sétálgatott, vagy az egyik fa tövében olvasott. Sokat volt kint, de semmi gyanúsat nem csinált. A házban se tudott semmit tenni. Még a közös fürdésünk után megmutattam neki mindent, a könyvtárat, ami csak az övé, a kertet és a lakás azon részeit, amit használhat. Gondosan bezártam minden ajtót, aminek nem akartam, hogy tudja mi van a túloldalán.

A kezem azóta tökéletesen begyógyut, csak egy apró heg jelzi, hogy valami történt. 

***

Ma is későn érek haza. Hajnali egy van és még csak most indulok a szomszédos városból. Hála istennek sikeres üzletet tudhatok magam mögött. Lassan megszerezzük annak a fasznak az összes rejtekhelyét. A haza út csendesen telt. Egyedül voltam az utakon és ez tetszett. Végre mehettem annyival, amennyivel nekem jól esett egy kicsit sem foglalkozva a szabályokkal.

Szerencsére már alszik az én kis angyalkám, másképpen eléggé elborzadna a látványomtól. Mindenem vizes, a fehér ingemet jó nagy foltban vér borítja, a nadrágom csupa sár, a cipőmről nem is beszélve. Hát igen, ilyen az, ha az erdőben esőben szökik meg az áldozat. 

Amint beléptem a házba már rúgtam le a cipőmet. Elindultam a konyhába, hogy igyak valamit, de nem a szokásos sötétség fogadott. Vajon miért ég a lámpa? Nem tudtam sokáig ezen gondolkozni, mert megpillantottam a nappaliban - amin át kell menni a konyhához - az én kis angyalkámat. A szívem kihagyott egy ütemet. Miattam van ébren? Vagy azért, hogy lehordjon mindennek? A szabályok már rég nem vonatkoztak rá, mert kiderült, hogy ki hibázott és tényleg igazat mondott, amikor az idekerülését ecsetelgette. Szeretném, ha vele élhetném le az életemet, de ez akkor lehetetlennek látszott.

-Mi a faszt képzelsz magadról?! - kezdett bele a kiabálásba. Nem tudtam mit reagálni, hiszen igaza van. Nem kellett volna eltűnnöm, el kellett volna mondanom neki, hogy mikor mit csinálok. Amikor volt egy kis időm ebédelni el kellett volna jönnöm hozzá beavatni, nem pedig a kocsiban aludni, de akkor nem volt erőm hozzá. Már késő bánni, mégis tettem. -Kérdeztem valamit Gray - olyan megvetéssel mondta ki a nevemet, hogy azonnal összetört a szívem. Visszatértünk ide, pedig már annyira közel jártam hozzá. 

-Sajnálom - motyogtam szinte hangtalanul. Nem tudtam ránézni, egyszerűen nem ment. Annyira szégyellem magam. A fáradtság se segít túl sokat, ezért szépen lassan lecsúsztam a fal mellett a földre. Hideg volt a járólap, de mégis annyira jól esett. 

Nem jött ide hozzám, tehát igazam volt és már utál. Nem néztem rá, mégis tudtam, hogy engem figyel. Éreztem magamon a tekintetét, ami biztos, hogy csak megvetést tükröz. 

-Mocskos hazug vagy Gray. Azt ígérted, hogy szeretni fogsz, hogy örömöt okozol majd nekem, hogy minden nap találkozunk, a karjaidban alhatok el, de ehelyett te már haza se jársz. Lecseréltél igaz? Vagy csak meguntál? Azért csinálod ezt, mert nem hagytam, hogy megdugj? Én szerettelek, de te csak kihasználtál. Menj te a pokolba! Nem maradok itt tovább. Vigyél haza most azonnal!

Kiabált, de az nem fájt, csak az, hogy el akar menni. Már nem szeret csak azért, mert nem volt rá időm. Hogy hanyagolhattam el ennyire? Szörnyű ember vagyok, ha egyáltalán lehet még embernek nevezni. Nem szólaltam meg, mert az felesleges lett volna, csak hagytam, hogy legördüljön arcomon az első könnycsepp és sorban utána a többi. Nem kellett volna sírnom, de akkor nem voltam képes tartani magamat. 

-Zuhanyozz le Gray, mocskos vagy. Utána csinálj valamit enni nekem, mert éhes vagyok és elvileg csak te adhatsz enni. Jobb lett volna, ha tartom magam ehhez, mert akkor már lehet nem élnék.

Lassan összeszedtem magam és elmentem zuhanyozni, ahogy kérte. Nehezen mozogtam, a fáradtság és az érzéseim kezdtek elhatalmasodni rajtam. Jég hideg vízzel zuhanyoztam, hogy ébren maradjak. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék, de nem jutott eszembe semmi a büntetésen kívül, amit most nem akartam alkalmazni, hiszen én basztam el.

-Tessék - tettem le motyogva a tányért Matt elé, amint kész lett a rántotta, amit neki csináltam. 

-Te nem eszel? - kérdezte, amikor feltűnt neki, hogy csak előtte van tányér.

-Nem. Későn ebédeltem.

-De hajnali két óra van - csattant fel. - Hol van már az ebéd? 

-Csak nem aggódsz értem Moore? Mégis érzel még valamit? - az aggodalma reménnyel töltött el. Visszaszerzem akkor is, ha addig élek.

-Álmodozz csak - miután kimondta enni kezdett, én pedig mögé osontam. A csapnak háttal ült, így azzal lepleztem, hogy inni megyek, de csak ki akartam kerülni a látóköréből, hogy meglephessem.

-Olyan jó illatod van - suttogtam a nyakába. Ajkaim súrolták a selymes bőrt. Borzongás futott át Matten, mert enyhén megrázkódott. Nem ijedt meg, de reagált rám, ebből pedig egyértelmű, hogy nyert ügyem van. - Az enyém vagy Moore, ha tetszik, ha nem és ezt be is bizonyíthatom neked. Talán ma éjjel - látszott rajta, hogy felizgattam, mégsem terveztem semmit. Arcomon egy elégedett mosollyal elhúzódtam tőle és leültem vele szembe.

Szépen csendben evett. A harag már rég nem látszott a csodálatos szemeiben, mégsem nézett rám, ebből következtettem, hogy zavarban van. Tudom, hogy sokáig fog tartani, mire megint megbízik bennem, de már elhatároztam magam. Amit akarok mindig megszerzem vagy így, vagy úgy.

Miután befejezte az evést elvettem tőle a tányért és elmostam az evőeszközzel együtt. Furcsa volt, hogy ilyen hosszan hallgat, de nem bántam. Nem éreztem kínosnak a csendet, sokkal inkább nyugodtnak. Haragudnia kéne rám, mégsem érzem, hogy feszült lenne.

-Menj aludni Angyalkám, késő van már -szándékosan a kanapé felé vettem az irányt, kíváncsi voltam, hogy mit reagál. Elég sokszor engedek a kíváncsiságomnak ilyen téren, de nem bánom. Ezekkel sosem bántom meg igazán az én kis angyalkámat, ezért nem tervezek leállni vele. 

Bekapcsoltam a tévét és elhelyezkedtem a kanapén, amin annyi éjszakát töltöttem már el. Kerestem valami nézhetőt, de a gondolataim nagyon messze jártak egy sokkal boldogabb életben, ahol máshogy találkoztunk újra Mattel.

Már éppen kezdtem azt hinni, hogy Matt szó nélkül felment a szobánkba, amikor egy hatalmas sikítás ütötte meg a fülemet és egy nagyon ismerős dörrenés.