Furcsa Szerelem

Kihívás

- Szóval... az ajánlatom a következő... ha a következő tíz percben nem mozdítod meg a lábfejeidet, akkor elengedlek! Ha viszont, akár csak egy kicsit is elmozdulnak, akkor húzok egyet a zoknidon... Egészen addig húzom, amíg újból meg nem áll egy helyben a lábacskád. Viszont ha tíz percen belül sikerül lehúzom rólad a zoknikat, akkor az este további részében a pucér talpacskáiddal játszom tovább. – magyarázza Brie az ötletét egy gonosz kis mosoly kíséretében.

- Miii?! Te meg miről beszélsz?! Ho-Hogy érted ezt? – megijedve kérdezek vissza, szinte azonnal.

- Majd meglátod!...Na, benne vagy?... – vágja rá.

- Khm-khmm... Van más választásom?... – válaszolom még kissé zihálva.

- He-he! Háááát nem igazán... Szóval, elfogadod a kihívást? – kérdezi kuncogva.

- Uram ég... Persze, hogy tovább csikizz, még legalább tíz percig, igaz?... Méghozzá a beleegyezésemmel... - vonom le hangosan a következtetésem.

- Megígérem, hogy nem foglak megcsikizni... legalábbis az ujjaimmal nem!... Na, mi a válaszod kicsi lány? – próbál megnyugtatni Brie.

- Tudod, hogy nincs választásom!... Benne vagyok...

Végül bele megyek az örült kis játékba, ám nem nagy örömmel. Viszont, ha jobban belegondolok, ebben a helyzetben nincs más esélyem a szabadulásra. Különben is, biztos vagyok benne, hogy addig gyötört volna, amíg el nem fogadom az örült kihívását. – De ha nem csiklandozz, akkor mivel akar megtörni? – kérdezem magamtól, miközben hallom, ahogy ismét kotorászik a táskájában. Ezután látom, hogy valamiket ki is pakol maga mellé, az ülésre. Az rögtön feltűnik, hogy több dolog kikerül a táskájából, de nem tudom őket pusztán egy-egy villanásból beazonosítani. Így most is marad a lélegzet visszafojtott várakozás.

Szerencsére nem kell sokáig várnom, hiszen váratlanul megérzem, ahogy Brie finoman egymás mellé állítja a görcsösen megfeszülő lábfejeim. Nem küzdök ellene. Most odaszorítja a bal lábfejem a fejtámlához az egyik ujjával. Mázli, hogy csupán a lábujjak közt feszülő zoknis részt szúrta ki magának. Ezért aztán hagyom is a dolgot.

- Készen állsz?

- Szerinted?

- He-he... Akkor kezdjük! – mondja kissé kuncogva, felvillantva ördögi mosolyát.

Ebben a pillanatban Brie újra neki nyomja az orrát a zoknis talpamnak, majd elengedi a lábfejem, és ezzel egy időben ismét kezdetét veszi a könyörtelen szimatolás. Amit joggal nevezek könyörtelennek, mivel az orrának lassú fel-le mozgása azonnal kuncogásra késztet. Ez persze rögvest elégedettséggel tölti el a fiatal lányt, amit a már jól ismert széles mosoly követ. Tőlem pedig egy kis lábujj bekarmolás érkezik ösztönös reakcióként.

- Mondtam... Ne mozgasd!... Rossz Vicky, hmmm!

- He-he-hé! Oké-oké!...

Az ajkaival most finoman megragadja a két zoknim lábujjrészeit, majd óvatosan ránt egyet-egyet rajtuk. Ezzel jelezve számomra, hogy ideje komolyan vennem a kihívást. Hacsak nem akarom, hogy könnyedén lehúzza rólam a szuper érzékeny talpaim legutolsó védvonalát, mindössze néhány perc leforgása alatt. Ami persze teljesen kizárt. Így erőt véve most magamon elhatározom, hogy bármibe is kerül, de valahogy túlélem az elkövetkező tíz percet. – Nem szerezheti meg a cipőm után zoknim is! – döntöm el magamban, mialatt minden idegszálammal a következő lépésére koncentrálok. Mostanra ugyanis már egészen megszoktam az ide-oda mozgó orrát a talpaimon. Talán ennek is köszönhető, hogy Brie most módszert vált. – Jaj ne! – mondom ki halkan, kikerekedett szemekkel, amikor meglátom, hogy ismét a fésűért nyúl.

Most két ujjával megragadja a bal zoknim laza lábujjrészét, majd a másik kezével húz egy rövid vonalat a fésű segítségével. Felsikítok, kuncogás, közben pedig egy picit megint megmozdul a lábfejem, valamint a rajta lévő zokni is. Két újabb húzás következik. Egy-egy mindkét talpamon. Amiket szintén rövid sikítások és most már jól hallható nevetés kísér, valamint két újabb lazítás a sötétkék textileken.

- He-he-ro-rohadj meg!...

- Naaa... mondtam, hogy ne mozgasd őket!

- Ne-ne! Kérlek ne!

Brie most megfeszíti a már meglazult zoknim a jobb lábfejemen, a fésűvel pedig elkezdi piszkálni az egymás mellett sorakozó védtelen lábujjaim. Persze a várt reakció most sem marad el, hiszen hangos nevetésem közepette kezdenek ismét idegesen ide-oda ficánkolni a kicsiny ujjacskáim. Természetesen jön az újabb lazítás a jobb lábamon, aminek következményeként most kivillan a meztelen bokám. Ami igaz, hogy még nem a talpam, de már ez is elég kétségbeejtő. Főleg mivel már nem kell hozzá sok, hogy az is sorra kerüljön.

Most pedig már puszilgat is. Pont a bokámon, amit már nem takar a zoknim. – Ó, te jó ég! – mondom ki halkan, miközben remegni kezd mindkét lábfejem.

- Hmmm... Finom vagy! – szólal meg Brie érzéki hangján.

- Ehh-Ehjj... Köszi! – válaszolom kissé akadozó hangon, miközben továbbra is azon erőlködőm, hogy elérjem a kitűzött célt.

Persze ez egyáltalán nem könnyű, főleg miután egyre érzékenyebbnek érzem a bőröm a szüntelenül rohamozó ajkaira. Amitől végül egy pillanatra ismét begörbítem a lábujjaim, amire nyilván Brie azonnal le is csap, akár egy éhes ragadozó madár az áldozatára a védtelen prérin. Jön is az újabb húzás a zoknimon, így most már végérvényesen kivillan a jobb sarkam egy kis része a sötétkék textil alól.

- Ó, helló... Na nézzük csak, mi van itt! – mondja vidáman, mikor végül felfedezi a meztelen jobb sarkam szélét.

Egész közel hajol most hozzá, majd a következő pillanatban valami olyan történik, amire eddig nem is gondoltam soha életemben. Hiszen ebben a pillanatban, mint derült égből a villámcsapás Brie finoman nyalogatni kezdi a meztelen jobb sarkam kibújó részét. Ez pedig olyan érzés most nekem, mintha tényleg egy villám csapna belém. Ezért nem is tudom visszafogni magam és ismét sikoltozom, valamint hangosan nevetek, miközben a lábfejeim újra örült táncba kezdenek a Mustang fejtámlának szorításában.

Brie természetesen megint húzkodni kezdi mind a két sötétkék zoknimat, aminek hatására hirtelen mindkét sarkam fedetlenné és védtelenné válik előtte.

- Ne-Ne-He-He!! A sarkamat neee!! Ne csináld!! He-He!! – kiabálom hangosan nevetve, és próbálom valahogy megállítani az ide-oda ficánkoló lábfejeim.

- He-he! De hát... olyan finom kis sarkacskáid vannak! – mondja ezt Brie elégedetten mosolyogva, miközben felváltva tovább nyalogatja gyámoltalan és rendkívül érzékeny pucér sarkaimat.

- He-He-He!! Kérlek!! Ne!! He-He!! Ne nyalj!! Kérlek csak ezt ne!! – könyörgöm tovább Brienek, miközben könnyezni kezdek a nevetéstől.

- He-he! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy én fogok nyerni! Mit mondasz Vicky?! Hú, de finom vagy! – szólal meg ismét könyörtelen játszótársam, miközben szemmel láthatóan egyre jobban élvezi a nyalogatós játékát.

Én pedig végül nem bírom tovább tartani magam és eldőlve a hátsó ülésen teljes mértékben átadom magam a véget nem érő csiklandozóérzésnek. Percekkel később pedig már végképp elveszítem ezt az őrült kihívást Brie-vel szemben és ezzel együtt mindkét zoknimat is, mialatt megállás nélkül nevetek.